Márai Sándor: Szindbád hazamegy (Ágai Bélának dedikált példány)

Előszó

Szindbád, a hajós, író és úriember - fiatalabb éveiben szeretett ez álnév mögött rejtőzködni - egy májusi reggel korán indult el Óbudáról, mert estére hatvan pengőt kellett szerezni. Szindbád bizonyos ünnepélyességgel és titkos, belső szorongással készült útjára. Az irodalmi viszonyok, legalább is a hajós számára, utolsó időben érezhetően megromlottak. E májusi napon már kora hajnalban felébredt, sokáig köhögött és cigarettázott, mérlegelte az esélyeket. Pápai, a Színház és Élet szerkesztője, egy hónap előtt megváratta Szindbádot az előszobában s végül kiüzent titkárnőjével, hogy nem ér rá fogadni. „Húsz év előtt - gondolta Szindbád, könyökölve, köhögve, dünnyögve és cigarettázva az ágyban - e pimaszságért kardélre hánytam volna". De Szindbád tudta, hogy már nem fog kardélre hányni senkit az életben. Huszonöt év előtt, Poldi névre hallgató kedvenc kocsmárosa bormérésében, a „Mély pincé"-ben, megesett még, hogy egy idegen huszártisztet, kivel este ismerkedett meg, a nyolcadik fröccs után átölelt és meggyomrozott rettenetes ökleivel, mert ez a gyanúja támadt, hogy a szótlan és komoran nyakaló hadfi őt, Szindbádot, hatvanhetesnek nézi. Vissza