Borovszky Samu: A honfoglalás története

Előszó

Részlet a könyvből: A magyar nép őshazája az Ob és Irtis folyamok partvidékem terűlt el. Azokon a tájakon, hol emberi emlékezetet meghaladó idők óta ugor eredetű népek, vogulok és osztjákok, laktak. Ez óriási folyamok partjain gazdag legelők váltakoznak rengeteg erdőségekkel, háborítatlan otthont biztosítva a szárnyasok és vadak ezreinek. Mintha e föld most került volna ki a teremtő kezéből, mély csend és nyugalom ül a partok mentén égbe nyúló veres-fenyveken; a legtarkább változatban fordúlnak itt elő a jegenye- és erdei fenyő, a lúcz- és czirbolyafa. A czirbolya-mogyoró nemcsak az evetkének szolgál kedves táplálékul, a primitív ember is szívesen elropogtatja s meghízik tőle. A fenyőkön kivűl megterem itt a sajkakészítésre alkalmas nyár- s a házieszközök előállításában nélkülözhetetlen nyírfa, melyet épen ennélfogva mint szent fát tisztelnek. S míg fűzfák lepik a mocsáros helyeket, a dombos részeken árnyas lombjukat rezgetik a hársak. Lépten-nyomon áfonya- és zelnicze-bokrok váltakoznak, a mezőkön és réteken magas fű nő, s a hol a fű meg nem terem, ott az iramszarvas eledele, a moh burjánzik. Mert e vidéken legotthonosabb állat az iramszarvas; épúgy helyettesíti a lovat, mint a tehenet s a kutyán kívül leghívebb társa az embernek. A jávorszarvas legszívesebben a mocsarak száraz szigeteit járja, melyeknek zöld füve legkedvesebb eledelét képezi. Bőre becses, húsa Ízletes. Épen ezért a vadászok szakadatlanul üldözik. De nem kevésbbé becses a nyuszt bőre is, mely szintén ez északi tájakon érzi magát leginkább otthon. Mikor az első hóban jól meglátszanak a nyomok, akkor kezdődik az igazi nyusztvadászat; e vadászatokon megbecsülhetetlen a jó kutya, mert e nélkül a nyusztot nem lehet elfogni. Pedig a jó nyusztbőr három lélek adójába számít. Vissza