Barcsay Jenő (1900-1988): Alakok (Balla Demeternek dedikálva!) - tusrajz, papír 18,5 cm x 24 cm

Életrajz

Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II.:

Festő és grafikus. A modern magyar művészet egyik vezető mestere. 1919-ben emigrált Erdélyből Budapestre, s még ebben az évben beiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Rudnay Gyula és Vaszary János oktatta. 1924-ben diplomázott, 1925-ben már egyéni kiállítást rendezett az Ernst Múzeumban. Állami ösztöndíjjal 1926-27-ben Párizsban, 1929-30-ban Olaszországban dolgozott. Egy ideig Hódmezővásárhelyen tevékenykedett, majd 1929-től nyarait Szentendrén töltötte. 1931-45 között az egyik ipartanonc-iskolában tanított, 1945-1974 között pedig a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tevékenykedett, mint az anatómia és a szemlélettan professzora. 1962-ben ismét Párizsba látogatott, majd haláláig felváltva a fővárosban és Szentendrén alkotott.
Számos egyéni (Ernst Múzeum, Tamás Galéria, Alkotás Művészház, Művész Galéria, Nemzeti Szalon, Műcsarnok, Helikon Galéria, Magyar Nemzeti Galéria, Dunaújváros, Szentendre, Hatvan, Miskolc, Balatonboglár, Győr, Kecskemét, Gyula, Pécs, Velencei Biennále, Varsó, stb.) és csoportos (Velencei Biennálé, Essen, Nürnberg, Cagnes-sur-Mer, Párizs, stb.) tárlaton szerepelt.
Alkotásait szigorú szerkezet és a mély kolorit remek egysége jellemzi. Korai munkáira Rudnay hatott (Menekülők, Verklis). Első jellegzetesen egyéni képe a "Munkásleány' (1928) egyszerű formákkal, vastag kontúrokkal. Az 1930-as években főleg hatalmas távlatú tájképeket és rézkarcokat készített. Figurális művei ebben az időben monumentális hatásúak. 1938 körül erősen közeledik a nonfiguratív konstruktivizmushoz, képein erős fekete kontúrok közt mély tüzű színek csillannak fel. Rövid ideig tartó nonfiguratív kísérletezés után hatalmas mozaikterve (1949) vezeti be új stílusát, melyben figurális kompozíciók, aktok, szentendrei városrészletek és szobabelsők valóságos motívumai szinte absztrakt rendben sorakoznak fel az absztrakció és a realizmus meggyőző ötvözeteként. A '60-as években számos nonfiguratív, geometrikus képet festett, ezek végsőkig redukált, komor fekete-fehér szubsztrátumait mutatta be néhány évvel halála előtt rendezett, műcsarnokbeli kamaratárlatán. Mozaikjai mellett egy másik monumentális-murális műfajban, a gobelin területén is jelentős kompozíciókat alkotott, míg a grafikai technikák közül elsősorban a rézkarcot művelte (a szabadkézi rajz mellett). A KÉVE rendes, az UME meghívott tagja volt.
Díjak: a Szinyei Társaság kitüntető elismerés; a Nemes Marcell-alapítvány jutalomdíja; Tornyai-érem; Zichy Mihály grafikai díj; párizsi állami ösztöndíj; SZOT-díj; Kossuth-díj (1954, 1985); Érdemes Művész; Kiváló Művész; A II. Nemzetközi Festészeti Fesztivál díja (Cagnes-sur-Mer); Pro Arte-díj; a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának Nagydíja. Külföldön is számottevő sikert aratott tudományos szakkönyvei: Forma és tér; Sorsom, emlékeim; Ember és drapéria; Művészeti anatómia.
Számos művét a Magyar Nemzeti Galéria, a Fővárosi Képtár, a pécsi Janus Pannonius Múzeum és a szentendrei Barcsay Múzeum, valamint a Ferenczy Múzeum őrzi. (ML, Éber, L.M.: Műv. 1974/2, Beke László adatközlése nyomán) Vissza