Meyer, Joyce: Nyugtával dicsérd a napot

Előszó

Isten óhaja, hogy élvezzük a mindennapi élet áldásait - csupán ezt kívánja nekünk, semmi mást. Keresztényként olyan életet élhetünk, ami messze felülmúlja várakozásainkat, de ehhez a mi hozzájárulásunk is szükséges. János evangéliumában (Jn 15,10) Jézus azt mondja, ha parancsait megtartjuk, és megmaradunk az ő szeretetében, örömünk teljes és túláradó lesz. Ahhoz, hogy az életet élvezni tudjuk a maga teljességében, el kell határoznunk magunkat, hogy mindennap szánunk időt imára és elmélkedésre Isten igéje alapján: így megérthetjük, mit kíván tőlünk az Úr, és milyen irányt szab életünknek. A legboldogabb emberek azok, akik az isteni útmutatást keresve időt töltenek vele, majd követik az általa kijelölt utat. Fontos szerepet játszik életünkben, ha reggelente közel tudunk kerülni Istenhez. Ha azonban este beszélgetünk el az Úrral, annak különös jelentősége van, ekkor ugyanis nem kell sehová sem sietnünk, megpihenhetünk az ő közelségében, és eltűnődhetünk a magunk mögött hagyott nap történésein. Jó időszak ez arra, hogy érezzük jelenlétét, hálát adjunk neki azért, hogy velünk volt a nap minden percében, és segítségét kérjük megoldatlan problémáinkhoz vagy aggodalmaink enyhítéséhez. Emlékezzünk csak vissza, hogyan hív magához bennünket Máté evangéliumában (Mt 11,28-30): Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű. E könyv megírásával az volt a célom, hogy segítsek az olvasónak egy mozgalmas nap végén Istenre összpontosítani. Az est csendes magányában az Úr jelenléte felfrissítően és megnyugtatóan hat, utat mutat az erény felé (lásd Zsolt 23,3), és megtanít arra, hogyan élvezzük minden napunk minden percét. Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget. (Zsolt 127,2) Vissza