Molnár Ferenc: A gőzoszlop (dedikált példány) (A tételről írt irodalomtörténeti tanulmány a leírásban olvasható.)

Szerző által dedikált példány. Első kiadás. A gőzoszlop. Írta: Molnár Ferenc.

Molnár Ferenc nem csak A Pál utcai fiúk című regénye (és annak megfilmesítései) miatt az egyik világviszonylatban legismertebb magyar szerző, de már életében más regényeit is lefordították a világ számos nyelvére, és ünnepelt szerző volt nemcsak Európa, de Amerika színpadjain is, darabjait a Broadway-en játszották.

Az 1926-ban megjelent A gőzoszlop nem tartozik az író ismertebb művei közé, pedig a maga korában ez is sikeres volt. Először folytatásokban adták a Pesti Naplóban (április 11-től), de még a közlés megindítása előtt megírták róla, hogy a regény „híre máris áthatolt az országhatárokon. Ezt ékesszólóan bizonyítja az, hogy a Pesti Napló magyar nyelvű közlésével egyidejűleg három hatalmas kultúrnyelven is megjelenik A gőzoszlop, éspedig németül, olaszul és egy amerikai világlap hasábjain angolul. És így Molnár Ferenc nagyszerű regényét mindazok fogják olvasni, akik szeretik a legnemesebb szórakozást – a tökéletes értékű irodalmi munkák olvasását.” (Molnár Ferenc új regénye. PN, 1926. ápr. 10. 10.) „A Margitsziget háború előtti élete, hangulata, bűbájos romantikája árad az új Molnár-regény minden sorából. Molnár Ferenc saját ifjúkorának ragyogó emlékeibe merült alá és halászta ki a tiszta és nemes szentimentalizmus és a könnyeken át is mosolygó humor fénylő kincseit. A regényből a megváltozott világ hajszolt emberei felé a régi Pest ezernyi emléke köszönt. A háború előtti pezsdülő, fejlődő Budapest hangulatát, alakjait támasztja újra fel […], oldalról oldalra régi ismerősökre bukkanunk, eltűnt színekre találunk, elfelejtett hangokat hallunk, saját ifjúságunkat varázsolja elénk ez a regény.” (Uott.)

Az áprilisi sajtóközlés vége után nem sokkal, már májusban megjelent a regény könyv alakban is, amelynek egyik példányát Molnár ekképp dedikálta:

Szentgyörgyi Ferencnek / szives emlékűl / 1927 jan. 26 / Molnár Ferenc

Érdemes a keltezést a szokásosnál nagyobb figyelemben részesíteni. Mert bár Molnár nem jelölte meg a dedikáció keltezésének helyét, az életrajzi adatokból kiderül: Párizsban írta az ajánlást. Ekkor ugyanis két ok miatt is a francia fővárosban tartózkodott. Egyrészt azért, mert őt és Heltai Jenőt pár nappal korábban a francia köztársaság elnöke a becsületrend lovagjaivá nevezte ki. A sajtó értelmezése szerint ez pedig jóval túlmutatott a díjazás tényén, mert „nemcsak azt jelenti, hogy a volt ellenséges nemzetek kiválóságai közül elsőnek két magyar írót tüntetett ki a francia államfő a köztársaságnak ezzel az egyetlen és legnagyobb kitüntetésével, hanem jelenti azt is, hogy ez a két magyar író ezzel végleg és örök időkre ledöntötte azt az évszázados kínai falat, amelyen csak a külföldi kultúra hatolhatott át hozzánk, de amely a mi magyar kultúránkat soha nem engedte kilépni országunk határán” (Molnár Ferenc és Heltai Jenő becsületrendje. Pesti Hírlap, 1927. jan. 18. 14–15.). Másrészt pedig ekkor mutatták be Molnár A hattyú című darabját Párizs nagytekintélyű állami színházában, az Odeonban. „Eddig minden előadását telt ház nézte végig, a közönség kitűnően szórakozik Molnár Ferenc szellemességein és sziporkáin s a színészek is ugyanolyan kedvvel és ambícióval játszanak, mint az első estéken. Nem tévedett tehát a francia kritika sem, amelynek a véleménye ugyan nagyon megoszlott a darabról, a közönségsikert azonban valamennyien elismerték. A hattyú egyébként február végéig hetenkint kétszer szerepel az Odeon műsorán, ami egy repertoárral dolgozó állami színháznál a teljes sikert jelenti.” (A hattyú párizsi előadása. Pesti Hírlap, 1927. febr. 2. 17.)

Ez utóbbi cikket szerzőmegjelölés nélkül hozta a napilap, „Párizsból jelenti a Pesti Hírlap tudósítója”, írták elé, de nagy valószínűséggel Szentgyörgyi Ferenc írta. Ő is Párizsban volt, ekkor már évek óta.

A címzett, Szentgyörgyi Ferenc (1911-ig: Orsits, 1892–1948) író, hírlapíró ugyanis a húszas években a Pesti Hírlap párizsi tudósítójaként a francia fővárosból írta cikkeit haza. Itt készült írásaiból állította össze legjelentősebb munkáját, a Párisi portrék c. gyűjtemény (Bp., 1927). A harmincas években számos ponyvafüzetes munkája jelent meg (pl. a Világvárosi Regények, Tarka Regénytár sorozatokban). Később a honvédelmi minisztérium elnöki osztályának sajtóelőadója lett.

A dedikáció kelte előtt pár nappal pedig hosszú, a kritika, a riport és az interjú elemeit vegyítő cikket közölt Molnárról és A hattyú párizsi sikeréről. „Kissé nehezen, vontatottan indul. A hang, amely a színpadról jön, nem elég meleg, a szavak, a mondatok elvesznek a színpad hűvös levegőjében. Öt percig, talán tíz percig tart ez így. […] Az első felvonás közepénél Molnár Ferenc már megnyerte a csatát. […] Tízszer csapódott szét a függöny az első felvonás után. / A második felvonás: döntő siker. […] Percekig zúgott a taps a második felvonás jeleneteinél, a felvonás végén pedig alig akarták leengedni a színészeket a színpadról... / A hattyú párizsi sorsa tulajdonképpen a második felvonás után már el is dőlt. / Őszinte, nagy, meleg siker, amely a premieren megismétlődött, sőt fokozódott. Díszes, előkelő francia közönség töltötte meg a színházat erre az alkalomra és megjelentek a párizsi magyar kolónia előkelőségei is, élükön járó Korányi Frigyes meghatalmazott miniszter, párizsi magyar követ, aki családjával együtt jött el a Molnár-bemutatóra.” Az előadás után Szentgyörgyi interjút is készített az ünnepelt szerzővel. „Egy kis vendéglő faasztalánál ülünk ketten, az Odéon tőszomszédságában, közel Molnár Ferenc párizsi hoteljához. Ötven lépés ide a színház, száz a hotel. Molnár Ferenc párizsi élete A hattyú első próbájától a premierig — itt a színház, a hotel, a kis vendéglő között zajlott le.” Beszélgettek a párizsi mindennapokról, a darab előadásáról, a kritikáról amit Molnár állítólag nem olvasott el soha –, valamint a régi emlékekről, „arról az időről, amikor még Molnár Ferencnek nem volt ezüstös a haja és Heltai Jenővel együtt ott dolgozott a Pesti Hírlap redukciójában.

— Szép, kedves idők voltak azok — mondja Molnár —, és milyen urak, milyen nagy urak voltunk mi akkor.

Boldogan teszi hozzá, hogy a tavasszal — amikor is egy kisebb lélegzetű regényt ír a Pesti Hírlap számára —, ismét közelebb jut ahhoz a laphoz, amelynél életének legkedvesebb napjait töltötte.” (Szentgyörgyi Ferenc: Hogyan zajlott le A hattyú párizsi bemutatója? Följegyzések a főpróbáról és a premierről. Beszélgetés Molnár Ferenccel a premier után. PH, 1927. jan. 20.)

És bizonyos, hogy pár nappal később újra találkoztak – ekkor dedikálta az író A gőzoszlopot a hírlapírónak.

Megjegyzendő, hogy Molnár Ferencnek ebből a kötetéből nem ismert dedikált példány az aukciós archívumban.

Könvykötői varrott keménykötésben lévő példány feliratozatlan címfedéllel, aranyozott feliratozású könyvgerinccel, üres hátlappal, tiszta belívekkel, hiánytalan állapotban.


A tanulmány Bíró-Balogh Tamás - irodalomtörténész - munkája.