Áprily Lajos: A láthatatlan írás (Márai Sándornak dedikált példány) (A kötetről írt irodalomtörténeti tanulmány a leírásban olvasható)

Áprily Lajos (született Jékely, 1887–1967) költő, műfordító költői pályája Erdélyben indult. 1929-ben azonban családjával Magyarországra költözött, Budapesten telepedtek le. Áprily előbb a Lónyay utcai református gimnáziumban tanított, majd 1934-ben kinevezték a Baár-Madas Leánynevelő Intézet igazgatójává. (Itt volt tanítványa Nemes Nagy Ágnes, aki leginkább éppen az ő hatására kezdett el írni.) Tanári munkája mellett Áprily 1938-ig a Protestáns Szemlét is szerkesztette, és természetesen újabb írásai, kötetei is megjelentek.

Az 1939-ben kiadott A láthatatlan írás jelentős kötet, pályaösszegzés és továbblépés is egyben, mert „[Áprily] kötetének első részében legújabb költeményeit gyűjtötte egybe, a másodikban válogatott verseit, termése legjavát, a harmadik részben egy II. századi kínai költőnőt szólaltat meg magyarul, aki hajdan a hunok fogságában sínylődött”. (Nemzeti Újság, 1939. máj. 21.) Az első híradás a könyvről május elején jelent meg (Keleti Újság, 1939. máj. 8.), a Corvina május 21-én regisztrálta, és ugyanezen a napon indult meg a Révai Kiadó reklámkampánya is: „Férfias honvágy, könnyed rímjáték, egy magános lélek vívódásai” – hirdették a könyvet több helyen (pl. Magyar Nemzet, 1939. máj. 21.). Sőt, ezen a napon egy hosszabb sajtóközleményt is kiadtak, amely így ajánlotta A láthatatlan írást: „A modern magyar irodalomban Áprily Lajos az a gáncstalan költő, aki vitákon és forradalmakon kívül állva, »a művészet templomában« áldoz az örök szépségnek. Áprily versei leginkább a gyöngyhöz hasonlíthatók: simák, nemesen szintjátszók, s épp tökéletességük vall a mélyben rejlő fájdalomról. Tartózkodó, férfias költészet, páratlan erkölcsi erejű. / Erdély és Hellász, magyarság és görögség e líra két pólusa s a költő nemzete nevében az örökkévalóságnak énekel.” (Nemzeti Újság, 1939. máj. 21.)

A két időpont – május 8. és 21. – között Áprilynak természetesen már voltak példányai, melyek közül az egyiket Márai Sándornak adott, az alábbi ajánlással:

Márai Sándornak / nagyrabecsüléssel / Áprily Lajos / Budapest / 1939. V. 18.

A dedikáció címzettjét nem kell külön bemutatni: Márai Sándor (1900–1989) a legismertebb és legolvasottabb magyar írók egyike, nemcsak itthon, külföldön is. A dedikáció maga gesztusértékű, a költő jól bevált ajánlási formulát választott, amely azonban jelzi, hogy nagyra tartja és elismeri Márai munkásságát.

A kötet becsét azon túl, hogy Márai könyvtárában volt, fokozza az a tény, hogy a Máraiék lakása Budapest ostromakor gyakorlatilag megsemmisült. Ő maga a Föld, Föld! című kötetében így ír erről: „Lakásomból mindössze néhány tűzfalat találtam. Az ostrom alatt a ház három bombatalálatot és több mint harminc gránátot kapott. A szemétdombon, amely törmelékekből, lépcsőfokok romjaiból, bútorroncsokból emelkedett a lépcsőház helyén, felmásztam valahogy az emeletre, és a pépes, romos domb tetején, ami valamikor az otthonom volt, megpillantottam a cilinderem és egy francia porcelán gyertyatartót. Fényképek hevertek a szemétben, közöttük az, amely – régen valamikor, az ostrom előtt – az íróasztalom felett lógott és Tolsztojt ábrázolta, amint Gorkijjal állong a Jasznaja Poljana-i kertben. Ezt a fényképet zsebre tettem és körülnéztem, mit vihetnék még emlékbe? A torlaszokon át behatoltam a szobába, ahol könyveim sorakoztak a polcokon. Szerettem volna megtalálni a bilingvikus Marcus Aureliust, aztán Eckermann Beszélgetéseit és egy régi magyar kiadású Bibliát. De a rendetlenségben nehéz volt tájékozódni. A légnyomás, mint valami papírzúzda, pépessé darálta a könyvek legtöbbjét.” A most előkerült kötet tehát egy megsemmisült írói könyvtár egy megmenekült darabja. Ritkán kerülnek elő hasonló könyvek.

A Márai-család 1948. augusztus 31-én elhagyta Magyarországot, és ezzel kezdetét vette Márai emigrációs korszaka, amelyből már nem is tért haza. Azonban amikor elindultak Nyugatra, természetesen nem vihették magukkal a megmaradt könyveket.

Áprily Lajos pedig A láthatatlan írás 1939-es megjelenése után csaknem két évtizedig hallgatott költőként; következő kötete, az Ábel füstje „csak” 1957-ben látott napvilágot.

A könyvet a Révai Nyomda nyomta, Budapesten.
Kiadói egész vászonkötésben lévő példány aranyozott illusztrációval ellátott foltos címfedéllel, feliratozott, sérült könyvgerinccel, üres hátlappal tiszta belívekkel hiánytalan állapotban.

A tanulmány Bíró-Balogh Tamás - irodalomtörténész - munkája.