Tóth Ervin: Szép magyar grafika (számozott, aláírt példány)

Előszó

A magyar művészet mostohagyermeke a grafika. Kevésszámú csodálója a bensőséges szemlélődők, a részletszépségek csendesmosolyú táborából kerül ki. Sokan ösztönösen szeretik, örülnek látásának, keresik, mások váratlanul találkoznak vele. Hosszú, magános, ernyesztő várakozás után orvosi előszobákban, vagy az ideges nyugtalanság egy felszabadult percében egyszerre csak váratlan elébük toppan s megkapja a pillantást. A szem követi az acéloserejű, az elegánsan ívelő, vagy bátortalanul botorkáló vonalakat. Máskor későőszi esős délutánok unalmában néz ránk egy metszet az esőcseppes kirakatüvegen át. Érdekes: eddig észre sem vettük. Máskor a postás hozza fehér, kissé gyűrött borítékban. Egy fametszet hull ki belőle. Eljegyzésről ad hírt tréfás formában. Az ötlet olyan furcsa, s a hír annyira leköti a „címzettet", hogy egy pillanatig sem foglalkoztatja a kis remekbe vésett grafikai mű, talán csak azután nézi meg közelebbről és állapítja meg, hogy jó, vagy nem jó, tetszik, vagy nem, s ezzel a kis fametszetke bevonul a levélgyűjtő dobozba. A vonalszépségek iránt, sajnos, legtöbb ember csaknem érzéketlen. Az átlagos képességű műértők csodálkozása is az építészet, festészet s szobrászat megítéléséig vezet. Figyeljük meg a tárlatok látogatóit. A kis grafikai képeknek rendesen a terem utolsó szobácskája jut, végeredményben a legméltóbb hely a zajos szépségektől riadtan meghúzódó, sokszor légiesen törékeny vonalkáknak, futó vázlatoknak, fehérrel és feketével megformált ábrázolatoknak, - de hát itt csak néhány kivételes műbarát időzik, csöndes rajongással áldozva a művészetek Hamupipőkéjének. Pedig valójában a grafika művészete a legősibb művészeti megnyilatkozás. A gondolatok megörökítésére meghúzott vonal története sokezeréves. Ki tudná megmondani, mikor vésett először vonalat az ember a sziklák falába, mikor karcolt nagy figyelemmel különös állatokat az elejtett félelmes bölény, a barlangi medve és rénszarvas csontjaiba. A gyermek is rajzol. Mindennel és mindenre, ami a keze ügyébe akad, s a kezdetleges rajzocskákba érteimet és képeket lát bele színes képzeletvilágával. Milyen különös, hogy az ember már évezredekkel ezelőtt, vagy hogy már zsenge gyermekkorában képes arra, hogy a jelenségeket vonallal, ilyen elvont, összefoglaló művészeti eszközzel fejezze ki! Vissza