Radnóti Miklós: Pogány köszöntő (dedikált, számozott példány) (A kötetről írt irodalomtörténeti tanulmány a leírásban olvasható)

A Nyugat jelentős alkotói közé szokás sorolni Radnóti Miklóst, a folyóirat ún. „harmadik generációjának” tagját, ugyanakkor a lap kritikusaként is figyelemre méltó munkássága (Babits először csak ilyen jellegű munkákkal bízta meg a fiatal költőt).

A Pogány köszöntő Radnóti első önálló kötete volt. 1930 márciusának legelején jelent meg, de már a kiadás során igen sok problémával kellett megküzdenie az ifjú költőnek: „A kötet összeállítása nem kis gondot okozott neki. Leginkább azért, mert kinyomtatásának költségeit saját erejéből kellett előteremtenie, a kötet kiadója gyanánt feltüntetett Kortárs maga is állandó anyagi nehézségekkel küszködött, s így csak nevét adhatta oda.” (Baróti Dezső: Kortárs útlevelére. Bp., 1977. 120–121.) A kötetet visszafogott, óvatosan dicsérő kritikai visszhang fogadta. Debütáló munkához képest szép számú bírálat született, ezek közül kiemelkedik Bálint György – a Nyugatban megjelent – „költővé avató” kritikája: „[Radnóti] igen tehetséges fiatal lírikus – abból az egyre ritkább fajtából, amelynek százszázalékosan lírai mondanivalói vannak, és amely sohasem lépi át az »önmagunk« demarkációs vonalait. Ez az autizmus az ő esetében nem jelent tartalmi szegénységet. Sőt: Radnóti Miklós a költői Kleinkunst avatott művelője, apró hangulatrezdülésekből, egy felrajzolódó sziluettből, egy távoli felbukkanó asszociációból, egy billentyű leütéséből finom és színes érzésskálákat tud kiépíteni. És ennek az exkluzív jellegű lírának felbontott, szabad formáiban néha találkozik az expresszionisztikus kifejezés a bukolikus hanggal. […] Lehetünk tehát korszerűek és poétikusak is egyszerre. Nem is kell ehhez nagy költőnek lenni. Csak tehetségesnek” (Bálint György: Pogány köszöntő. Radnóti Miklós versei. Nyugat, 1930. jún. 1. 888.).

Radnóti sokat tett azért, hogy minél több helyen írjanak a könyvéről. Az eddig fellelt dedikációk közt több olyan is van, amelyet irodalmi lapok szerkesztőségének küldött, recenziós példányként. Ezek közé tartozik a most felbukkant darab is, amelybe a fiatal költő ezt írta:

A „Napkeletnek” / bírálatra / Radnóti Miklós

A Budapesten szerkesztett, a Magyar Irodalmi Társaság folyóirataként megjelenő Napkelet 1923 és 1940 között működött, alapító főszerkesztője Tormay Cécile volt, aki haláláig, 1937-ig képviselte a lapot. És bár a főszerkesztő személyében is a nemzeti-konzervatív oldalhoz tartozott, és a folyóiratot bevallottan a Nyugat ellensúlyozására indították, szerzői között sok olyan fiatal író és esszéista is fellelhető, aki később a Nyugatban futott be: pl. Halász Gábor, Hamvas Béla, Keresztury Dezső, Rónay György, Szabó Zoltán, Szerb Antal. És van, aki ellenkező utat járt be: a Nyugat-beli indulás után legtöbbet itt publikáló Németh László.

A lap konzervatív beállítottsága miatt egyáltalán nem volt evidens, hogy Radnóti küldjön ide recenziós példányt, s hogy mégis, annak leginkább talán személyhez köthető magyarázata van. Tormay Cécile mellett ugyanis éppen ebben az időszakban (1926–32 közt) az a Hartmann János (1875–1943) szerkesztette a lapot, aki jól ismerte a fiatal Radnótit: 1923-ban tanította a Bolyai Reáliskolában. Ő is kapott a kötetből példányt, de nem írt róla, ellenben ellátta nem kevés marginális jegyzettel, amelyekből kiderül, hogy egyáltalán nem tetszett neki a versgyűjtemény (lásd: BBT 2020/4. sz. és annak jegyzetei). Az irodalomtörténész, kritikus később Keményfy János néven írt, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja is volt, a 19–20. század fordulójának legjelesebb Petőfi-szakértői közé tartozott; ám a modern irodalom nem érintette meg. Viszont ettől függetlenül helyet adott a lapban egy rövid bírálatnak. Sőt, könnyen meglehet, hogy éppen az ő biztatására, vagy legalábbis ismeretsége révén küldött Radnóti a Napkeletnek bírálati példányt, amely aztán egy másik fiatal költő-kritikus kezébe került, aki később írt róla.

Ez a másik fiatal irodalmár Horváth Béla (1908–1975) volt, akinek első írásai éppen a Napkeletben jelentek meg. Neki 1927-ben adták ki első verseskötetét; hírlapíró volt, később a jobboldali Nemzeti Újság című napilap munkatársa, majd a katolikus Vigiliának, de az urbánus Szép Szónak is szerkesztője lett.

Ekkor, 1930-ban a Napkelet szerkesztőségében hozzá került a Pogány köszöntő (feltehetően Hartmann adta neki), és írt is róla: „Radnóti Miklós Pogány köszöntő címmel adta ki verseskönyvét, melyben a szabadvers megszokott frazeológiájával már nem lep meg. Még fiatal; ismeri az irodalmi hatásokat és meglehetős biztonsággal mozog közöttük. [A] Sok autó jár itt, Békesség, Meditáció, Szerelmes vers, Boldogasszony napján, Asszony, gyerekkel a hátán című versei valóban szépek és figyelemreméltóak, [az] Ó, fény, ragyogás, napszemű reggel! című verse pedig már teljesen azt a hangot revelálja, melyet keresnie kell s melyet bizonyára meg is fog találni.” (Horváth Béla: Új verseskönyvek. Napkelet, 1930. nov. 1077–1078.) Bár Radnóti könyve önálló cikket nem kapott, a Varga Zsigmond, Répás János, Rusznák Sándor, Szalacsy Rácz Imre, Somogyi Imre, M. Juhász Margit és Vesztróczy-Rimpek Jenő könyveit egyaránt ismertető cikkben a legtöbb sort és a legtöbb elismerő szót ő kapta.

(Nem szabad elhallgatni, hogy Horváthtal a kapcsolata később megromlott, amikor az 1942-ben nagyon durva támadást intézett Radnóti és pár költőtársa ellen.)

Radnóti könyveiről később is írtak a Napkeletben. 1933-ban Vajthó László a Lábadozó szélről (1933. ápr.), majd 1934-ben ugyancsak ő az Ének a négerről, aki a városba ment című füzetről (1934. máj.). Fábián István írt a Kaffka Margit művészi fejlődése című esszéről (1935. máj.), később pedig Varjas Béla az Újholdról (1935. okt.).

Az irodalomtörténetileg fontos kötet az induló költő irodalmi színrelépését dokumentálja: a Napkelet nem az ő irodalmi ízlését tükrözte, mégis fontos volt számára, hogy könyvéről írjanak ebben a lapban is. A dedikált kötet jól mutatja azt az írói gyakorlatot, amely recenziós példányt küld egy jegyzett irodalmi orgánumnak, s ott a dedikált könyv egy másik jegyzett költőtárshoz kerül.

Jelen példány az első állomás volt a költő és a lap kapcsolatának történetében, mely lapban ugyan primer írása nem jelent meg, de munkáiról – legalábbis Radnóti első költői korszakában – mindig írtak.

A most felbukkant dedikációt nem ismeri Bíró-Balogh Tamás Radnóti-katalógusa (Könyvvel üzenek néked. Radnóti Miklós dedikációi. Bp., 2016), sem pedig annak kiegészítése (Radnóti Miklós újabb dedikáció és levelei. Szeged, 2020).

Kötetvégi tartalomjegyzékkel. A címfedélen és az előlapon tollal írt számjelzés látható.