Virág Teréz: Emlékezés egy szederfára

Előszó

1982. november 9-én tartottam első előadásomat a holocaust magyarországi túlélőivel folytatott pszichoterápiáim során szerzett tapasztalataimról. Csak utólag, húgommal beszélgetve idéztük fel, hogy 1944-ben ugyanezen a napon vitték el anyánkat, hogy végigszenvedje a bécsi országutat, majd a ravensbrücki koncentrációs tábort. Túlélte a borzalmakat; amíg élt, nem kérdeztem, nem beszéltettem erről a szörnyű hét hónapról. Csak halála, 1981 után nyílt meg a lelkem arra, hogy mások szenvedéseinek történetét meghallgassam. E kötet az azóta írt előadásaimat tartalmazza. Azokat, melyek a társadalmi traumatizációval, annak különbözőképpen megjelenő tüneti képével, döntően és elsősorban a holocaust túlélőinek, a túlélők és az áldozatok leszármazottainak pszichés problémáival foglalkoznak. Kiegészítettem azonban a válogatást néhány más, elméleti jellegű, történelmi tárgyú, illetve az identitás problémáit tárgyaló dolgozattal. Bár a beteg családok nem azért keresnek fel bennünket, hogy esetleírás legyen belőlük, azért döntöttem a tanulmányok megjelentetése mellett, mert azt remélem, olyan megközelítést tudok bemutatni, mely továbblépést jelent a klasszikus analitikus gyermekterápia módszereihez képest. Alkalmazott módszerem a gyermekcentrikus családterápia. Szemléletem lényege, hogy a gyermek problémáit nem lehet szüleitől és a társadalmi körülménytől függetlenül megérteni. A neurotikus tünetek mögött meg kell keresnünk a társadalom felől érkező hatásokat. Meggyőződésem, hogy korunkban a terápiába kerülő gyermekek szorongásai, félelmei nem az ősjelenetből erednek, hanem sokkal inkább a körülöttük dúló háború rémségei, a nukleáris fenyegetettség, vagy a szülők, nagyszülők - gyakran eltitkolt - rettenetes múltja tükröződik azokban. Bővülő terápiás tapasztalataim során mind jobban betekintést nyertem abba a sajátos utalásrendszerbe, mely a traumát hordozza és generációkon keresztül továbbadja. Vissza