Villon, Francois: Francois Villon Nagy Testamentuma (Vas István által Kárpáti Aurélnak dedikált példány)

Előszó

Hiába tudjuk jól, hogy költői művet önmagából lehet csak felfogni és megérteni, hogy az, amit róla, vagy mellette, el lehet mondani, az mind kevesebb, mint amit a mű maga beszél sajátmagáról. De annyira kényszerítő volt mindig az az igény, amely a költőről, a koráról, a környezetéről, az előzményekről kíván információkat a mű 'megértéséhez', hogy felületes kuriózum-érdeklődésnek talán mégsem lehet tekinteni. Úgy látszik, a mű, hiába zárt egész, hiába kell, hogy egész mondanivalóját magában hordozza, még sem zárkózik el önnönmagába: amennyire kapcsolatot tart keletkezésénél fogva a költő, a kor, a környezet adottságaival, annyira tart kapcsolatot a továbbélésében és az olvasó felé forduló aspektusában is ezekkel a tényezőkkel. Ha a mű egyszerű megértéséhez nem is, globális befogadásához mindenképpen odatartozik mindaz, ami a mű körül állt keletkezése pillanatában. Olyan költőknél, akiknek kora és műveik életadó atmoszférája közel állnak hozzánk vagy mélyen gyökereznek nem csak ismereteinkben, hanem ösztönös tájékozódásunkban is, kevesebb a szükség a tudatos környezet-kiépítésre. Az ilyen költőkhöz a 'befogadás' alapját nem kell külön megteremteni, az már amúgyis jelen van. De olyan költő művénél, mint Villoné, amelynek puszta létére az első reakció - saját idejétől kezdve mindmáig - a megdöbbent meglepetés volt, a 'befogadás' alapjainak fölvázolása talán szükségesebb, mint másutt. Vissza