Weil, Simone: Szerencsétlenség és istenszeretet

Előszó

Simoné Weil 1943 augusztusában névtelenül halt meg egy angliai kisváros, Ashford szanatóriumában. Még legközelebbi ismerősei sem sejtették, hogy a mindössze 34 évet élt francia filozófusnő rövid, ám annál mozgalmasabb élete során a XX. századi spirituális irodalom egyik leghitelesebb, legvonzóbb életművét alkotta meg. Halála után kiadott írásait ma korunk platonista indíttatású keresztény misztikus irodalmának legszebb lapjai között tartjuk számon. Önfeláldozó életének és posztumusz életművének együttes tanúságtevése olvasóinak és elemzőinek többségében még számos fenntartás ellenére is csaknem feltétlen tiszteletet ébreszt. Életét és életművét ma már tekintélyes mennyiségű szakirodalom tárgyalja, ugyanakkor a weili magatartás és gondolatvilág még ma is továbbgondolásra, egy differenciáltabb kép megalkotására vár, s valódi kihívást jelent minden egyes olvasója számára.
A weili életmű rendkívül gazdag és sokrétű, híven tükrözi a filozófusnő többirányú érdeklődését és széles körű műveltségét. Legismertebb misztikus írásai, töredékes naplószerű feljegyzéseit tartalmazó tucatnyi füzete mellett filozófiai és politikai kérdéseket érintő tanulmányokat, kifejezetten tudományos jellegű (például matematikai, nyelvészeti, vallástörténeti) eszmefuttatásokat, görög filozófiai szövegek fordításait illetve az azokhoz fűződő kommentárokat, néhány verset és egy befejezetlenül maradt tragédiát is magában foglal, s mindehhez még hozzá kell számítanunk a már életében publikált újságcikkeit, valamint kiterjedt levelezését is.
Ha életrajza felől közelítjük meg életművét, három korszakot különböztethetünk meg, amelyek belső ellentmondás nélkül követik egymást, jóllehet gondolkodása jelentős változásokon ment át az évek során. Az 1925-től 1931-ig terjedő periódus a tanulmányok időszaka, amikor Simoné Weil a párizsi Lycée Henri IV, majd az elitképző École Normálé Supérieure, illetve a Sorbonne hallgatójaként a filozófiát tanulmányozta. Vissza