Balázs Mihály: Krasznahorka várának története és kalauza a vár látogatói számára (Borítóterv: Tichy Gyula)

Előszó

Részlet a könyvből: A bérces és sziklás Gömörben, hol a Sajónak csacsogó patakja folydogál, valamikor hegysziklákon épült várak gyönyörködtek az ő csendes folyásában. Közülük némelyiket már az idők romboló viharja eltüntette, némelyiknek egy-egy álló fala még emlékeztet a mulandóságra és hirdeti, hogy »ÉN TOLTAM VALAMIKOR egy nemzet bástyája, de minden csak mult és csendesen elmult.« Vannak amelyek tovább dacoltak a természet erőivel és az emberi erőszak romboló hatalmával, állnak és hirdetik a letűnt korokat. Állnak, de már nem védik azt, amire hivatva voltak. Elmentek a hőseik, elmentek a lovagok egy másik várba, itt hagyták mindenüket, csak erényeiket vitték el magukkal. Azóta ezek a várak összedűltek és romjaik alá temették a mult dicsőségét. Ott, ahol valamikor a szabadság és függetlenség zászlaját lengette a nyári szellő, hol a magyar szabadságszeretet és a lovagiasság egymásba forrott, hol az elnyomottak és nyomorultak pártfogásra találtak, már összedűltek és csupán romjaikkal gyarapítják a kietlen hegycsúcsokat. Ilyen Krasznahorka vára is. Igaz ugyan, hogy erre még nem nyomta rá az enyészet teljesen bélyegét. Áll még és hirdeti tovább is a mult dicsőségét és figyelmeztetni akar az élet mulandóságára. Hivogat bennünket, hogy tekintsünk reá és a mulandókon örökkévalókat vásároljunk. Ahol valamikor a zene, tánc és a harciriadó helyett csak a requiem gyászos akkordjai verik föl néha-néha a vár síri-csöndjét. Vissza