Előszó
Aki osztja a korunkban általánosan elterjedt, a pozitivista tudományelméletből származó nézeteket az emberi megismerés, a tudás és a tudomány természetéről, bizonyosan megdöbbentő kihívásként fogja...
Tovább
Előszó
Aki osztja a korunkban általánosan elterjedt, a pozitivista tudományelméletből származó nézeteket az emberi megismerés, a tudás és a tudomány természetéről, bizonyosan megdöbbentő kihívásként fogja megélni a találkozást Polányi Mihály tudományelméleti, episztemológiai és társadalmi nézeteivel. A jelenleg uralkodó felfogás szerint ugyanis egy állítás igazságát illetve hamisságát, vagy más szinten tudományosságát az dönti el, hogy a kijelentésből mennyire sikerült kiküszöbölni azt, aki a kijelentést teszi, vagyis a megismerő alanyt, tehát hogy mennyire sikerült megszabadulni a ,,szubjektivizmustól", s ezt a nézetet nem csupán a tudományok művelői és a filozófusok, hanem a közvélemény is osztja. A mai tudomány az objektivitást csak mint a szubjektivitás ellenpólusát fogadja el, eszménye az elfogulatlan, tárgyilagos (vagy ahogy Polányi angolul írja: detached), tehát személytelen tudomány. A szubjektivitás elutasításában egységes állapotot elfoglaló tudományelméleteket természetesen jelentős módszernek az alanytól leválasztott állítások igazságtartalmának bizonyítására. Mi igazolja megbízhatóbban egy állítás igazságát: a gyakorlat, vagy a tapasztalat, a dedukció vagy inkább az indukció, a kísérlet, netán a siker? E nézetek közös nevezője, hogy kiindulópontjukként, hallgatólagosan vagy nyíltan előfeltételezik, hogy a megismerő, a kutató, a felfedező tevékenység, s az ezek eredményeképpen keletkező kijelentések, állítások, hipotézisek, a tételek és teóriák annál inkább tarthatnak számot a valóság elérésére, s ezáltal annál inkább kecsegtetnek helytálló tudományos tézisek felállításának reményével, minél inkább függetlenedtek a megismerő lelki beállítottságától, élményeitől, világnézetétől, értékeitől. Ugyanakkor az objektivizmus fonákjaként olyan elméletek is teret nyertek, amelyek szerint a valóságnak magának is a szubjektum, a megismerő alany a forrása. Ám ezek a nézetek az objektív valóság és a szubjektum szembenállását csupán ellenkező előjelűre fordítják, de fenntartják továbbra is.
Vissza