Aukciós jelenlegi tétel részletes leirata
Történeti- Nép- és Földrajzi Könyvtár. No.: XXI. sz.kötete. Szerkeszti: Szabó Ferencz. A sorozatot kiadja: Szabó Ferencz. A török birodalom története. Írta: Dr. Lázár Gyula. Második, javított kiadás.
Részletes tartalomjegyzékkel és számozott lábjegyzetekkel ellátott kötet.
A könyvet Pleitz Ferenc Pál könyvnyomdája nyomtatta Nagy-Becskereken.
Korabeli félbőr kötésben lévő példány feliratozatlan fed- és hátlappal, aranyozott feliratozású, aranyozott mintákkal díszített könyvgerinccel, körben színezett lapélekkel, tiszta belívekkel, hiánytalan állapotban.
A kötet szerzője, Lázár Gyula (1841. július 11. – 1912. április 5.) volt egy kiemelkedő magyar tanár, történész, szakíró és publicista. Tanulmányait Budapesten végezte, ahol történész diplomát szerzett, majd a neves Wenckheim-család nevelőjeként kezdte pályafutását. Ezután Szabadkán, Kolozsvárott és Temesváron oktatott, majd Budapesten, a VI. kerületi állami polgári iskolai tanítóképzőben tanárként folytatta. Több jelentős művet publikált a Történeti-, Nép- és Földrajzi Könyvtár sorozatban, melyek lazán érthető formában tárgyalták különféle országok történetét. Emellett a Pallas Nagy Lexikona számára ő jegyezte a Lengyelország, Törökország és Oroszország történeti szócikkeit. Írásműveiben ügyelt arra, hogy tudományos alapossággal, de olvasmányosan mutassa be a múltat, ezáltal szélesebb közönség számára is hozzáférhetővé tette a történelmi ismereteket. Életművével a 19. századi magyar történetírás ismeretterjesztő vonulatának egyik jelentős alakjává vált. Pályája során nemcsak tanárként, hanem publicistaként is aktív maradt, munkái ma is forrásként szolgálnak a történettudomány és a kultúrtörténet kutatásában.
Tartalom
Első fejezet. Bevezetés és a török nép eredete és ősvallása. - Az izlam felvétele. - A ghaznavidák. - Toghrul bég és a testőri intézmény. - Keleti és nyugati szelcsukok. - Az Ozmán-ház. - Szuleiman shah. Ertoghrul. - Byzancz és a frank befolyás 1
Második fejezet. Bithynia megszállása. - Ozmán jellemzése. - Brussa megvétele. - Gyors terjeszkedés. - Urchán hóditásai. - Nikomédia és Nikaea. - Trónviszály Byzanczban és török közbenjárás. - Urchan hűtlensége és Thrakia elpusztitása. - Török hadviselés. - Első foglalás Európában. - Első török telepitvények. - Urchan halála. - Visszapillantás. - Ozmán törvényhozás és államszervezet. 14
Harmadik fejezet. Nagy Lajos törekvése. - I. Murád. - Paleologos János. - Ujabb hóditások. - Szerbek és bolgárok. - Nissa megvétele. - A császár körútja. - Lázadások. - Murád hadjárata Bolgárországban. - A rigómezei ütközet. - Murád halála és jellemzése. 31
Negyedik fejezet. I. Bajezid (1389-1402) átveszi az uralkodást a csatatéren. - Bajezid pusztitó hadjáratai. - Byzanczi állapotok. - Hadjárat Oláhországba. - Az ozmánok viszonya Magyarországhoz. - Zsigmond király intézkedései. - Hangulat nyugaton. - Új keresztes háború. - Zsigmond követsége Francziaországban. -Afranczia segélyhad. - Megindulás keletre. - Rosz jel. - Nikápoly alatt. - Bajezid megérkezése. - A csatarend. - Támadás. - Az ütközet. - A nikápolyi veszedelem okai és következményei 44
Ötödik fejezet. A nikápolyi ütközet következményei. - Bajezid visszavonulásának okairól. - Byzancz helyzete. - Segély nyugatról - Manuel utazása Nyugat-Európába. - Görög- ország. - Az ozmánok Görögországban. - Hadjárat Peloponnesosban. - Manuel a nyugati udvaroknál. - Hír Konstantinápolyból. - Hazaérkezés. -Belső állapotok. - Timur és az ozmánok. - Követségek. -Tokát és Sivas elfoglalása. - Bajezid megindulása Timur ellen. - Rosz előjelek. - A harcz előtt. - Az angorai ütközet. - Bajezid fogságban. - Bajezid halála. - A mongolok kitakarodása. 58
Hatodik fejezet. Bajezid jellemzése. - Az erkölcsök sülyedése, az állam sülyedése. - A polgárháború és okai. - Bajezid örökösei. - Szuleimán. - Mohamed. - A birodalom felosztása. - Iza. - Háború Szuleimán és Mohamed között. - Muza. - Muza terve. - Háború Szuleimán és Muza között. - Muza Oláhországban. - Uj háború Szuleimán és Muza között. - Szuleimán bukása és halála. - Muza valódi czéljai. - Háború Mohamed és Muza között. - Mohamed győzelme és Muza halála. - A polgárháború vége. - Jellemzések 73
Hetedik fejezet. Mohamed viszonya a császárhoz. - Engedmények. -Ázsiai állapotok. - Smyrna és Karamán ellen. - Dzsuneid. - Velencze és Grenua keleten. - Az ozmánok és Velencze. - Az első tengeri had. - Első tengeri háború. - Háború Oláhországgal. - Rablóhadjáratok Magyarországba és Styriába. -- Egyház-szakadás keleten és nyugaton. - Közös okok. - Mohamedán szakadárok. - Böreklücse Mustafa. - A szakadás és következményei. - Az új tan alaptételei. - Mahmud Bedreddin. - A szakadás vége. - B. Mustafa és Bedreddin kivégeztetése. - A hamis Mustafa. - Mohamed és Manuel közötti viszony. - Byzancz Mohamed uralkodásának végén. - Mohamed halála és ennek hosszabb eltitkolása. ~ Mohamed rövid jellemzése. 84
Nyolczadik fejezet. I. Mohamed halálának következményei. - Konstantinápoly magatartása. - A császári udvar követelései és fenyegetései. - Az ál-Mustafa. - A császári udvar czéljai. - Mustafa fellépése. - Ütközet Drinápoly mellett. - Az ütközet következményei. - Mustafa szerencséjének hanyatlása és vége. - A császár újabb kisérletei. - Murád válasza. - Lázadás Konstantinápolyban és következményei. - Konstantinápoly ostroma és felszabadulása. - Új trónviszály. - Manuel halála. - Béke II. Murád és János közt. - Háború Oláhország, Szerbia és Bosznia ellen. - Murád Görögország és Velencze ellen. - Thessalonika a velenczeiek kezébe kerül. - Thessalonika ostroma és megvétele 1430. 102
Kilenczedik fejezet. Háború Albánia és Szerbia ellen. - Magyarország és viszonya a szultánhoz. - Ozmán pusztitások Erdélyben és Magyarországon. - Murád hadjárata Erdélyben. - Új háború Szerbiával. - Hunyady János és Magyarország belállapota. - Nándorfehérvár sikertelen ostroma. - Hunyady győzelmei. - A hangulat Európa keresztény államaiban. - Hunyady balkáni hadjárata és következményei. - A szegedi béke. - A béke megszegése és annak indokolása. - A hadjárat folytatása. - A várnai ütközet és következményei 120
Tizedik fejezet. A várnai veszedelem főbb okairól. - Brankovics György hűtlensége. - Cesarini Julián bibornok. - Ázsiai események. -II. Murád leköszönése. - Újból elfoglalja a trónt. - Hadjárat Görögország ellen. - Albánia. - Castriota György. - Magyarország viszonya az európai udvarokhoz. - Hunyady János tevékenysége. - A rigómezei ütközet. - Hunyady a szerbek fogságában. - Megszabadulásának feltételei. - II. Murád halála. -Rövid jellemzése 148
Tizenegyedik fejezet. Az ozmán birodalom II. Mohamed trónralépésekor. - Ázsiai nyugtalanságok. - Téves vélemény Mohamed jelleméről. - Viszonya Konstantinápolyijai. - A császári udvar. - A viszony mindig roszabbra fordúl. - II. Mohamed izenete. - Előkészülödések Konstantinápoly ostromához. - Szövetkezés a pápával.- A keleti és nyugati egyház. - Belzavarok. - Konstantinápoly védereje. - Az ostromló had. - Az ostrom folyama. -A védelem. - Konstantin Paleologos halála. - Konstantinápoly megvétele. - II. Mohamed terve. 171
Tizenkettedik fejezet. Konstantinápoly újból megnépesedése. - A keleti egyház új szervezete. - Konstantinápoly bukásának'hatása. - Velencze intézkedései. - A keresztény államok politikája. - A keleti kérdés a XV. században. - Hadjárat Szerbia ellen. - Szendrő vár felszabadítása és Hunyady győzelmei. - Nándorfehérvár ostroma és felszabadítása. - Hunyady János halála. - Brankovics György. - Szerbia végleges meghódítása. - Háború Velencze és Albánia ellen. - Castriota György halála. - Albániai menekültek Olaszországban 196
Tizenhamadik fejezet. Bosnia belállapota és végleges meg- hódítása. - Az utolsó bosna király. - Herczegovina és Montenegro elfoglalása. - Mátyás király Bosniában. - Jaicza megvétele. - A hadjárat szerencsétlen vége. - Mohamed oláhországi hadjárata. - Wlád vajda.- Görögország meghódítása. - A mantuai zsinat. - Mátyás viszonya III. Frigyes császárhoz. - Háború Velenczével. - Negroponte elfoglalása. - Béke Mohamed és Velencze között. -_ Trapezunt meghódítása. - Dávid császár. - Az örmények veresége 215
Tizennegyedik fejezet. Mátyás király törekvései és viszonya az ozmánokkal. - Sabácz megvétele. - Mohamed szerencsétlen hadjáratai az Al-Dunán. - Kaffa ostroma és megvétele. -- Krím meghódítása. - Velencze újabb készülődései. - Háború Velenczével. - Albániai dolgok. - Skutari első ostroma. - Krója megvétele. - Skutari második ostroma. - Béke II. Mohamed és Velencze közt. - Ezen béke hatása és . következményei. - Mátyás király Bosniában. - Betörések Magyarországba és Erdélybe. - Mohamed terve Olaszországot .illetőleg. - Az ozmánok Olaszországban. - Otranto ostroma és megvétele. - Az olasz hadjárat vége. - II. Mohamed rövid jellemzése és halála. - II. Mohamed érdemei 233
Tizenötödik fejezet. Belzavarok II. Mohamed halála után. - II. Bajezid 1481-től 1512-ig. - A janicsárok lázadása. - Trónviszály II. Bajezid-és Dzsem között. - A viszály kimenetele. - Dzsem Egyptomban és Ehodos szigetén. - Dzsem viszontagságai és halála. - II. Bajezid tétlen és ingadozó jelleme. - Háború Magyarországgal és a szomszéd országokkal. - Az ozmánok Lengyelországban. - Háború Velenczével. - Béke Magyarországgal és Velenczével. Az éjszaki fejedelmek szövetsége II. Bajezid ellen. - Polgár-háború. - II. Bajezid bukása és halála. - I. Szelim 1512-től 1520-ig. Első tettei és tervei. -Hadjárat Perzsiába és Mesopotámiába. - Syria és Egyptom meghódítása. - Magyarország helyzete. - A pápa és Francziaország keleti politikája. - Új keresztes háború. - Első érintkezés a moszkvai nagyfejedelem és az ozmánok között. - I. Szelim jellemzése és halála 240
Tizenhatodik fejezet. I. Szuleimán (1520-1566). - Ázsiai nyugtalanságok. - Belgrád ostroma és megvétele. - Rhodos ostroma és átadása. - Szuleimán viszonya az európai udvarokhoz. - Hadjárat Magyarország ellen. - A mohácsi ütközet. - Következményei. - Ferdinánd elsö követsége Konstantinápolyba. - Luther Márton az ozmánok elleni háborúról. - Ferdinánd második követsége. - Buda az ozmánok kezében. - Bécs első ostroma. - Francziaoszág magatartása. - Ujabb békealkudozások. - A háború folytatása. - Kőszeg védelme. - Az ozmánok kivonulása. - Tengeri háború és következményei. - Béke 1533 277
Tizenhetedik fejezet. Szuleimán czéljai a béke megkötésekor. - Perzsa hadjárat. - Tengeri vállalatok. - Chaireddin Barbarossa. - Hóditások az afrikai partokon. - Háború Velenczével. - Béke Velenczével. - Francziaország befolyása. - Egyezmény Szuleimán és Ferencz király között. - Magyarországi állapotok. - Hadjárat Magyarország ellen. - Szapolyai János öröksége. - Békealkudozások. - A háború folytatása. - Buda végleges elfoglalása. - Szuleimán hatalmának tetőpontján. - Békealkudozások. - Magyarország helyzete. - Martinuzzi György. - A háború újból kitörése. - Újabb békekötés. - Malta ostroma. - Szuleimán utolsó hadjárata. - Szigethvár ostroma. - Szuleimán halála. - Jelleme. - Szuleimán mint hóditó és törvényhozó. 309
Tizennyolczadik fejezet. II. Szelim (1566-1574). - A sereg nyugtalankodásai. - Szelim jelleme. - A béke meg, nyitása. - Arábia meghódítása. - A cyprusi háború és előzményei. - Cyprus meghódítása - Kegyetlenségek. - A szent szövetség. - A lepantói tengeri ütközet. - Béke Velenczével. - Első hadjárat Oroszországba. -II. Szelim országlásának vége és halála. - III. Murad (1574-1595). - Testvérgyilkosságok. - III. Murád és Báthory István. - Hadjárat Perzsia ellen. - Háború Magyarországban. - A császári hadak. - Győr elfoglalása. - III. Murad jelleme. - Az ozmán birodalom III. Murad alatt. - III. Murad halála 344
Tizenkilenczedik fejezet. III. Mohamed (1593 -1603). - Az ozmán uralom hanyatlásának főbb okairól. - Nyugtalanságok. - Magyarországi hadjárat. - Eger megvétele. - A mezökeresztesi ütközet. - Rosz hirek Magyarországból. - Francziaország megváltozott keleti politikája. - Testvérgyilkosságok. -III. Mohamed jelleme és halála.- I. Ahmed (1603-1617). - Jellemzése. - Bocskai István. - A zsitva-toroki béke és előzményei. - I. Ahmed halála. - II. Ozmán (1617-1622). - Mustafa. - Rövid jellemzése. - Szerencsétlen hadjárat Lengyelország ellen. - Lázadás. - II Ozmán bukása és halála. - IV. Murad (1623-1640). - Viszony és béke Magyarországgal. - Perzsa hadjáratok. - IV. Murad jelleme és halála. - Az ozmán uralom IV. Murad alatt 361
Huszadik fejezet Ibrahim (1640-1648). - Országlásának kezdete. - Jellemzése. - Ujabb hanyatlás. - A béke megújítása Magyarországgal. - Lázadás. - Ibrahim megfosztatik a tróntól. - Ibrahim meggyilkoltatása - IV. Mohamed (1648 1687).- A nök és nagyvezirek kormánya. - Sülyedés. - Tarkhondsi pasa. - Vereségek szárazon és vizén. - Mohamed Köprili pasa. - Új emelkedés. - Ahmed Köprili pasa. - Magyarország és Erdély. - A bécsi kormány. - Szerinvár eleste. - A szent-gotthárdi ütközet. - A vasvári béke. - Kandia ostroma és megvétele. - Újabb egyezmény Francziaországgal. - Vérmes remények. - Lengyel hadjáratok. - Podolia és Ukraina meghódítása. - Magyarországi állapotok. - Kara Mustafa. - Bécs ostroma és felszabadítása. - Vereségek Magyarországban. - Sobieski János. - Leopold és Sobieski János. 388
Huszonegyedik fejezet. Bécs felszabadításának következményei. - Szövetség az ozmánok ellen - Lothringen Károly herczeg győzelmei. - Tököly Imre. - Buda ostroma és megvétele. - Újabb vereségek. - IV. Mohamed. - A velenczeiek győzelmei. - IV. Mohamed bukása. - II. Szuleiman (1687 - 1691). - Miksa, bajor és Lajos, badeni herczegek győzelmei.- A keresztények a Balkán félszigeten. - Mustafa Köprili és az új rendtartás. - Francziaország politikája. - Magyarországi állapotok. - A szalankameni ütközet. - A bécsi kormány és Magyarország. - II. Szuleiman bukása. - II. Ahmed 1691 - 1695. - Békealkudozások. - II. Ahmed halála. - I. Mustafa (1695-1703). - Jelleme és törekvései. - Győzelem szárazon és vizén. - Asow ostroma és eleste. - Savoya Eugen herczeg. - A zentai ütközet. - A karloviczi congressus. - I. Mustafa bukása és halála 4l7
Huszonkettedik fejezet. III. Ahmed (1703 - 1730). - XIL Károly svéd király az ozmán birodalomban. - Oroszország helyzete 1709-ben. - A kúsi egyezmény. - Eugen herczeg újabb győzelmei. - A passaroviczi béke feltételei és következményei. - Háború a Peloponnesusban. - Háború Perzsiával és Oroszországgal. - Lázadás. - III. Ahmed rövid jellemzése és halála. - I. Mahmud (1730- 1754). - I. Mahmud és a lázadás leveretése. - Viszony Oroszország és Perzsia közt. - Háború Oroszországgal. - Szövetség Ausztria és Oroszország közt. - A félhold győzelmei. - Franczia befolyás keleten. - Az ozmánok a tizennyolczadik század derekán. - Jótékony újítások I. Mahmud alatt. - A wahabiták lázadása. - I. Mahmud jellemzése és halála. - III. Ozmán (1754 - 1757) - Raghib Mohamed. - Egyptom ozmán tartománynyá tétetik. - III. Ozmán halála 447
Huszonharmadik fejezet II. Mustafa (1757 -1773). - A kelet a tizennyolczadik század végén. - Oroszország és Lengyelország - Viszony Oroszországgal. - A háború okai és előzményei. - Vereségek szárazon és vizén. - A Krim elfoglalása. - A foksanyi és bukaresti congressus. - A háború folytatása. - II. Mustafa halála. - Rövid jellemzése. - I. Abdul-Hamid (1773-1787). - A háború folytatása. - A kucsuk-kajnárdsi-i béke és feltételei - Ezen béke következményei. - Az orosz terjeszkedés indokolása. - Krim végleges elfoglalása. - Szövetség Oroszország és Ausztria közt. - Az újabb orosz háború előzményei. - Ausztria vereségei. - Az ozmánok utószor magyar területen. - A hadjárat sikertelensége. - Abdul-Hamid halála és rövid jellemzése. -III. Szelim (1787 - 1808). - A háború folytatása. - Újabb vereségek. - A szistowi és jassy-i béke. - Forradalom. - Okai. - III. Szelim bukása és halála. - Jellemzések 472
Huszonnegyedik fejezet. II. Mahmud (1808 -i839). - Forradalom. - Bairaktár Mustafa. - Belállapotok. - Oroszozmán háború. - A bukaresti béke 1812. - A szerbek családi élete, költészete és története. - A szerbek politikai helyzete. - Az első szerb forradalom. - Függetlenségi harcz. - A függetlenségi harcz kimenetele. - A fényes porta és a függetlenségi törekvések 501
Huszonötödik fejezet. Folytatás. - Ali janinai pasa. - Felkelés. - Ali pasa kimenetele. - A janicsárok. - II. Mahmud és a janicsárok megsemmisitése. - Lázadás Görögországban. - A görög szabadságharcz. - Görögország függetlensége. - Orosz hadjárat. - A drinápolyi béke (1829). - Lázadás Egyptomban. - Mehemed Ali pasa. - Szövetség Oroszországgal. - A hunkiár-skelessi-i szerződés. - Reformok. - Belső nyugtalanságok. - II. Mahmud rövid jellemzése. - Az egyptomi zavarok megújulása. - II. Mahmud halála. - A nisibi ütközet 526
Hnszonhatodik fejezet. II. Mahmud törekvései. - Reformjai és azok meghiúsulása.- Abdul-Medsid (1839 -1861). - Az egyptomi háború. - A nyugati hatalmasságok beavatkozása. - Béke Egyptommal. - Belállapotok. - A gülhanei hattiseriíf. - Ujabb viszony Oroszországgal. - A fényes porta az 1848. és 1849 iki években. - A krimi háború és előzményei. - A párisi békeszerződés. - A hatti Humayum. - A reformok folytatása. - Abdul Medsid halála és rövid jellemzése. - Abdul-Aziz (1861 -1876). - Abdul-Hamid. - Az 1877. és 1878-iki események; a san-stefanoi béke és a berlini congressus és határozatai 547
Vissza