Radnóti Miklós: Kaffka Margit művészi fejlődése (dedikált példány) (A tételről írt irodalomtörténeti tanulmány a leírásban olvasható.)

Radnóti Miklós a szegedi egyetemen végezte el a magyar-francia szakot. Magyarból, Sík Sándor vezetésével, Kaffka Margit költészetéről írta doktori disszertációját; ez jelent meg 1934 júniusában nyomtatásban, Kaffka Margit művészi fejlődése címmel. A műnek két kiadásváltozatát ismerjük: a Szegedi Magyar Irodalomtörténeti Intézet hivatalos kiadványa Radnóczi Miklós néven jelent meg (ez a ritkább változat), ugyanekkor azonban az értekezés bekerült a Művkoll sorozatába is, azonos belívekkel, de más borítóval és címlappal. Ezen már szerzőként a Radnóti név áll.

Az értekezés nagy, élénk visszhangot váltott ki. A Nyugatban pl. Schöpflin Aladár írt róla: ez nagy elismerést jelentett Radnóti számára. Egy 1938-as cikkében pedig maga is értékelte egyetemi munkáját: „Néhány esztendővel ezelőtt Kaffka Margitról írtam egyetemi értekezésemet. A lélek és a forma összefüggésének problémái, a forma és az asszonyi lélek összefüggéseinek sajátosságai érdekeltek akkor elsősorban, s e sajátosságok szerepe a műben s az életműben. Egy módszer erőpróbája volt a könyv, utolsó fejezetében pedig a Kaffka-életmű irodalomtörténeti távlatba helyezésére, a kortárs-bírálatok újraértékelésére tettem kísérletet.” (Radnóti Miklós: Kaffka Margit. 1918–1938. Nyugat, 1938. dec. 446–447.)

A kötetből többeknek is adott vagy küldött; ezek közül a most előkerült darabba ezt írta:

            Forgács Antalnak / régi barátsággal és kézszorítással / Radnóti Miklós / 1934. VIII. 6.

Radnóti mindig nagyon pontosan használta a szavakat a dedikációiban is, így nála különbség van a szeretet és a barátság, vagy az üdvözlet stb. között. Amit itt Forgácsnak írt, az pontosan fedi a viszonyukat: bár Radnóti ekkor még csak 25 éves, Forgács pedig csupán 24, mégis régi barátság volt köztük, és az elismerő kézszorítás is járt a címzettnek.

Forgács Antal (Freud, 1910–1944): költő, újságíró volt. Első kötete (Fanyar idők) 1933-ban jelent meg, ezt később még kettő követte (Hűvös magány, 1936; Időm törvénye szerint, 1938.) – Radnótival már diákkorukban ismerték egymást, így amikor Radnóti a középiskola elvégzése után, de még az egyetem megkezdése előtt a reichenbergi textiliskolában tanul, akkor – 1927-ben! – már barátjaként üdvözli leveleiben Forgácsot, és akinek akkor már szintén jelentek meg versei (Radnóti idegenben is olvasta azokat), stb. A barátság később testet öltött abban is, hogy Radnóti a Pogány köszöntő záróversét, tehát a kötet egyik kiemelt fontosságú darabját (Csöndes sorok lehajtott fejjel) éppen Forgácsnak ajánlotta. Emberileg olyan közel álltak egymáshoz, hogy Forgács még Radnóti nászútján is levelet írt barátjának, tájékoztatva őt az irodalmi történésekről:

            Kedves Miklós! Megbeszélésünkhöz híven értesitlek, hogy a Budapesti Hirlap vasárnapi mellékletében egy versed jelent meg. Különben semmi ujság.

Jó mulatást kíván

Forgács Antal

Költőként pedig Forgács együtt szerepelt Radnótival a Jóság (1929) antológiában, és a Radnóti által szerkesztett Korunkban (1935). Előbbi fontos állomás volt költői pályájukon: mindkettőjüknek kötetben itt jelentek meg először versei – Radnóti még Glatter Miklósként jegyezte őket. Sőt, Baróti Dezső szerint „rossz költő nincs közöttük, de Radnótit és Forgácsot kivéve átütő erejű tehetség sincs.”

Kritikusként Forgács Radnótinak több könyvéről írt bírálatot. A Lábadozó szélről (1933) a Korunkban (1933. 5. sz.), az Újholdról (1935) a Gondolatban (1935. 5. sz.), a Meredek útról (1938) újra a Korunkban (1939. 5. sz.).

És „természetesen” írt a Radnótitól kapott és most előkerült doktori értekezésről is. Többek közt: „Irodalomtörténészeink s esztétáink a szellem és formatörténeti szempontokon nem igen jutnak túl műveikben, azok meg, akik társadalmi szempontokat vetnek fel egy-egy író fejlődésvonalának felvázolásánál, a szellem és formatörténeti szempontokat hanyagolják el szívesen, önmagában pedig mindkét módszer mechanikus. [Ezzel szemben] Radnóti Miklós, Kaffka Margit művészi fejlődéséről írott könyvében, a szellem és formatörténeti szempontoknak a szociális szempontokkal való szintézisét igyekszik megteremteni, s az úttörők bátorságával, dialektikusan közelíti meg anyagát.” (Forgács Antal: Kaffka Margit művészi fejlődése. Radnóti Miklós könyve. Gondolat, 1935. febr. 160–161.)

A dedikált könyv tehát nem került föl olvasatlanul Forgács könyvespolcára, hanem újabb irodalmat szült, ezzel is összekapcsolva kettejük pályáját. Melyen volt több „közös” dedikáció – a Jóság és a Korunk antológiák pár példányáról van szó (ezeket lásd: BBT: Könyvvel üzenek néked. Radnóti Miklós dedikáció. Bp., 2016), de olyan Radnóti dedikációt nem ismertünk eddig, amit Radnóti adott volna Forgács Antalnak. Azaz ez az első, s jelen pillanatban az egyetlen ilyen darab.

Előkerülése annál is érdekesebb, mert Forgács Antal 1938-ban Nyugatra emigrált, s Franciaországban telepedett le. De a háborút, akárcsak Radnóti, ő sem élte túl: a származása miatt üldözött költőt a Gestapo fogta el, de halálának pontos körülményei ma sem ismertek. Hagyatékának sorsa szintén ismeretlen – ez az előkerül példány ad reményt arra, hogy idővel esetleg más is fölbukkan belőle.