Vámbéry Ármin: Bokhara története I-II.

Előszó

Ázsia különböző népeinek hajdankorára vonatkozó ismeretünk azon arányban nyer kiterjedésben, a mily arányban a tudományos kutatások ama kérdéses országok földrajzi, etnográfiai és nyelvészeti viszonyait illetőleg előbbre haladnak. Az ottomán császárság, bár rég óta állt folytonos közlekedésben Európa minden részével, csak az utolsó században vonta magára a történészek figyelmét, és ezek ide vonatkozó ismeretei még akkor is annyira felületesek voltak, hogy Petit de la Croix és Cauntemir iratai valóban megbízhatókká csak akkor lettek, ha Hammer és Zinkeisen későbbi nyomozásai által megerősíttettek. Weil G. roppant szorgalma elegendő volt arra, hogy teljesen megfeleljen Arábia és Egyiptom évkönyveinek, hol egyedül csak a múlttal volt dolga; de Persia történetének múzsája nem talált megfelelő képviselőre mindaddig, míg Thevenot, Chardin és Niebuhr nyomán a kitűnő Malcolm tábornok nem lett tolmácsa, miután önmaga több ízben útazta be egész Perzsiát és alaposan tanulmányozta annak viszonyait. Az Oxuson túl fekvő vidék azonban aránylag még mindig ismeretlen a történelem előtt. A jelen század elején kezdett el néhány sugár áthatolni a sötétségen, mely ezen egész vidéket környezi; azóta pedig a hóditás kardja tetemes mérvben háritotta el a fátyolt, és ámbár ismeretünk úgy az országra, valamint annak népére vonatkozólag még mindig eléggé tökéletlen, könnyen elképzelhető, hogy az európaiak nem csekély mértékben törekszenek részletesebben megismerkedni az ország jelen állapotával, és ha lehet, Közép-Ázsia ezen népének multjával is, mely, bár földrajzilag oly messze fekszik tőlünk, az utóbbi politikai események által mégis szoros összeköttetésbe hozatott velünk. Vissza