Bosnyák Zoltán: Prohászka és a zsidókérdés (Tiltólistás kötet)

Előszó

Részlet: ...Akkoriban már nagyon megfakultak a színes magyar álmok, magyar reménységek. Már csak félénken pislákoló, apró zsarátnoktűzek voltak a nemrég még egekig csapkodó lánggal lobogó magyar vágyak. A nagy nekilendülés, a tüzes felhevülés után már itt settenkedtek közöttünk az elernyedés, az összeroppanás sötét árnyékai. Mint mindig, most is csodavárók, délibábkergetők voltunk. Hittünk, bíztunk mindenkiben s most csalódva, fáradtan, megtörten adtuk meg magunkat sorsunknak. Elégtünk saját nagy lobogásunkban. Megkezdődött a szánalmas beletörődés, belenyugvás a "változhatatlanba". Nehéz és fájdalmas volt, de talán mégis könnyebben ment, mint magunk is hittük volna. Amikor ránk szakadt a magyar égbolt és körülöttünk minden-minden rombadőlt, sokáig magunk se hittük, nem akartuk hinni, hogy a szörnyű katasztrófa kérlelhetetlen valóság. Azután dühödten, elkeseredetten, de tehetetlenül háborogtunk sorsunk ellen. Majd azt reméltük, hogy az egész magyarság lelkét áthevítő ellenforradalmi tűz új lelket, új hitet ver népünkbe, új, eddig ismeretlen erőket csíráztat ki a magyar néptelevényből. De alig mult el a nagy földindulás, alig húzódtak vissza a nagy örözvíz szennyes hullámai, előlopakodtak odvaikból azok, akik a csőcselék első hangos kiáltásra, az első gyanús mozgolódásokra ijedten, reszketve húzódtak be rejtekeikbe. Most újra az élre furakodtak. Ők lettek a nemzet bölcsei, a kiválasztottak, az elhivatottak, a nélkülözhetetlenek. Vissza