Hargittai István: Az öt világformáló marslakó (dedikált példány)

Fülszöveg

Kármán Tódor, Szilárd Leó, Wigner Jenő, Neumann János és Teller Ede különleges csoportot alkottak; nemcsak nagy tudósok voltak, hanem az Egyesült Államok és a szabad világ védelmében is tevékenyen részt vettek a II. világháborúban, majd a hidegháború idején. A tudományban Kármánt a modern aerodinamika, Neumannt pedig a modern számítógép atyjaként emlegetik, Szilárd ismerte fel a nukleáris láncreakció lehetőségét, a Nobel-díjas Wigner a szimmetriát építette be az atomfizikába, Tellernek molekulafizikai és magfizikai kutatásai voltak jelentősek. Pontosabb azonban, hogy Kármán szolgáltatta a modern amerikai légierő tudományos hátterét. Szilárd kezdeményezte az első atombomba megvalósítását, Wigner volt a világ első nukleáris mérnöke, Neumann újításaival döntő módon járult hozzá az atomfegyverek és az interkontinentális rakéták kifejlesztéséhez, Teller pedig elérte azt, hogy a szovjet fenyegetés árnyékában az Egyesült Államok megteremtse a hidrogénbombát, ami a két szuperhatalom között évtizedekre biztosította a békét. Pesti, polgári környezetből indultak, szinte legendává híresült gimnáziumokba járták. Kármán a budapesti Műegyetemen szerzett diplomát és indította tudományos pályáját. Mindannyian vezető tudósoktól tanultak Németországban, és részesei lettek az akkori tudományos világ vezető köreinek, ami fordulópontot jelentett életükben. Magyarországról a kilátástalanság és az antiszemitizmus miatt távoztak, a fasizmus uralomra jutásával egész Európából kiszorultak. Az Egyesült Államok befogadta őket; érzéseiket Teller szavai jellemzik: „Hajótöröttek voltunk, de felvett bennünket egy mentőcsónak, amelyet azután készek voltunk minden erőnkkel megvédeni." A háború után is folytatták tudományos és védelemmel kapcsolatos tevékenységüket. Mindannyian a demokrácia elkötelezett hívei voltak, de különböző módon. Tellert az erőpolitika híveként tartották számon, míg Szilárd azon igyekezett, hogy megbékélési pontokat keressen a két szuperhatalom között. Hargittai István könyve nemcsak a marslakók teljesítményével ismerteti meg az olvasót, hanem zárkózott, sokszor ellentmondásos egyéniségüket is emberközelbe hozza. Nemcsak az öt tudósról rajzol árnyalt képet, hanem arról a korról is, amelyben éltek, és amelynek sok más szereplője is megjelenik a könyv lapjain. A szerző felhasználja két marslakóval való személyes ismeretségét és kiterjedt olvasmányait, valamint számos vezető tudóssal folytatott beszélgetését a minél teljesebb kép kialakításához. A kötetben megjelenő öt különleges ember lehet tárgya csodálatunknak vagy bírálatunknak, de vitathatatlanul a huszadik század történetének fontos alakítói közé tanoznak. Vissza