Aukciós tétel adatai
Budapest, 1975, Szépirodalmi Könyvkiadó (Kner Nyomda), 197 p. + [1] p. + [24] t: ill.
Aukciós jelenlegi tétel részletes leirata
Szerző által dedikált példány. Első kiadás. Világirodalom a Körszínházban. Írta: Kazimir Károly.
A címlapon a szerző, Kazimir Károly tollal beírt, névre szóló dedikációja olvasható: "K. S.-nak emlékül és köszönettel Kazimir Károly 1985 II 27. ! Kalevala/50 !".
A fényképeket Keleti Éva készítette. A borító-, kötésterv és tipográfia Pintér László munkája. Huszonnégy képtáblán számos fekete-fehér, feliratos fényképpel illusztrált, valamint tartalomjegyzékkel kiegészített kötet. Nyomtatta a Kner Nyomda.
Kiadói egészvászon kötésben lévő példány feliratozatlan címfedéllel és hátlappal, aranyozott feliratos könyvgerinccel, fekete-fehér fényképpel illusztrált, kiadói előzéklapokkal, hiánytalan, jó állapotban, feliratos, illusztrált, fülszöveges, kiadói borítófedélben.
A szerző, Kazimir Károly (Budapest, 1928. április 19. – Budapest, 1999. december 10.) Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színházrendező, színigazgató, tanár, érdemes és kiváló művész. Miután Szegeden befejezte Lehotay Árpád Színiskoláját, számos vidéki színtársulat munkatársa volt. 1953-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakán végzett. Ezt követően a budapesti Nemzeti Színház, a miskolci Nemzeti Színház, a Petőfi Színház és a Vígszínház rendezőjeként tevékenykedett. 1958-ban megalapította a Körszínházat, majd tanítani kezdett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1961-től a Thália Színház főrendezője, majd igazgató-főrendezője lett. Később pedig a Magyar Színházművészeti Szövetség főtitkári tisztségét töltötte be.
Előszó
Részlet a könyvből:
Előadás és magyarázat
Minden színházról szóló könyvhöz színpadi előadásokat kellene mellékelni. Ez lehetetlen. Az író minden írása önmagában is értékes lehet, sőt csak úgy lehet értékes. Az én esetemben jószerivel csak a színpadi munka beszélhet önmagáért. Ráadásul a szakmámban nagyon sokan beszélnek a színházról, a színház körül, a színház helyett.
A művészet magyarázásával különben is csínján kell bánni. Nem szabad elriasztani a közönséget azzal, hogy meg akarjuk tanítani a művészet ismeretére. Különben is nehéz tanítani a művészetünket, ahol minden próba előtt úgy érezzük anyátlanok és apátlanok vagyunk. Ha már azt hisszük, megtanultunk valamit, és azt alkalmazni akarjuk, könnyen pórul járhatunk. A mi világunkban nincs két egyforma ismétlődő helyzet. Az okoskodás megöli a művészetet. A nagyképűsködés riasztó és azonnal lelepleződik. A természetes felkészülés, az ismeretanyag szelektálása egyébként hozzátartozik minden alkotómunkához, mégis különbséget kell tennünk a hasznos és a felesleges tudás között.
Vissza