Mikszáth Kálmán: Mikszáth Kálmán autográf levele (Lukács László pénzügyminiszternek, későbbi miniszterelnöknek írt levél!) (A levélről írt irodalomtörténeti tanulmány a leírásban olvasható.)

 Mikszáth Kálmán autográf levele az Országos Hírlap fejléces levélpapírján Lukács László pénzügyminiszternek, későbbi miniszterelnöknek. Kelt: Bp., 1898. jún. 24.

Mikszáth Kálmán hosszú pályafutása alatt végig újságíró is volt, napilapokban, folyóiratokban helyezte el írásait. Emellett egy ideig főszerkesztője volt az 1897 novemberében megindult Országos Hírlapnak, amelyet ő alapított: „egy kisebb alkalmi részvénytársasággal”, „negyven különböző pártállású, országos nevű politikust” a lap mellé állítva gründolta össze az Országos Hírlapot, melynek felelős szerkesztője a Szegedi Naplótól ismert Lipcsey Ádám lett, egyik vezető író munkatársa pedig a szintén szegedi Tömörkény István. A lap gyakorlati ügyeit Lipcsey intézte, de a lap irányát és tartalmát Mikszáth határozta meg. (MKÖM 25:211, 212, 71.) Főszerkesztőként azonban mindig is Mikszáth kötelessége volt a felelősség vállalása a lapban megjelent közlemények valóságtartalmáért, és ha kellett, ezekben az ügyekben neki kellett intézkednie.

Egy ilyen – eddig ismeretlen – sajtóügy dokumentuma a most előkerült levél, amely betűhív átiratban így szól:

Budapest, 1898. jun 24.

Kegyelemes uram!

Vettem nagybecsű leveledet s egyben igazságod volt hogy csakugyan nem olvastam a közleményt mert nem adtam volna ki. Késö éjjel iródott s ezért nem láttam. De hogy Neked sincs igazad, erre nézve a legjobb czáfolat ha ide mellékelem a mai „alkotmányt” – a mely a czikket mint liberalist megtámadja.

Mindamellett e soraimat leginkább azon motivumból írom, hogy levelednek azon szemrehányó akkordjára feleljek, melyben sajat személyedre vonatkozó érzékenyseg csillan meg

No hát ez ellen tiltakozom. Vannak miniszterek akiket mint személyeket nagyra tartok de mint minisztereket kicsire. Read vonatkozólag csak azt jelenthetem ki (pedig nem vagyok barátja az aljas hizelkedesnek) hogy mindig a két teküntetben, veled vagyok késhegyig. De hogy egyes kérdéseket megbeszelhessunk erről mint lap soha le nem tudnek mondani

Mélyen tisztelö hived és mamelukod

Mikszáth Kálmán

A saját kezűleg írt levél borítékja – a címzett nevének „feloldásával” – nem maradt fenn, így azt, hogy kihez szólnak a sorok, magából a levélből kell megállapítani. Ebből annyi derül ki, hogy a Mikszáth vezette lapban, de az ő tudta nélkül megjelent egyik közleményben volt egy hiba, amelyet a levél címzettje szóvá tett, s erre válaszul az Országos Hírlap közzétett egy másik cikket, és erről Mikszáth levélben értesítette a sértettet, elismerte a hibát és bocsánatot kért, valamint megküldte neki a helyreigazítást tartalmazó lapszámot. A levél címzettje egy miniszter, aki sértve érzi magát, és válaszreakciójában Mikszáthot bántotta meg, aki viszont kikérte magának a vádakat. A levél utolsó mondata nagyon fontos: benne Mikszáth a vélemény- és szólásszabadságot védi (melyet talán címzett miniszter levelében valahogy „befolyásolni” akart. Mikszáth még az aláírással is oldja a feszültséget: magát mameluknak, azaz kormánypárti „katonának” nevezi.

A levélhez a „mai »alkotmányt«” mellékelte, azaz az Országos Hírlap aznapi, 1898. június 24-i lapszámát. Ebben a következő minisztereket érintő cikkek találhatók.

A lapszám Mikszáth név nélküli cikkével indul (A bors), amelyben a pénzügyminiszter egy nyilatkozatáról és annak magyarázatáról ír. Nem említi benne ugyan Lukács László nevét, de akkor ő volt a pénzügyminiszter, tehát egyértelműen róla van szó. Lukácsról még két cikk szól, az egyikben kvótatárgyaláson vesz részt, a másikban az aranyjáradékról hoz rendeletet. Erdey Sándor igazságügyi miniszter három cikkben is szerepel: az elsőben tárgyal, a másodikban Kolozsvárra utazik, a harmadikban hivatalnokokat nevez ki. Dániel Ernő kereskedelmi miniszterről két cikk szól: az elsőben egy ünnepi lakomán eszik, miután beszédet mondott, a másodikban pedig nyersbőraukciókat akar rendezni. (Egy harmadikban közvetve érintett: a felesége egy színház beszélgettet József főherceggel.) Darányi Ignác főldművelésügyi miniszter munkásságát három cikk tárgyalja: az elsőben Herkulesfürdőre utazik, a másodikban megkapja Munkács város díszpolgári címét, a harmadikban egy küldöttséget fogad. Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter mindössze egy cikkben érintett: kinevez egy igazgatót, igaz, a Színművészeti Akadémia élére. Végül pedig van egy cikk, amelyben három miniszterről van szó: Dániel, Darányi és Lukács megtiltják az Amerikából behozott növények szállítását, mert azok „pajzstetűvel lepett”-ek.

Ezek közül mindössze csak egy van, ami egy korábbi cikkre utal és benne egy miniszter kap „elégtételt”. Ez pedig természetesen Mikszáth vezércikke, A bors, ami így indul: „Az embernek eszébe jut az öreg szakács figyelmeztetése az ő fiatal pályatársaihoz: »először is, fiaim, ne használjatok borsot a fanatizmusig!« Mert szó, ami szó, de a mi szakácsaink nem emlékeznek erre a figyelmeztetésre és használják a borsot a fanatizmusig. Azt a borsot ugyanis, amelyet a kormány orra alá kell törni, már akármit csináljon vagy ne csináljon az a kormány. / Mármost semmi kedvünk, hogy mi a kormányt védelmezzük. Legkivált nem a fanatizmusig. De azt mégsem lehet szó nélkül megállni, ha olyasmit vetnek a kabinet szemére, aminek az ellenkezőjeért esetleg vád alá is kellene helyezni. Mint ahogy például most huszonnégy óra óta azért mártják méregbe a tollakat, mert a pénzügyminiszter állítólag ráizent a kollégáira, hogy a fösvénységig menő takarékossággal állítsák össze a jövő esztendőre budgetjüket. Különben (így toldják meg a tudósítások) okvetetlenül bekövetkezik a deficit.”

Mikszáth, aki felelősséggel tartozott a lapjában megjelent közleményekért, nyilván a miniszter levelének vétele után maga írta meg a „alkotást”, amelyben utal a korábbi cikket „borstörésére”, fanatizmusára, méregbe mártott tollaikra, amelyekkel még meg is toldják a történteket. Cikke egy másik helyén le is írja: „De azonkívül a hír egy kissé ki is van forgatva. Legalább a kommentárokban.” Mikszáth elítéli ezt az újságírói magatartást, ugyanakkor elmondja benne saját véleményét is, kormánypárti mamelukként polemizál nemcsak a sajtóval, de a kormánnyal és az egész közvéleménnyel.

Ezt a pénzügyminiszteri nyilatkozatot elferdítve adó cikket több is hozta (egymástól vették át), pl. meg lehet találni a Budapesti Hírlapban, amely az Esti Kurírtól veszi át, stb. „[…] Most Lukács pénzügyminiszter jelentései alapján a minisztertanács kénytelen volt határozatképp kimondani, hogy az egyes miniszteri tárcák költségvetésének összeállításánál a legnagyobb óvatosságot, sőt a fösvénységig menő takarékosságot kell alkalmazni. A fogyasztási adóbevételeknek az egyik ágnál a megállása, a másiknál pedig a csökkenése sokkal ijesztőbb, semhogy igen komoly aggodalmakra ne adna okot. A pénzügyminiszter kijelentette, hogy ha kollégái nagyon is érezhető módon nem mérséklik kiadásaikat: nem lesz képes a jövőre az egyensúlyt föntartani és deficit nélkül való költségvetést terjeszteni a Ház elé, ami a valutarendezésre is fölöttébb káros hatással volna. […]” (Az állami költségvetés. BH, 1898. jún. 23. 2.

Mikszáth minden kétséget kizáróan ezzel a cikkel polemizál, azaz – egy lépéssel visszakövetkeztetve – a levél miniszter címzettje csakis ezt kifogásolhatta. Így a levél címzettje nem lehet más, mint az eredeti cikkben „megtámadott” Lukács László (1850–1932) pénzügyminiszter. Lukács kétszer volt Magyarország pénzügyminisztere: 1895–1905, majd 1910–12 között. Ezt követően azonban megválasztották miniszterelnöknek, és így 1912–13-ban (a király után) ő volt az ország második embere.

Mikszáth-levelek ritkán bukkannak föl az utóbbi időben. Fenti dokumentum nagyban hozzájárul az író lapszerkesztési gyakorlatának megismerőséhez, hírlapírói gondolkodásának megéréséhez.


Országos Hírlap fejléces levélpapírján írott levél a keresztirányú hajtásvonal mentén enygén sérült, tiszta, megőrzött állapotban.

A tanulmány Bíró-Balogh Tamás - szegedi irodalomtörténész - munkája.