Kilián István: Vizuális költészet Magyarországon I-II.

Fülszöveg

"Nem mindennapi esemény az első, terjedelmesebb magyar vizuális költészetantológia megjelenése. Az angol, francia, német nyelvterület olvasói már a hatalmas évek második felében, a hetvenes évek elején - a képköltészet új hullámának indulása idején - kézhez vehették a (múlt eredményeiről is számot adó) konkrét költészeti, vizuális költészeti gyűjteményeket; máig szinte minden európai országban jelent meg experimentális költészeti antológia."
Nagy Pál

"Az elmúlt három-négy évtizedben jócskán megerősödött a magyar vizuális irodalom - terebélyes, összefüggő költői művek születtek, melyek vizualitásukban végtelenül változatosak, ugyanakkor rendszerezettek és bárki számára megközelíthetők. Antológiánkból nagy valószínűséggel kiszűrhető, hogy a huszadik századi magyar vizuális költemények mondandója halkabban patetikus, kevésbé anekdotikus, gondolatvilága pedig intellektuálisabb, mint volt elődeinké. Ennek egyik oka, bizonyára, az egyre inkább felbontott mondatszerkezet révén előálló jelentés-bizonytalanság, mely az olvasót nem a jól ismert fogalmakkal traktálja, hanem a látható viszonylatok összevetését elvégzendő szellemi tornára ösztönzi. Ennek is megvan a maga szépsége. Ugyanakkor nem hiányzik kötetünkből sem a szerelmi költészet, sem az álmodozás, sem a politikai elkötelezettség, sem a drámába torkolló borzalom, sem a játékosság.
A költő megállítja az időt. A vizuális költemény pedig a befogadás pillanatát időtleníti. Kiszakítja az egyirányú folyamatból. Minden egyszerre, már az első pillanatban létezik, a költemény minden porcikája már akkor ott van a látómezőben, amikor a részletek jelentése még nem formálódott meg. A vizuális költeményben az ige és a kép ötvöződik szándékká. A vizuális költeményben az igével foncsorozott kép változik kalanddá, a képpel azonosuló ige sorssá, kockázattá, az igévé vált kép pedig vakmerőséggé. Kettejükben egyszerre van jelen játék és bizonytalanság: az igében hangosan, a képben hangtalanul. Antológiánkban pedig jelenünk és jövőnk, időtlenül."
Papp Tibor Vissza