Radnóti Miklós/La Fontaine, Jean de: Válogatott mesék (Radnóti Miklós által dedikált példány) (A kötetről írt irodalomtörténeti tanulmány a leírásban olvasható.)

Az egyik legnehezebben készült Radnóti-kötet – mert az önálló műfordításokat is közéjük soroljuk – közel két évig formálódott, és Radnóti életében ez jelent meg utoljára. A költő már 1942 tavaszán elkezdte a versek fordítását, de a munka kényszerűen megszakad: Radnótit behívták. „Abbamarad a Lafontaine-fordítás”, írta 1942. július 1-jén naplójába. (Radnóti Miklós: Napló, 213.) A második munkaszolgálatból visszatérve fejezte csak be a verses mesék fordítását, s időközben – Halász Gábor ajánlására – a kötet kiadásának joga átkerült a Franklin társulat „Kétnyelvű remekművek” sorozatába; ezért a Rózsavölgyi méltányosan szerződést bontott vele. Egy 1943. július 26-án írt levélben arról tesz említést, hogy „ősszel húsz La Fontaine-Fable fordítása, kétnyelvű kiadásban” jelenik meg (idézi: Ferencz Győző: 584.), de a kötet végül csak karácsonyra látott napvilágot. A második kiadásához előszót író Sőtér István véleménye szerint a „fordítások egynémelyike azonban a megíratlan maradt Radnóti-versek helyett szól, s az állatmesék ürügyén sokkalta bensőbb fájdalmak, sokkalta mélyebb nyugtalanságok látnak napvilágot, hogysem e művekben az évszázadok óta szunnyadó alkotó, s az imént még Apollinaire-t fordító magyar költő találkozását holmi véletlen érdeklődés – amolyan műfordítói kalandvágy gyümölcsének tekinthessük”, ezért is, hogy „a La Fontaine-kötet Radnóti műfordítói pályájának csúcspontja” (Sőtér István: La Fontaine és Radnóti Miklós. In: La Fontaine: Válogatott mesék. Ford.: Radnóti Miklós. [2. kiad. Bp., 1947.] I–VIII.).

A kötetből Radnóti tudott még néhány darabot dedikálni barátai számára. Ezek közül a most előkerült példányba ezt írta:

Raics Pistának / baráti szeretettel / Radnóti Miklós

A címzett megszólításából – a becézett névalakból – tudható, hogy aki kapta a könyvet, közel állt ahhoz, aki adta neki; a baráti társaságához tartozott. És ez valóban így van. Hogy Radnóti és Raics nagy valószínűséggel 1940. május 9-én ismerkedtek meg (vagy nem sokkal korábban), amikor a költő és felesége elmentek egy szavalóestre. Ezt Radnótiné rögzítette naplójába: „Az a kislány tartja, akivel a múltkor a Horváth Icáéknál megismerkedtünk, meg a barátja, a Raics zeneszerző. Fanyalogva, tisztességből megyünk el, de mondhatom, nagyon kellemes meglepetés, mert a kislány, Gál Zsuzsa igen-igen tehetséges és intelligens szavaló.” (RM-né, 1940. máj. 9.) Pár héttel később azonban vendégül is látták őket. Május 29-én „este vendégeink vannak még. A Bárányok, Gizi meg Tomi, meg a Raics és a Gál Zsuzsa, meg a Székely Endréék. Vegyes az este, túl soká maradnak, mint mindenki nálunk.” Ekkor ismerkedhettek meg igazán: „A Raics rendkívül rokonszenves és a Zsuzsa is, szerény és okos, és ahogy látom, imádja a verseket” (Máj. 29.) A kedvező benyomás megmaradt később is, mint ahogy a kapcsolat is. Radnóti harmadik, utolsó munkaszolgálatának idején a „rendkívül rokonszenves” Raics felkereste a férje nélkül, egyedül élő Gyarmati Fannit, és „igen kedvesen felajánlja segítségét esetleges holmi eltevésekre, ha szükségem lenne rá. Mondom: a könyveket már elvitték, de hát más is akad még. Megígéri, eljön újra.” (1944. jún.)

Raics István (1912–1986) költő, fordító, író és zongoraművész volt. Apja állami iskolai tanító volt. Ő előbb Baján, majd Budapesten tanult, 1929-ben érettségizett, 1930-tól jogot tanult. 1932-ben jelentkezett először verssel és ugyanekkor jelent meg első fordítása is (Puskinból), de ekkor már zongorázott is, egyelőre csak kisebb házirendezvényeken, 1939-től azonban már nyilvánosan is fellépett. 1939. május 19-én mások mellett Radnóti régi szegedi művkollos társának és barátjának, Reitzer Bélának öccsével, Reizer Andrással szerepelt együtt a 100 év magyar műzenéje című hangversenyen a Zeneakadémián. (Pesti Napló, 1939. máj. 4.) 1939-től ritkultak a saját versei és ezzel fordítottan arányosan egyre több műfordítása jelent meg a lapokban; Radnóti életében két önálló műfordítás-kötete is megjelent: Paul Verlaine verseiből (1939) és Chesterton: Muzsika (1944). 1942-ben viszont jelentős fordulat következett be életében, és erről a sajtó is hírt adott (összefoglalva korábbi munkásságát is): „Eddig elsősorban irodalmi körökben csengett ismerősen Raics István neve: értékes költeményei és finom műfordításai szereztek számára elismerést. A múlt évben mint ügyes zongorakísérő tűnt fel a koncertpódiumon. Ezután mint az egyik napilap zenekritikusa bizonyította be esztétikai ítélőképességének magasrendűségét. Szombat este önálló zongoraestjén pedig kiemelkedően egyéni tehetségű koncert-pianistát ismertünk meg Raics Istvánban. A sokoldalúan tehetséges fiatal művész az igazi tehetségesekhez hasonlóan elkerüli már műsorösszeállításában is az átlagos ízlés diktálta sablont: műsorát régi barokk mesterekből és a legújabb, modern szerzők műveiből állította össze. Acélos billenőtőke, világos kristálytiszta tónusa a művek fölépítésében nagyszerű logikai és formaérzéke egy olyan pianistát mutat, aki méltó folytatója a nálunk Bartóktól kezdeményezett antiromantikus, tárgyilagos előadói stílusnak. Még a technikai részben kell itt-ott javítania és tudását teljessé tennie. Egy olyan egyéniség Raics István, mint zongoraművész is, akinek feltűnése komoly és kellemes meglepetést keltett.” ((T. D.) Raics István zongoraestje. Esti Újság, 1942. márc. 3. 6.) Közben a negyvenes évek első felében az Esti Kis Újság zenei recenzense volt és a Kelet Népe szerkesztőségi munkatársa. Dolgozott a Magyar Rádiónak is. A háború után is írt, szerkesztett, fordított stb.

Felesége egy életszakaszon Gál Zsuzsa (1913–1979) író, műfordító, előadó- és mozgásművész, ő az, aki a Radnótiékkal való megismerkedésükkor Raics barátnője volt. Őneki, aki külön is beletartozott Radnóti, illetve a Radnóti-házaspár baráti körébe, a költő szintén dedikált; az Ikrek havába ezt írta: „Gál Zsuzsának / baráti szeretettel / Radnóti Miklós”. (BBT 2016: 408. sz.) Vélhetően több kötetet is kapott, jelenleg ez az egyetlen került elő.

A Raics Istvánnak szóló dedikált kötet fölbukkanása szintén bővíti Radnóti dokumentált irodalmi kapcsolathálózatát: egy újabb bizonyított konkrétum a költő életrajzában. Fontos darab, az utolsó dedikációk egyike.

Radnótinak ez az ajánlása eddig ismeretlen volt: nem regisztrálja egyik dedikációs gyűjtemény se (BBT: Könyvvel üzenek néked. Radnóti Miklós dedikációi, 2016 és Uő: Radnóti Miklós újabb dedikációi és levelei, 2020). És bár a dedikáló és a címzett között nagyon jó kapcsolat, közeli barátság volt, ez az első előkerült Raics Istvánnak adott ajánlás.

Kiadói fűzött papírkötésben lévő példány feliratozatlan címfedéllel és könyvgerinccel, tiszta belívekkel, hiánytana, gyűjtői állapotban, jó állapotban megőrzött két színnel feliratozott kiadói borítófedélben.