Lehel Ferenc: Gulácsy Lajos dekadens festő (számozott példány)

Előszó

Szerettem volna társaságban menni hozzá. Kértem barátait, hogy menjünk együtt, de a rendezvous nem akart sikerülni; és egy év telt el. Közben nem szűntem érdeklődni utána azoktól, kik már voltak benn nála. „Felismerte magát, hogy néz ki, milyen?" A válaszok felizgattak: Desider azt beszélte, hogy apró zuzódásokat látott a fején. Néhány beteg összeverekedhetett és ő is kaphatott pár ütést. Erdeitől azt hallottam, hogy abnormális étvágya van és a bevitt ennivalót falánkan elnyeli. Nem újság az efféle betegségnél; mégis rágondolva, megrázkódtam. Végre dacolva félelmemmel elindultam hozzá egyedül. Hogy fog kinézni, milyen lesz? Ezen aggódtam jövet, mig átázott lábamat kinlódva emelgettem az olvadt hólében. Benn csupán egy folyosón kellett végigmennem, hogy a főápolóhoz jussak. De ez mégis oly bonyolultnak tünt nekem, hogy nem tudtam magam előkészíteni a szituációra. Csak, mikor a folyosó végén leültettek, ijedtem meg, hogy ide fogják nekem hozni. Holott én előbb a többi között szerettem volna látni. Vagy, ha a szobájában van, legalább titokban oda bepillantani, akár a kulcslyukon. A folyosó folytatását ajtó zárta el. Mi lesz velem, ha abban felbukkan és nem olyan lesz, minőnek utóljára láttam?! Itt vagy hát végre Na-Conxypanban, furcsa országodban, melyről ébren álmodoztál, hogy ne lásd a való életet! - gondoltam és szivem összefacsarodott, alig tudtam visszafojtani neuraszténiás zokogásomat. Itt élsz különös teremtéseid közt, Buonmangia marquis és Favel meg a Pitypang királyfi körében. így turkáltam na-conxypani emlékeimben, mikor hirtelen felszöktem helyemből és majdnem elkiáltottam magamat. Vissza