Szigligeti Ede: A trónkereső (Gyulai Pálnak dedikált példány) (A kötetről írt irodalomtörténeti tanulmány a leírásban olvasható.) (A könyv szerepelt az ÁKV 1977. évi XI. aukciójának 609. tételeként.)

Szigligeti Ede (1814–1878) nem volt sikeres színész, és ennek bölcs belátása után lett a korszak legsikeresebb drámaírója. Több mint száz eredeti színdarabot írt – drámát, vígjátékot, népszínművet stb. –, melyek közül a legismertebb ma mindenféleképpen a Liliomfi, a legjobb viszont, Gyulai Pál és mások szerint, éppen A trónkereső. Mára ugyan elfeledték kicsit – akárcsak Szigligetit –, de a saját korában nagyon is a nemzeti kánon része: tanították, sőt, „sokáig volt kötelező iskolai olvasmány. Valóban jó »tananyag«. Áttekinthető szerkezete, világos helyzetei, határozott jellemei, hatásos jelenetezése iskolapéldává tehetik.” (Hegedüs Géza: Szigligeti Ede. (1814—1878) It, 1953. 3-4. sz. 338–352.)

A darab bemutatója 1868. november 13-án volt a Nemzeti Színházban, és még ugyanabban az évben megjelent – „a szerző sajátja”-ként, azaz szerzői kiadásban – könyv alakban is, „nyomtatott Noséda Gyulánál”, Pesten. A mű számos kiadást megért ezután.

A most felbukkant első kiadás egyik példányába Szigligeti ezt írta:

Gyulay Pálnak tisztelete / jeléül Szigligeti

Keltezés ugyan nincs az ajánlás alatt, viszont egészen biztosak lehetünk abban, hogy az első dedikált példányok egyike ez, ha nem a legelső. A mű ugyanis jelentős részben éppen Gyulai Pálnak köszönheti sikerét.

A trónkereső a címlapján hirdeti, hogy az „a Gróf Karácsonyi-alapitványból 400 arany pályadíjjal jutalmazott, eredeti szomorujáték 5 felvonásban”. Ez a Magyar Tudományos Akadémia drámapályázata volt; az 1867. december 31-ig beérkezett pályaműveket 1868. március 30-án a „szokott módon” öttagú bizottság bírálta el. A grémium Toldy Ferenc rendes tag elnöklete alatt Gyulai Pál rendes tag, Pompéry János, Riedl Szende és Tóth Kálmán levelezőtagokból állt.

A döntésről a jelentést Gyulai írta. A részletes beszámoló végén a döntés lényegét kivonatolva ez áll: „Mindent összevéve, a »Trónkereső« önbecsileg is érdemes mű, oly mű, mely jobb mindazon eredeti drámáknál, melyek a közelebbi években nyomtatásban megjelentek vagy a színpadon adattak, ennyiben haladást is tanúsít, s így eleget tesz a Karácsonyi-pályázat szabályainak. A bíráló bizottság ez indokoknál fogva kiadatni kéri a jutalmat a XII. számú »Trónkereső« szerzőjének annyival inkább, mert ennél jobb művet közelebbről alig remél megjutalmazhatni, s nem tartja helyesnek, minél jobbat várva, tovább is halmozni a ki nem adott jutalmakat.” (Gyulai Pál: Jelentés az 1867. évi Gr. Karácsonyi-jutalomról. In: Uő: Bírálatok, cikkek, tanulmányok. Szerk.: Bisztray Gyula, Komlós Aladár. Bp., 1961. 364–365.)

A pályázat jeligés volt. A döntés megszületése után derült csak ki a szerző személye: „Felbontván a jutalomra érdemesített dráma XII. számú jeligés levélkéje, kiviláglott, hogy a »Trónkereső« szerzője Szigligeti Ede.

Szigligeti Edének a jutalom kiadatni határoztatott”.

Gyulai és Szigligeti között jó kapcsolat, barátság és szakmai-szellemi közösség is volt. Horváth János ismertette és összefoglalta Gyulai Szigligetiről írott bírálatait, tanulmányait, majd összegzésként így írt: „Betetőzi a Szigligeti-sorozatot egy tanulmányszerű cikke: Szigligeti és újabb színművei, mely a Budapesti Szemlében […] jelent meg”, és amelyben „végigtekint fejlődésén, jellemzi, s aztán szól legújabb műveiről: a Trónkeresőről (1868), mely Szigligeti legjobb tragédiája, s melyben a hírlapok épp azt támadták meg, ami legjobb benne, tragikai alapját” (Horváth János: Gyulai Pál. In: Horváth János irodalomtörténeti munkái. V. Szerk.: Korompay H. János, Korompay Klára. Bp., 2009. Osiris. 13–115. azon belül: 90.)

És mivel a korszak meghatározó, kánonalakító kritikusa Gyulai Pál volt, el is döntetett: A trónkereső volt Szigligeti Ede „legjobb tragédiája”.  

Viszont a darab jelentőségének, kanonizált szerepének és reprezentatív jellegének további igazolásául célszerű megemlíteni még egy nevet: Jókai Mórt.

Szigligeti halálakor ugyanis egy bécsi színház elő akart adni egy Szigligeti-darabot, és ennek kiválasztását Jókaira bízták. Ő pedig éppen A trónkeresőt nevezte meg 1878. április 22-én írt levelében: „Ha arra szólított volna föl, keressek ki Önnek SZIGLIGETI száz darabjából tízet, avval egy óra alatt készen lettem volna, de százból egyetlenegyet kiszemelni?” Leírja, hogy először azt a darabot akarta ajánlani, amelyik neki „a legjobban tetszik”, végül aztán mégis: „országos tanácskozást tartottunk erről a közös ügyről, és akkor közmegegyezéssel elhatároztuk, hogy a legalkalmasabb darab SZIGLIGETI Trónkeresője lenne, ami éppen most szerepel a Nemzeti Színház repertoárján is. A darabot az Akadémia is megjutalmazta 400 dukátos tiszteletdíjjal, abszolút értéke van és kiváló szerepei az előadóművészek számára.” (Jókai Mór levelezése 1876–1885. Szerk.: Győrffy Miklós. Bp., 1992. 415–416.)

A huszadik század első felében még volt pár kiadása a műnek, mára azonban irodalomtörténetté merevedett. De a jobb fajtából.

Szigligeti Ede dedikált köteti extrém ritkaságok a hazai antikvár piacon: a modernkori árverések történetében mindössze kettő bukkan föl közülük. Először a jelen tétellel azonos kötet, amely közel ötven évvel ezelőtt, 1977. november 19-én az ÁKV 11. árverésének 609. számú darabjaként szerepelt aukción (Kat. 180.).

Ezen kívül még egy dedikált kötetről beszélhetünk: Szigligeti A dráma és válfajai című tudományos munkája, amely szintén „duplázott”, s két árverésen is kalapács alá került (2000. dec. 1.: Arkánum 5/414. Kat 41., majd 2007. okt. 5.: Országház 10/37. Fotómásolattal: kat 61.). Ebbe a kötetbe (Bp., 1874) Szigligeti ezt írta: „Mélt. Ribáry József / urnak emlékül és tisz- / telete jeléül / Szigligeti”.

Ennyi. Nem több. Közgyűjteményben bizonyára van még, a piacon ennyi volt. 

Jelen tétel tehát igazi gyűjtői csemege: ismert és jeles szerző dedikálta ismert és jeles szerzőnek, és e kapcsolatban mindkét félnek jelentős szerepe van az adott mű történetében. Ráadásul nem lehet tudni, mikor bukkan föl legközelebb a szerzőtől kézjeggyel ellátott könyv.

A dráma és válfajai, amelyet a szerző, Szigligeti a színiiskolások számára írt és leányának dedikált. Az értékes dokumentumokat Peterdy György, Szigligeti Ede Győrött élő dédunokája bocsátotta a kiállítók rendelkezésére.

Liliomfi. Ma este premier. 1970.