Jászai Mari színésznő autográf, aláírt üzenete (keretben)

h. n., é. n., Jászai Mari színésznő autográf, aláírt üzenete (keretben); 20,3x18,3 cm

Jászai Mari színésznő autográf, aláírt üzenete (keretben).
A "Szeretett barátom!" megszólítással kezdődő, közvetlen hangvételű, keltezés nélküli autográf sorok címzettje ismeretlen. A tollal írt rövid üzenet alatt Jászai Mari jól olvasható, bizalmas aláírása látható. Az üzenet szövege a következő:

"Szeretett barátom!
Milyen nagyon sajnálom! Herczegék lesznek nálam vacsorán –
Ölel Jászaid"

A kéziratban említésre kerülő "Herczegék" valószínűleg Herczeg Ferenc (1863-1954) íróra tett utalás lehet. Jászai Mari és Herczeg Ferenc jól ismerték egymást, közeli kapcsolatban álltak. Nyilvánvalóan elősegítette ezt a Nemzeti Színház intézménye is, amelynek Jászai örökös tagja, Herczeg pedig elismert színpadi szerzője volt. De a színházi közegen kívül is tartották a kapcsolatot. Az író visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy rendszeresen voltak közös programjaik (pl.: baráti kirándulások Tatára és Nagycenkre), és Herczeg szívesen látott vendég volt a színésznő otthonában is. "A lakása abban az időben Shakspere géniuszának szentelt templom volt. [...] Egyszer többedmagammal vacsorán voltam nála." – idézte fel az író épp egy közös vacsora emlékét Jászai halála után az általa szerkesztett Új Időkben (1926/44. sz.). A színésznő által írt rövid üzenet hangvételéből és megfogalmazásából adódóan feltételezhetjük, hogy annak címzettje is ismerhette "Herczegéket", és hozzájuk hasonló baráti viszonyban állt a művésznővel.

A kéziratot tartalmazó papír bekeretezve került megőrzésre. Mérete (kerettel): 20,3x18,3 cm.
Hiánytalan, jó állapotban megőrzött kézirat fém akasztóval ellátott fakeretben (üveg alatt). A hátoldal papírborítása sérült.

Jászai Mari (Ászár, 1850. február 24. – Budapest, 1926. október 5.) színésznő, a magyar színjátszás kiemelkedő egyénisége, az egyik legnagyobb magyar tragika. Őstehetség volt, ismereteit folyamatos tanulással mélyítette. Először 1866-ban lépett színpadra Hubai Gusztáv székesfehérvári társulatánál. 1869-ben a kolozsvári színházhoz szerződött. 1872-ben Laborfalvi Róza utódaként lett a Nemzeti Színház tagja, ahol egy év megszakítással (1900-1901) egészen haláláig játszott. Mindenekelőtt tragikus sorsú szerepekben tündökölt, antik hősnőket és Shakespeare nőalakjait – Antigonét és anyját, Jokasztét, Élektrát, Kleopátrát, Margit királynét, Lady Macbethet, Volumniát, Gonerilt, Konstanciát, a Rómeó és Júliában a dajkát és Capuletnét – formálta meg kiemelkedő tehetséggel. Ő volt Az ember tragédiájának első Évája; a Csongor és Tünde Mirigye, a Bánk bán Gertrudisa. A közönség és a szakma a Nemzeti Színház nagyasszonyaként tisztelte. Utolsó alakítása Gloucester özvegye volt a III. Richárdban. Összesen mintegy 300 szerepet játszott. 1926-os halála után nyilvánosságra került naplója, jegyzetei színháztörténeti szempontból is értékesek az utókor számára.

Irodalomtörténet
Kéziratok, gépiratok
Művészetek
Színház, filmművészet