Tóth Árpád: Hajnali szerenád (dedikált példány) (Borítóterv: Falus Elek) (A kötetről írt irodalomtörténeti tanulmány a leírásban olvasható!)

Szerző által dedikált példány. Első kiadás. Hajnali Szerenád. Versek. Írta: Tóth Árpád.

Tóth Árpád (1886–1928) dedikált kötetei ritkán bukkannak fel a piacon, így aztán meg is nőtt irántuk a gyűjtői érdeklődés. Mondhatni, szerencsére, mert legalább ennyi „megmaradt” Tóth Árpádnak, akit nem is olyan régen még a Nyugat első nemzedékének első vonalával együtt emlegettek, Ady, Babits, Kosztolányi, Móricz társaságában, viszont az utóbbi években – a másik „vidéki” költővel, Juhász Gyulával együtt – mintha veszíteni látszott volna irodalomtörténeti pozíciójából, s kevesebb kutatói figyelem irányul rá. Az olvasók és a verskedvelők azonban mind a mai napig kedvelik bús, melankolikus hangú verseit, és – ahogy látszik – a könyvgyűjtők egyre jobban kedvelik a dedikált köteteit, kéziratait.

A most felbukkant példány ajánlása így szól:

 Fényes Piroskának / baráti kézszorítással / Tóth Árpád / Svedlér, 913, juni 19.

 Nem „irodalmi” darab: a dedikáció címzettje nem irodalmi személy, nevét az irodalomtörténet-írás eddig nem jegyezte fel – annál izgalmasabb kérdés, hogy Tóth Árpád miért adott neki mégis az első könyvéből nem sokkal annak megjelenése után egy példányt.

A Hajnali szerenád – ez a nagyon fontos induló kötet, Falus Elek szép borítórajzával – 1913 tavaszán jelent meg, a Corvina című könyves szaklap 1913. április 10-én adott hírt róla.

Tóth Árpád ekkor még a Debreceni Nagy Újság munkatársa volt, de a lap – kétévi működés után – nem sokkal ezután megszűnt, s a költő rendszeres jövedelem nélkül maradt. Ősztől viszont már újra állásban volt: Budapesten lett házitanító, Bródy Sándornak (1868–1923), a Magyar–Osztrák Szénkartell elnökének fiait tanította.

A két munka – és a két város – közötti nyarat Svedléren töltötte, ahol 1910-től rendszeresen kezeltette nyaranként tüdőbaját. (Később nászútra is ide ment, több verset is írt itt.) A dedikáció léte utal arra, hogy már a nyár elején megtudhatta, hogy ősztől a Bródy-család alkalmazásában fog állni. A dedikáció címzettje ugyanis ennek a családnak a tagja volt.

Fényes Piroska (1891–1968) édesapja Fényes Vilmos ügyvéd, édesanyja Bródy Gizella volt. Gizella pedig testvére volt Bródy Sándornak; a címzett tehát a költőt alkalmazó családfő unokahúga. Tizennégy évesen – kitűnő tanulóként – ő mondta az ungvári Magyar Királyi Állami Polgári Leányiskolában a végzősök búcsúbeszédét. (Értesítő 1905, 27.) Mint minden jól nevelt úri kisasszony járt tánciskolába, tanult zenét és éneket, már fiatalon részt vett különböző társadalmi rendezvényeken, esteken, bálakon, ahol szavalt és/vagy zongorázott – ezekről a lapok is hírt adtak.

1913. április elején jegyezte el Sándorfi Kamill (1880–1953, 1931-től Sándorfy) királyi aljárásbíró (Házasság. BH, 1913. ápr. 6.), későbbi jogi szakíró, egyetemi tanár. Az esküvőre pár hónappal később, a menyasszony családjának városában, Ungváron került sor, a pár 1913. június 29-én kötött házasságot. Az eseményről – amely megmozgatta a helyi társadalom színe-javát, a sajtó is beszámolt: „Ragyogó családi ünnep színhelye volt tegnap délben a neológ izr. hitközség Megyeház téri imaháza, hol Sándorfi Kálmán dr. budapesti VI. ker. kir. járásbíró tartotta esküvőjét Fényes Piroskával, Fényes Vilmos dr. ügyvéd és neje Bródy Gizella leányával. Az egyházi szertartást megelőzőleg Fincziczky Mihály polgármester lendületes beszédben adta össze az ifjú párt. Az egyházi szertartást dr. Klein kassai rabbi végezte, ki magas színvonalon álló, tartalmas eszmékben gazdag beszédet intézett az ifjú párhoz. Az esküvőn a hozzátartozókon kívül a vármegye intelligenciájának színe-java volt jelen, kik üdvözlésükkel elhalmozták az új párt és hozzátartozóikat.” (Házasság. Határszéli Újság, 1913. jún. 30. 4.).

Ez az az időszak, amikor a Hajnali szerenád megjelent és Tóth Árpád dedikált egy példányt Fényes Piroskának, aki a dedikáció keltezésekor még éppen jegyese volt „csak” későbbi férjének. Tóth Árpád ugyanis „nászajándékba” küldhette könyvét az irodalom iránt is érdeklődő fiatal nőnek, ehhez viszont az kellett, hogy tudjon róla. Pedig ez nem evidens: ekkor még nem ismerte személyesen a dedikáció címzettjét. Leendő „alkalmazottként” hírt kaphatott a közelgő jeles eseményről, és ő gesztust gyakorolt. Talán a család több tagjának is küldött kötetet, „jó pontot”, megerősítést szerezve ezzel későbbi munkaadójánál. S bár ekkor még nem ismerte a címzettet, később minden bizonnyal találkoztak: a költő négy évig állt a család szolgálatában. „Bródyék a Gresham-palotában laktak, és Tóth Árpád minden délután följárt hozzájuk. […] Andort a leckéiben segítette, de Pállal, aki lelkes rajongója volt az új magyar irodalomnak, inkább az idősebb, műveltebb barát módjára bánt: beszélgettek, olvasgattak, vitáztak. […] Másutt is vállalt házitanítást, de igazában csak Bródyéknál érezte magát otthonosan, biztonságban.” (Kardos László: Tóth Árpád. Bp., 1965. 155.)

A házasságkötés után Piroska különböző társadalmi szervezetekben (Nőegylet, Veres-Kereszt stb.) vállalt szerepet. Két gyermekük született, Marianna (1918–1946) és Kamill (1920–2006), a későbbi kémikus, egyetemi tanár. Később, lányuk korai halála (1946) után férjével éltek tovább – fiuk ekkor már külföldön élt –, és férje 1953-as halálával egyedül maradt. Fia, Kamill Franciaországban és Kanadában tanított, 1968-ban éppen a párizsi Pierre és Marie Curie Egyetem vendégprofesszora volt. Fényes Piroska 1968. március 8-án halt meg Párizsban, de „hamvaiban hazatért” Magyarországra, temetése április 9-én volt a Farkasréti temetőben (MN, 1968. ápr. 4. 4.).

*

Tóth Árpádot a társasági kapcsolat mellett egy szomorú esemény költőileg is a Fényes-családhoz kapcsolta. 1915. május 30-án, 22 éves korában tüdővészben meghalt Fényes Lenke (1893?–1915), Piroska nővére. A rákoskeresztúri temetőben található nyughelyének „kövét […] Tóth Árpád baráti felirata ékesíti”:

Ifju virág volt, mit se tudott lét viharáról,

S máris törve pihen, s törve sir érte szivünk…

            A disztichont – és még két alkalmi verset – Tóth Árpád egyik egykori családi tanítványa, Bródy Pál (1898–1978) tette közzé a költő halála után (Tóth Árpád hagyatékából. Nyugat, 1928. dec. 1. 765.). Az ekkor F. L. úrleány sírkövére címet kapott vers három másik változata is ismert, azokat 1915. június 6-án küldte a költő a gyászoló apának (Tóth Árpád Levelei. Sajtó alá rend: Kocztur Gizella, Kardos László. Bp., 1973. 75–76.).

A borítófedél illusztrációját Falus Elek készítette. Részletes tartalomjegyzékkel kiegészített kiadás.
Kiadói tűzött papírkötésben lévő példány feliratos, színes, növényindás illusztrációval ellátott címfedéllel, feliratos, sérült könyvgerinccel, körbe vágatlan belívekkel, hiánytalan, jó állapotban.

A tanulmány Bíró-Balogh Tamás - irodalomtörténész - munkája.