Jankovics Éva: Öngyilkos lett a fiam (dedikált példány)

Előszó

Egy szülőt nem érhet nagyobb csapás, bánat, mint az, ha meghal a gyereke. Nagyobb a döbbenet, ha öngyilkos lesz. A legelső, öntudatig eljutó érzés az önvád. Nálam legalábbis mindennél erősebben jelentkezett, és akarva-akaratlan, kimondatlanul és nem kimondva, befészkelte magát a tudatomba, a szívembe, a csontjaimba. Mit nem tettem meg? Mit kellett volna észrevennem, látnom? És ha észrevettem is a rosszkedvre utaló jeleket, tudatosodott-e bennem hogy ez maga a depresszió? Utólag persze mindent másként látok, másként értékelek. Most azt mondom, ha ezt vagy azt előre tudtam volna! Ha többet tudok akkor a depresszióról, ha nem törődöm bele az apatikus, esetenként emberkerülő hangulataiba, ha felfigyelek néhány hétköznapinak tűnő szokására! Túl sok a "ha", és túl sok a "mi lett volna". Vissza

Fülszöveg

25 éves volt. Egészséges, erős, a maga körében népszerű. Az édesanyja imádta, az öccse felnézett rá. Sokan irigyelték a népszerűsége miatt. Országos bajnok volt fekvenyomásban. Mégis eldobta az életét. Otthagyott mindent, talán azért, mert úgy érezte, nem bírja tovább. Mi, akik mindennap megkötjük a magunk kis kompromisszumait, már csak fényképen nézhetünk a szemébe. Ez a könyv azért született, hogy kevesebb fényképre nézhessünk ilyen elszoruló szívvel. Vissza