Vajkai Aurél: A szentgáli juhászat (dedikált pédány)

Előszó

Részlet: A falu ("község") háborítatlanul nagymultú, homogén alkatú közös népi szemléletet, érzelmi alkatot és cselekvéselvet jelentett, a mai közösségen belül azonban - csekély kivétellel - mindhárom irányban sokféle elkülönülést találhatunk. Ma már nem beszélhetünk a falu olyan közös müveltségállományáról, amelyben a faluközösség (a "község") minden lakója egyformán részes, helyesebben részt kívánna venni. Elmaradottabb, ősibb faluban talán még meg van a fent jelzett egység, de fejlettebb, polgárosultabb községben már maga a létfenntartás munkája sem azonos, mert munkamegosztás alapján zajlik le. A munkamegosztás pedig a falu társadalmának elválasztó árkait mélyíti, s hova-tovább egymástól egészen különböző szemléletű belső közösségek, társadalmi rétegek alakulnak ki. Ebből a szempontból különösen tanulságos közelebbről szemügyre venni a juhászatot. A legtöbb dunántúli faluban - ahol még juhászat van - azt halljuk, hogy a juhászok mind bevándoroltak vagy legalább is bevándorolt családok utódai. Különböző tájakról, műveltségterületekről kerültek az illető faluba, mégis új telephelyükön egymással azonos felfogást, szemléletet képviselnek. Rejtély, hogy a különböző megyéből bevándorolt pásztorok legtöbbje faragni kezd és egymáshoz hasonló művészi faragásokat készít s ezeket értékeli is, ugyanakkor azonban a falu őslakossága nem gyakorolja s meglehetősen értetlenül, közömbösen nézi a pásztorok művészetét. A népművészet ma már nem egyes nagyobb közösségnek, inkább csak bizonyos kisebb foglalkozás-, társadalom-csoportoknak (pl. juhászoknak) kifejezőmódja. Ugyanennek a megállapításnak az elve érvényes sok egyéb népi nyilvánulásra is. Vissza