Aukciós jelenlegi tétel részletes leirata
Az egyik képtábla alján Gross Arnold grafikus aláírása látható. Gross Arnold. Képek: Gross Arnold. Szöveg: Körner Éva.
A Spanyol Lépcső Rómában c. kép alján Gross Arnold ceruzával írt, jól olvasható aláírása, illetve a kép címe látható.
Képek:
1. Művésztelep. 1964. 164 x 200 mm.
2. Az öröm ünnepe. 1969. 285 x 315 mm.
3. Cirkuszosok. 1964. 168 x 309 mm.
4. Beszélgetések a barátságról. 1969. 248 x 385 mm.
5. Tordai műterem I. 1965. 168 x 237 mm.
6. Kondor Béla emléklap. 1973. 185 x 270 mm.
7. A művészet dícsérete. 1970. 215 x 385 mm.
8. A Spanyol Lépcső Rómában. 1971. 209 x 188 mm.
9. Emlékek kertje. 1971. 205 x 316 mm.
10. Művészek kertje. 1966. 290 x 360 mm.
11. Ablakban II. 1972. 173 x 398 mm.
12. Brüsszeli vasárnap. 1972. 255 x 310 mm.
A címlapon: A kék álmok városa. 1969. 325 x 260 mm.
Második kiadás. "Készült 6000 példányban, 8 (A/5) ív terjedelemben". 12 színes képtáblával illusztrált, valamint életrajzi adatokkal, egyéni kiállítások listájával és a képek jegyzékével kiegészített négynyelvű (magyar, angol, német, francia) kötet. Valamennyi grafika technikája rézkarc. A 6. kép hátlapján ceruzás feljegyzés látható. Nyomtatta az Offset Nyomda, Budapesten.
Kiadói papírmappában lévő példány, feliratozott, színes illusztrációval ellátott fedéllel, feliratozatlan gerinccel és hátlappal, a hajtások mentén vászonszalaggal javított, hiánytalan állapotban.
Gross Arnold (Torda, 1929. november 25. – Budapest, 2015. január 22.) grafikusművész. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát 1953-ban. Kiváló mesterei voltak, például Hincz Gyula, Kádár György, Konecsni György, Koffán Károly. Ő mégis leginkább Rembrandt és Albrecht Dürer rézkarcait tanulmányozta a Szépművészeti Múzeumban, és sorban alkotta egyedi stílusú, szellemes, ötletes, derűs, humoros, színes rézkarcait. Az 1950-es évek végétől számos egyéni és csoportos kiállítása volt Budapesten és vidéken, 1962-től külföldön is. Részletgazdag rézkarcaival vált népszerűvé. Jellegzetes színezési technikájának köszönhetően minden egyes nyomata különbözik a többitől. Képeit a csodálatos, gyermeki mesevilág jellemzi, ahol az ember eleven része a természetnek. Képeivel szépet, örömet nyújt, egy fantáziavilágot, amiben nincs semmi hátborzongató vagy borús.
Előszó
Groteszk és költői, fantasztikus és reális, idő meg tér fölött lebegő és földhöz kötött "hétköznapok és csodák" zajlanak Gross Arnold rézkarcain.
Gross úgy jár a földön, hogy minden apró tényt számba vesz, megfigyel, körültapogat - ezeknek észlelésére gyakran csak ő képes - s ha érdemesnek tartja, elhelyezi a képben. Az a rend, amely a képen kialakul, nem valami fölérendeltje vagy éppen ellenlábasa a hétköznapinak. Ha rápillant az ember, megzavarodik: minden a maga megszokott helyén van, és még sincs. Ismerős tájakon, városokon, utcákon vándoroltatja Gross a nézőit, ahol mégis lépten-nyomon szokatlan lények, tárgyak, tulajdonságok bukkannak elő, bámészkodnak ránk, és bámészkodásra késztetnek, arra tudniillik, hogy a felnőtt gyermekké váljék, újra megtanuljon ízlelni, újra ismerkedjék a világgal, amelyről eddig fölényesen úgy gondolta, hogy birtokában van, s most látja csak, mennyi kincse veszett el a számára. Megszoktuk, hogy átsiessünk a tájakon, átszáguldjunk a városokon, s csak beidegzett sémákban észleljük mindazt, ami utunkba esik. Nem nézünk a lábunk elé a fűbe, sem a lombok közé. Nem állunk meg a városi forgatagban, hogy olyan dolgokat szemléljünk, amelyek szemmagasságunk fölött vannak, a házfalak és tornyok cirádáit, nem szánunk rá időt, hogy belessünk az ablakokon idegen szobák titkaiba, s azon a kapun, amely emlékeink tárházát őrzi. De az a táj, amelyet Gross megjárt, mintegy parancsszóra leleplezi ezernyi furcsa élőlényét s furcsa életüket, amelyet eddig a fűszálak, a levelek, a falak eltakartak. Ezek bármely közegben jól mozognak, egyaránt otthonosak földön, levegőégben, vagy a tavakban. S ha Gross városokon vezet át, mint például Budapesten, az elkeseredett tülekedés békés, derűs tenyészetté válik, mely nem szürkítő kormot és benzingőzt, hanem az álmok éteri kékségét leheli magából, s ahol a fenyegető biológiai pusztulás helyett éppen ellenkezőleg: a biológiai megújulás tanúi és részesei vagyunk.
Vissza