Csoóri Sándor: Esztergomi töredék (A kötetről írt irodalomtörténeti tanulmány a leírásban olvasható)

Csoóri Sándor: Esztergomi töredék.

Kézirat.

Csoóri Sándor (1930–2016) kétszeres Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas költő, a Nemzet Művésze: datált (1988. július 8.) és szerzői névvel lemásolt verse:

Esztergomi töredék

Alvó kutyák feje a nehéz porban

s itt-ott szétszórva kövek,

kidöntött fák és bazilika-árnyak:

Esztergom augusztus-éji töredékei.

Hazaérni én már csak itt érek haza.

Egy harang ballag velem a dombok

közé némán, mintha Isten bolondja volna.

Ling-leng a diófák közt, én meg mosolygok.

Minden porszem a házam népe itt

s minden fűszál. A kígyó is csak annyira

fél tőlem, amennyire a teremtmények félnek

egymástól kezdet óta.

Egy szál gyufa és egy szál csillag

kivételes tüzében látom a kezem:

itthon van,

ajtót nyit nekem

s oszlatja el az örök sötétséget.

Egyetlen, azonnal javított tollhiba található benne, azaz tisztázat. Csoóri Sándor ismeretlen személy számára jegyezte le versét. Az 1988-as dátum ennek a lejegyzésnek az időpontja: a vers korábban, 1985-ben keletkezett, ugyanabban az évben jelent meg első alkalommal.

Csoóri nagyon kedvelte Esztergomot – akárcsak Babits. Sőt, a nagy elődhöz hasonlóan ő is házat vett ott. 1979-ben írta egy levélben az Esztergomi Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának: „Évek óta keresek magamnak olyan – munkára alkalmas – zugot az országban, amely még hamisítatlan természeti környezetben húzódik meg: hamisítatlan fák, füvek, dombok között, a hétvégi Magyarország zsúfolt és szedett-vedett díszeitől távol. Esztergomi barátaim leleménye és figyelmessége segített abban, hogy a városhoz tartozó, döbönkúti dűlőben rátalálhassak egy ilyen nagytávlatú, de mégis bensőséges helyre.” „Egy ideiglenesen fölállított faházban az írói munkámhoz szükséges nyugalmat s csöndet szeretném végre megteremteni, amelyre a közügyekkel s más lim-lom ügyekkel terhes budapesti életformám már-már alkalmatlanná vált.” És reméli: „eddigi esztergomi vonzalmaimat igazi viszonnyá alakíthassam át és mint a város Szaturnusz-gyűrűjén mozgó író, a helyi szellemi életbe is belekapcsolódhassak.” (Esztergomi elégia, 17.)

A terv valóra vált, és Csoóri 1980-ban megvette a telket Esztergom határában, barátaival, költőkkel, írókkal, irodalomtörténészekkel épített rá egy faházat. A következő években számos alkalommal hosszabb-rövidebb időt töltött itt, és gyakran bejárt a városba ottani barátaihoz, különböző programokra, író-olvasó találkozókra, stb.

A költő és a város kapcsolatáról írta egyik értelmezője: Csoóri itt talált rá az „ideális környezetű alkotóhelyre”, és az esztergomi kert azóta „versek és esszék sorának vált szereplőjévé, szerves elemévé, az alkotó A kert polgárának […] minősíti önmagát, aki itt van igazán otthon, itt találkozhat a létezés teljességével” (Vasy Géza: Elszakadás és megkötöttség. Egy motívumkör Csoóri Sándor költészetében. A Tiszatáj diákmelléklete, 2000. febr. 15.).

Csoóri számos itt született verse közül a legjelentősebb éppen az Esztergomi töredék.

A vers először a Tiszatáj 1985. júliusi számában jelent meg (12–13.), majd az életmű reprezentáns darabjává vált. Felsorolni is hosszú azokat a Csoóri-köteteket, melyekben helyet kapott: Breviárium (1988: 101.), A világ emlékművei (1989: 13.), Esztergomi töredék (1990: 145.), Senkid, barátod (1993: 152.), Csoóri Sándor válogatott versei (1998: 158.), A jövő szökevénye (2000: 438.), Elkártyázott köpeny (2004: 239.), Hetvenöt (2005: 43.), Föld, nyitott sebem (2010: 259.), Csoóri Sándor legszebb versei (2011: 84.) és Már én se volnék (2012: 19.).

Esztergomban Csoóri Sándorra Babits utódjaként tekintenek: a költő, aki egy esztergomi dombon él és verset ír. Az ikonikussá vált vers külön kötetet is kapott (Esztergomi töredék. Válogatta, szerkesztette, a bevezetőt írta: Nagyfalusi Tibor. Esztergom, 1990), más szövegekkel kiegészítve mutatja meg Csoóri és a város kapcsolatát.

Egyedi tétel. A huszadik század második felében alkotó, a korszak meghatározó magyar költőjének letisztázott verskézirata – ráadásul az életmű egyik legismertebb, legikonikusabb, mások és a szerző által is reprezentatívnak tartott verse.