Babits Mihály: Az európai irodalom története (dedikált példány) (A kötetről írt irodalomtörténeti tanulmány a leírásban olvasható)

Babits irodalomtörténeti munkája 1934 májusának legvégén jelent meg az ünnepi könyvnapra. Nagy siker lett, később, 1936 júniusában megjelent propagandakiadásban is (Corvina, 1936. jún. 2. 11.), majd 1937 legvégén egy új, átdolgozott és bővített változatban (Corvina, 1938. jan. 2. 2.), amelyből „a könyvgyűjtők számára 200 amatőr-példány is készült famentes offset-papíroson, egészbőrkötésben, az író kézjegyével”.

Ennek az új kiadásnak egyik, nem számozott és nem aláírt példányába Babits az alábbi névre szóló dedikációt írta tollal, a Nyugat-emblémás előzéklapra:

Bókay Jánosnak / tisztelettel (s köszö- / nettel a Bókay-re- / gényért) küldi / Babits Mihály

A címzett jól ismert író, sikeres színpadi és filmes szerző. Bókay János (1892–1961). Budapesti orvoscsaládba született: nagyapja a magyar gyermekgyógyászat megalapítója, édesapja Európa-hírű orvostudós – és később Bókay fia is az orvosi hivatást választotta. Közös bennük az is, hogy mind Jánosok voltak.

Ő azonban nem ebben a családban nőtt fel, hanem édesanyjának, Tömöry Adriennének második férje, ifjabb Ábrányi Kornél író nevelte fel. Ezért nem lett orvos ő is. És nagyon korán az irodalmi pályára lépett, csodagyereknek számított. Ötéves korában írta első versikéit, tízévesen jelent meg első írása nyomtatásban, és alig múlt húszéves, amikor kiadták első kötetét. Természetesen, mint általában minden „rendes” íróféle ember, ő is versekkel indult.

De az ő első kötetét Ady Endre dicsérte a Nyugatban, ami azért – pestiesen szólva – nem semmi. Ady – többek közt – ezt írta: „De hogy visszatérít [ti. Tóth Árpád első kötete után] a hetyke fiatalság szerelméhez azonban ifjabb Bókay János verseskönyve, a Bohóc-sapka. Büszke, gyönge érzések fognak el […]. Kedves, finom és elegáns poémák a Bókay-versek, írójuk szeretnivaló ifjú, s én boldogan nézem, hogy dalosan, jókedvűen susogja el francia parkban azokat a fájdalmakat, amelyekért az én időmben a magyar pokolba kellett járnunk.” (Ady Endre: Fiatal költők versei. Ny 1913. máj. 1. 724. In: Ady Endre összes prózai művei 11. 1913. január–1918. december. Szerk.: Láng József. Bp., 1982. 16–17.)

Bókay később népszerű szerző lett: könnyedebb hangvételű regényeket és színdarabokat írt, regényeit gyakran színpadra vagy filmre dolgozta át, fordítóként is tevékeny volt, közel negyven regényt magyarított német, angol és francia nyelvből, sőt, egy kötetnyi zsoltárokat is fordított, melyek önálló kötetben jelentek meg. Az írás mellett több fórumon aktív szerepet vállalt, így pl. volt az Athenaeum Kiadó munkatársa, a Budapesti Hírlap felelős, később főszerkesztője, a PEN titkára, a Révai ügyvezető, majd vezérigazgatója, a Vígszínház dramaturg-igazgatója, A Magyar Színpadi Szerzők Egyesületének alelnöke. A Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesületének elnöke stb. A politikába is belesodródott: volt Gömbös Gyula titkára, később 1938-ban kormányfőtanácsosnak nevezték ki, viszont 1944 elején lemondott valamennyi választott tisztségéről. Egy, a Gömbös-érából fennmaradt emléke szerint találkozott Benito Mussolinivel is, akit meg is tréfált:

„Mint Gömbös titkára Rómában Mussolini vendégei voltak, a miniszterelnök és Bókay. Egy vacsorán a Duce Bókayhoz fordult, s szokott határozott modorában megkérdezte:

– Először van Rómában?

– Nem, már többször voltam itt.

– Vannak barátai?

– Vannak, eccelenza.

– S kik azok? — kérdezte Mussolini.

– Michelangelo és Leonardo da Vinci – válaszolta Bókay.” (Marton Lili: Bókay János - a magánember. Ellenzék, 1938. febr. 20. 11.)

Ugyanakkor az is tudható, hogy miután az ország a vészkorszakba lépett, és Bókay már lemondott minden politikai tisztségéről, „1944. október végétől jelentős írótársát, Tamási Áront, 1945. január elejétől vígszínházi elődjét, Roboz Imrét bújtatta pincéjében”, és „az ő kezdeményezésére sikerült megakadályozni a nyomdaiparban pótolhatatlan értékű szedő-, nyomó- és rotációs gépek nyugatra szállítását” (Kőváry György: Bókay János. Irodalmi magánemlékeim. Magyar Hírek, 1990. júl. 15. 54–56.)

De korábbi politikai szerepvállalása miatt 1949 után jó ideig ő is tiltólistára került, nem publikálhatott, s csak évekkel később került vissza az irodalomba.

*

A dedikációban Babits a „küldi” szót használja, azaz nem személyesen adta át kötetét. Bár ekkor már évtizedek óta ismerték egymást, valójában nem túl sok személyes kapcsolatról maradt adat. Bókay írásai rendre jöttek a Nyugatban, és volt köztük pár hivatalos levélváltás: Bókay előbb 1927. áprilisban az Athenaeum kiadó hivatalos ügyében (OSZK Fond III/l437/34.), majd 1930. február 6-án a Magyar PEN Club titkáraként (OSZK Fond III/296.) írt Babitsnak. De mivel mindketten Budapesten éltek, nem meglepő, hogy nem leveleztek egymással, találkozhattak, telefonálhattak. Viszont Babits temetésénél Bókay János a Színpadi Szerzők Egyesülete nevében „Shakespeare és Sophokles fordítójának mondott meghatott búcsúszót” (Eltemették Babits Mihályt. Pesti Hírlap, 1941. aug. 8. 4.).

A dedikáció azonban többről is tanúskodik, mint egy átlagos kapcsolattörténeti adalék.

Babits Mihály magánkönyvtára Budapest ostromakor megsemmisült, amikor a Baumgarten-házat bombatalálat érte; nagyon kevés szórványpéldány maradt fenn a neki dedikált kötetekből. (Azok, amelyeket nem ott voltak.) A most felbukkant dedikáció Babits könyvtárának egy megsemmisült (vagy lappangó) darabjának bizonyítéka is egyben: „köszönettel a Bókay-regényért”, írja az ajánlásban, s ez jelzi, hogy Babits Az európai irodalom történetének megküldésével viszonozta Bókay gesztusát: az egy regényét küldte el a Nyugat főszerkesztőjének. Ez pedig – bár a konkrét példány nem maradt fönn – éppen a dedikáció segítségével azonosítható. Bókay Karosszék című regénye 1937 novemberének közepén jelent meg, később nagysikerű vígjáték is készült belőle; az 1939-ben bemutatott film forgatókönyvét Bókay írta.

A dedikáció így tehát túlmutat önmagán: nemcsak két jegyzett alkotó – az egyik legjelentősebb és az egyik legismertebb – közti kapcsolat dokumentuma, hanem fontos irodalomtörténeti adalékot közöl Babitsról, olyan információt, melyről más forrás nem tudósít.

 A tanulmány Bíró-Balogh Tamás - szegedi irodalomtörténész - munkája.