Herman Ottó: Az ősfoglalkozások (dedikált példány) (A könyv szerepelt az ÁKV 1980. évi XIV. aukciójának 200. tételeként.)

Előszó

Az ősfoglalkozások neve alatt egyesitett csoportnak megvan a maga története; mert eredete szerint még az 1885-iki országos kiállitásban gyökerezett; kisarjadzott pedig abból a könyvből, melyet e sorok irója a kir. magyar Természettudományi Társulat megbizásából szerzett, a melynek czime "A Magyar Halászat Könyve", mely 1887-ben jelent meg. E könyvnek, voltaképpen előkészitésének, megvoltak a maga sajátságai, a melyek magyar művelődési történetünk érdekében, tömören előadva, itt, az ezredéves kiállitás alkalmából, melynek első főcsoportja úgyis visszatekintő, talán helyet foglalhatnak. És helyet foglalhatnak annyival is inkább, mert a halászat a magyarságnak nemcsak kimutatható, hanem igen jellemző ősfoglalkozása, melynek ma is élő, népies része, a mennyiben is történetelőtti korszakok élet- és művelődésiviszonyára veti földeritő fényét, világosságát. Ezt a körülményt elismerték a történelmi főcsoport megbirálására fölkért külföldi jury-tagok is abban az iratban, a melyet e sorok irójának átnyujtottak. Vissza

Fülszöveg

Megnyitó.

At ország legilletékesebb intézetei és tudományos társulatai, mint a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Történelmi Társulat, a Néprajzi, az Ősrégészeti és Embertani Társulatok akként voltak meggyőződve, hogy az ősfoglalkozások terén kifejtett munkálkodásom hézagpótló s éppen ezért ajándékoztak meg erkölcsi támogatásukkal; Magyarország közoktatási kormányzata pedig ugyanezen az alapon megadta a módot a kutatásoknak rendszeresebb folytatására.
Egy perczig úgy gondoltam, hogy éppen a viszonyok ily kedvező alakulásánál fogva elég lesz, hogyha a letünt ezredéves országos kiállitásról szóló jelentések éppen csak száraz, lajstromozó alakot adok; de már a következő percz megváltoztatta szándékomat.
A hatvan éves koron túl csodálatosan fogy az ember életideje. Az év, a hó, a nap és az óra megrövidül, eltünik. A végzett munka kevésnek látszik a letünt időhöz mérve s bánt a gondolat, mely a még hátralevőt fontolgatja és méri - méri, viszonyitva az életidő bizonytalanságához.
Ezért adtam a jelentésnek mostani alakját és tartalmát, belevéve néhány oly elemet is, a mely a kiállitás alatt gyült, a minő a világlók szakasza.
Ezen kivül éppen csak a jelen kiadáshoz, mely a hivatalos jelentésnek csupán külön lenyomata, hozzáadtam a függeléket, mely egybefoglalja azokat a szép képeket, a melyek Nécsey Istvántól valók, 1896 tavaszán Bécsben tartott ismertető előadásomat ékesitteték és sokban hozzájárultak az ősfoglalkozások fontos voltának kidomboritásához.
Arról le kell mondanom, hogy mindazokat, a kik kutatásom közben vezetőim voltak és másként is leköteleztek, itt megnevezzem, nehéz volna a kezdete s beláthatatlan a vége; emléküket őrzik uti naplóim s őrzi hálás szivem.

Budapesten, 1897 deczemberben.

Herman Ottó. Vissza