Szöllősy Tibor: A kígyó önmagába mar

Előszó

Részlet a könyvből: "Titusz korántsem repesett az örömtől, amikor az igazgató-főorvos hívatta. Osztályos kollégái sem, hiszen mindannyian tudták: ezek a kényszer-audienciák szinte kizárólagosan valamiféle, a főnökségnek nem tetsző eset záróakkordjai voltak, amelynek során a bevezetőnek szánt szalmaszöveg és az eseménynek a főnök szájíze szeirnt való tálalása után a szőnyegre penderített beosztott megkapta a dörgedelmes letolást, amit azután - vérmérsékletétől függően - az első adandó alkalommal továbbított saját beosztottjai felé, vagy lenyelte, megemésztette, mint oly sok másféle szarságot. A magyarázkodás, a valós történtek ecsetelésével való próbálkozás elve reménytelen ügy volt, dadogásba fulladt, mert a nagyfőnök és helyettesei véleménye - ezek a helyettesek általában szolgalelkűséggel szaporították a levegőt a mindenható főnök körül - fogyasztásra készen várta a delikvenst; azt átgyúrni, netán némi igazsággal ízesíteni vagy felszeletelni nem lehetett - az "ügyeletes szóvivő" ugyanis szóhoz sem jutott. Így nevezték a főnöki szobából távozó kollégát, kutyafuttában odavetve a szokásos kérdést: "Ma te vagy az ügyeletes szóvivő?". Amire az ugyancsak megszokott válasz az volt: "Kapó, gyűjtő és vivő is vagyok". Ez a kínos humorral fűszerezett szóváltás újra és újra azt bizonyította: odabent, a főnöki szobában csak kapsz, adni nem adhatsz, mert nem kíváncsiak a véleményedre." Vissza