Aukciós jelenlegi tétel részletes leirata
Nemzeti Könyvtár 24-26. sz.
Első kiadás. A mi Erdélyünk. Írták: Makkai Sándor, Rónai András, Asztalos Miklós, Gergely Pál. Szerkesztette: Kovrig Béla.
4 képtáblán fekete-fehér képekkel és egy térképvázlattal illusztrált, kötetvégi statisztikai résszel (Erdély számokban) kiegészített kiadvány.
Kiadói tűzött papírkötésben lévő példány feliratos, Erdély színes címerével illusztrált címfedéllel, feliratozatlan könyvgerinccel, feliratos hátlappal, tiszta belívekkel, hiánytalan, jó állapotban.
"Milyen az erdélyi ember, az erdélyi föld, a székely humor? Mit jelent Erdély a magyarságnak és Európának? Miért volt ezer esztendőn keresztül Erdély földje a szabadság hazája és miért maradt meg ez a föld örökké magyarnak? Erre felel a kivételesen gazdag művészi kiállításban megjelent kötet. Valóságos tükörképet kap az olvasó az erdélyi világról, amely a színtiszta magyar irodalomnak, művészetnek és magyar gondolatnak valóságos bölcsője, fenntartója és fáklyahordozója volt évszázadokon át." (Turisták Lapja 1940/9. sz., 207.)
A kötet szerepel a Magyar Ideiglenes Nemzetgyűlés által 1945/1946-ban összeállított „Fasiszta szellemű, antidemokratikus és szovjetellenes sajtótermékek I-IV.” címmel ellátott zárolt könyvek tételes és hivatalos listáján.
Előszó
Részlet a könyvből:
Örök Erdély.
Írta: Makkai Sándor
Maros vize folyik csendesen...
Fenn, az erdélyi medence fellegvárának közepén, a távoli havasok egyre szelidülő lejtői között, széles,...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Örök Erdély.
Írta: Makkai Sándor
Maros vize folyik csendesen...
Fenn, az erdélyi medence fellegvárának közepén, a távoli havasok egyre szelidülő lejtői között, széles, gyönyörű völgyének ágyában nyújtózik végig a folyó, melyről a nóta azt mondja: "Maros vize folyik csendesen"...
Ahol ez a dal fakadt, ott bizonyára már meglassudott, elcsitult szilaj kedve. A Maros gyermek- és kamaszkora a Csiki-havasok lábától a Kelemen és Görgényi-havasok közötti dédai kapuig tart. Életének folyása igen kedvező reménységek között indul: a széles gyergyói fennsíkon nincs előtte semmi akadály. Gyorsan, vigan, zavartalanul növekedve szalad előre, észak felé, mint olyan gyermek, akinek biztos a jövője. Nagy barátai és védelmezői: a havasok jóakarattal nyitnak utat előtte. Délről az öreg Hargita integet neki, biztatólag lengetve feléje fenyves üstökét. Keletről a Csiki és Gyergyói havasok, nyugatról a Görgényi-havasok állanak neki védőfalat s mint fehérfejű nagybácsik, gyönyörködnek vidám futásában. Jól is megy minden, egészen addig, amíg a hózivataros vén Kelemen, ez a mord medve meg nem irigyli jósorsát a köszvényes, dagadt lábával rosszindulatú gáncsot vet neki. Az elkényesztetett Maros-kölyök orrára bukik. Bőgve tápászkodik fel. Megtorpan. Hirtelen nyugatnak fordul s könnyelmű fiatalságának dühével nekiveti magát a keskeny sziklanyílásnak. Ettől kezdve már meg kell tanulnia, hogy az élet nem olyan szép és egyszerű futás a virágos mezőn, mint ahogy eddig gondolta. Minden lépés előre: kegyetlen harc bére, melyet kemény, gonosz sziklákkal kell megvívnia. Egyelőre még éretlen és túlságosan bízik az erejében: egyenesen nekik fut, tajtékozva rugja, köpdösi, öklözi őket. Kimerülten omlik vissza. De nem hagyja magát. Nagy jövőt jósoltak neki a havasi patakok, melyek szilaj vágyakozással rohantak karjaiba: tőlük tudja, hogy a célja messze van s hogy nagy életre van hivatva. Most, a küzdelemben tűnik ki, hogy ki micsodás igazán! Mikor hosszas próbálkozások után végre sikerül egy-egy szikladarabon átcsapnia, felújjong a diadalmas életerőtől s gúnyos, harsogó kacajjal rúgja maga mögé a legyőzött akadályt. Addig s addig, amíg rájön, hogy semmiféle erő nem kimeríthetetlen s ravaszsággal kell takarékoskodni vele. Rájön egy-két ügyes fogásra s mindjárt több sikere van: sunyin aládugja fejét a makacs kőnek, felemeli s félrevágja az útból. Így okosodik meg lassacskán a maga kárán; mire a gyönyörű ratosnyai szorosba ér, már tudja a titkot: a birkózás most már csak játék, az akadályokat pedig szépen meg kell kerülni. Hadd higyjék ezek az öntelt tarajos sziklák, hogy győzhetetlenek! Ők úgyis ott maradnak, ahol vannak, örökre mozdulatlanul. A Maros pedig kacagva tovább rohan új csodák felé. A kis patakoknak igaza lett: Déda alatt egyszerre felragyog az ifjúság harcának jutalma, a győzelem. Kitárul a szászrégeni sík, nincs több akadály, most már kinyújtózhatik s folyhatik a Maros vize csendesen. Igaz, hogy mire idejutott, már nem ifjú többé. Férfi lett, duzzadó izmú, elmélyült életű, komoly folyó.
Vissza