Kunos Ignác, Dr.: Boszporuszi tündérvilág (dedikált példány)

Előszó

Valamikor réges-régen, ifjú szívvel, ifjú fejjel, Napkeleten jártam-keltem, félhold nőttét-fogytát lestem, hegyen-völgyön, tengeren túl, hetedhét országon is túl, hold és csillag hazájában, tulipánok országában. Mesék világába hipp-hopp odaértem, nóták zengő fáját andalogva lestem. Ezeregy nappalnak láttam tündérvárát, ezeregy éjjelnek bűbájos csodáját, rózsák rikítását, fülemülék füttyét, világszép szultán-lány merengő nézését. Sztambul tündérkertje megnyílott előttem, tétova lépéssel be is merészkedtem. Figyeltem a bülbül búbánatos szavát, álltam a gül-rózsák színes káprázatát, lestem lengő szárnyak tovasuhanását, szellem-szörnyetegek viaskodó harcát. Azúr-kékes levegőben tündér-perik imbolyognak, kidőlt-bedőlt barlangokban dzsin-szellemek ólálkodnak, kinccsel tetés termeikben, talizmánok hegyeikben, dev-ördögök őrizgetik huri-lánykák hív szerelmét. Mesék országútja hej megnépesedik, tündérek országa szivárványszínt játszik. Vágtat a sejzáde táltos arany szőrén, rémes dev-asszonyok kunyhójába térvén, hármas út határán ott a pihenője, elvarázsolt lelkek dali megmentője. Ördög anyja lesi jöttét leventéknek, vérre áhítozván negyven dev-legények, fegyverrel, furfanggal, váltik viaskodnak, ártók fajzatjai vesztökbe rohannak. Szellem száll ki kút mélyéből, föld öléből, tó vizéből, s amit szíved-szád megkíván, ott a varázsasztalkáján. Fellegekig nyúlik feje, mináre a lába keze, felső ajka fel az égig, a másika le a földig. Of-ot ha szólsz megjelenik, másik of-ra meg eltűnik. Hét rétege van a földnek, hét rétege a mennyégnek, s hol lesülyed legmélyébe, hol felszáll a leghegyébe, padisának vándor fia, három fia legifjabbja. S - húnyd be szemed, nyisd ki szemed - itt eltűnik, ott megéled. Sárkány őrzi sah leányát, hét leánya legifjabbját, lángot lövell lehellete, hét fejének hét a lelke. Rossz szellem a szolgálója, boszorkány a szószólója, hegy megremeg, föld meghasad, amint toppan egy tapodtat. Török mesekertnek krónikása lettem, szálló szavainak feljegyzője lettem. Sztambul napos nappalain, ragyogó nap sugarain, Boszporusznak két partjánál, Jedi-Kule hét tornyánál, mesevirág nyiladozott, mesemadár csattogatott. Sztambul holdas éjjelein, esthomályos sejtelmein, Aranyszarv hűs fodrainál, mangál (tűzhely) izzó parazsánál, müezzinnek szól a szava: Lá-iláhi-ill-Allah. Boszporuszi tündérvölgyben, csengő nóták ligetjében, szól a szőlő, cseng az alma, barack mintha mosolyogna. Boszporusznak dalos kertje, dalos kertnek peri-berke, ha kivirul a rózsája, fülemüle száll le rája. Boszporusz két partja mellett, mesék fája mesét termett, tündérmesét andalítót, szívet-lelket vidámítót. Meseország páros bokra, fülemüle és a rózsa, fülemüle neve bülbül, rózsa neve tündérszép gül. Kéz a kézben nótázgatnak, tündérmesét mondogatnak, figyeljetek a hangjára, gül és bülbül szép szavára: - Hol volt, hol ne, tengeren túl, Csinimácsin országán túl, hold és csillag hazájában, tulipánok országában. Budapest, 1923 január hava Vissza