Csoóri Sándor: Tudósítás a toronyból (dedikált példány)

Előszó

Részlet a műből: Puszta az orgonásdomb alatt A pusztát én csak Illyés könyvéből ismertem eddig. De túl a könyv látóhatárán, amit a valóságban láttam belőle, azt is, szinte varázs és lényszer alatt, az ő tekintetével néztem meg. Gyerekkori emlékeim jelentéktelenek és halványak, pedig három-négy puszta is volt körülöttünk, egyik-másik teljesen beékelődve a falum határába. Laja- és Borbála-pusztáig gyakran mi is elcsavarogtunk, kis mezítlábas előőrsök, de a bokrok és a gesztenyefák védelme alatt nagy ívben kikerültük a hosszúkás, barakkszerű házakat és a karámban heverő gőbölöket. Messziről kémlelve néztünk meg mindent, akárha vademberek házatáján járnánk. De néha vasárnapokon fölengedett az idegenség. Bál volt a pusztán, és a falusi legények, lányok után mi, gyerekek is kiszivárogtunk. Ilyenkor nem kellett félni senkitől se. A muzsika s a messze virító fehér ingek látványa meglágyította a nagy, kietlen épületek: disznóólak s napórás homlokú istállók komorságát. A falusi fiatalok szerettek kint mulatni a pusztán. Nemcsak a szabad ég szédítette őket, nemcsak a lombok zöld hullámverése, de az is, hogy itt nem voltak annyira szem előtt. Különben is, ahogy most magam elé idézem a hajdani legényeket, az évek sűrű bozótja mögül előlép egy-egy pusztai lány, s melléjük áll. Szégyenlősen és bátortalanul. Az évek elmúltával, úgy látszik, szemérmesek lettek. Akkor épp az volt az erényük, hogy szabadabbak és természetesebbek voltak, mint a képmutatásaikkal és a vénasszonyok erkölcsösségével körülbástyázott falusi lányok. Vissza