Gárdonyi Géza: Ygazság a földön (dedikált példány) (A tételről írt irodalomtörténeti tanulmány a leírásban olvasható)

Szeged, 1896, Engel Lajos, 75 p. + [1] p.

Szerző által dedikált példány. Első kiadás. Ygazság a földön. Legenda. Ítra: Gárdonyi Géza.
Gárdonyi sokat írt – és keveset dedikált. Korai munkáinak kézjeggyel ellátott példányai, természetszerűleg, még ritkábban kerülnek elő.
A most felbukkant kötet 1896-ban jelent meg Szegeden. Gárdonyi, bár dolgozott itt hírlapíróként, ekkor már nem itt él, de egykori kapcsolatait működtetve egykori munkahelye, a Szegedi Napló kiadásban és a lap nyomdájában elkészítve jelent meg ez a kötete. Ez a Gárdonyi életművében kevésbé ismert, aktualizáló szatirikus verses „legenda” „a társadalom perifériájára csúszottak, a nyomorban tengődők iránti együttérzésének és részvétének ad hangot, s kíméletlenül támadja a kisemberrel nem törődő kormányt, az igazságtalan törvényhozást, valamint a krisztusi útról letért egyházat”, s témája „a politikai felszín látszatderűje és a társadalom mélységeiben meginduló válságfolyamatok fölfedezése, a valóság és a Millennium világának ellentéte”. (Szoviár János: „Azt mondod-e, hogy versnél szebb a próza?” Tollvonások Gárdonyi Géza lírikusi portréjához. Agria, 2013. ősz. 172–185.) Egykori lapja, amely az olvasókhoz juttatta ezt a művet, a könyv megjelenésekor nem fukarkodott a dicsérő jelzőkkel: „[Gárdonyi] Amiként megírta, úgy megírta, a maga föltétlenül tiszta magyarságával és szép színes beszédével ez a magyar poéta, az ő tudásával, amely az egyszerűséget keresve éri el a modern sablonok fölött az erős hatást. Az ő igazsága, ez az úr, amelynek elöl van az ypszilonja, mivelhogy nem hátul nemes, hanem elől, igen szépen beszéli el egy mélyen érző lélek és mélyen látó szem által tapasztalt minden bajokat. Ennyit el kellett mondanunk róla, de tovább nincs jogunk, hogy dicsérjük. Ezt a költeményt veszik a lap előfizetői karácsonyra a laptól egy külön könyvben.” (Igazság a földön. SZN, 1896. dec. 25. 6.)
A kötetbe írt dedikáció szövege ez:

Vidacs Jánosnak / rabtársi üdvözlettel / Gárdonyi

A Gárdonyira jellemzően szűkszavú, de rövidsége mellett mindenképpen rendhagyónak számító ajánlás mindazonáltal nagyon pontos, Gárdonyi megragadta benne a címzettel való kapcsolatának lényégét: együtt ültek. Szebben mondva: együtt raboskodtak.
Vidats János (1862–1940) olasz családból származó hírlapíró, jogász, MÁV főfelügyelő. Fiatal jogászként birkózó- és vívóegyesületi tag volt, mellette újságíró és vasúti hivatalnok. Az 1880-as években többször is a sajtóba került párbajai miatt. Egy ideig élt Szegeden is (a börtönéveken kívül is), később Miskolcra költözött feleségével, ahol részt vettek a város kulturális és szociális életében: kórházat, gyermekotthont, polgárőrséget szerveztek, jelentős szerepe volt a városvezetésben is. Párbajvétség miatt került a szegedi államfogházba.
Vidats büntetést kiváltó esete Zágrábban történt 1887-ben, amikor egy pisztolypárbajban halálosan megsebesítette Kovács Sándort, és ezért 1888-ban a kaposvári törvényszék három évi államfogházra ítélte. Ezt 1890-ben hagyta jóvá a Kúria (közben Vidats mint a Budapesti Újság „belső dolgozótársa” dolgozott), büntetését 1890. szeptember 19-én kezdte meg Vácott. Szegedre 1890. november 11-én került, ahonnan a büntetési idő letelte előtt, 1893 márciusában királyi kegyelemmel szabadult.
Gárdonyi kétszer is ült, mindkétszer párbajozás miatt. Először az 1889. január 16-i viadala után ítélték 14 napra és 1890. augusztus 2-án vonult be, másodszor pedig az 1890. július 19-én Újlaki Antal hírlapíróval történt kard általi elégtétele miatt kapott egy hónapot. (Hírlapírók párbaja. Szegedi Hírek, 1891. márc. 13. 6.). 1891. április 10-én vonult be újra, május 10-én szabadult – és utána gyorsan el is költözött Szegedről, Aradra.
Ez utóbbi fogsága alatt találkozott Vidats Jánossal, ekkor voltak „rabtársak”.
A szegedi államfogházat nem sokkal korábban nyitották meg, 1890. május 1-jétől fogadta „vendégeit”, akik közül legtöbben párbajvétségért, sajtóvétségért vagy izgatásért kerültek ide. „A büntetés itt alig állt másból, mint a szabadságnak kíméletes elvonásából. Az államfogház lakói nem is rabok, csak foglyok voltak. Nappal érintkezhettek egymással, házi vagy vendéglői kosztot hozathattak be, újságot olvashattak, leveleiket fölbontatlanul kapták kezükhöz, csupán éjjel voltak elkülönítve.” (Péter László: A szegedi államfogház. Magyar Nemzet, 1986. febr. 25. 4.) Alátámasztja ezt a dedikáció címzettjének egy visszaemlékezése is. A Gárdonyit tizennyolc évvel túlélő Vidats János egy későbbi cikkben felelevenítette a szegedi hírlapíróval közös fogságát: „Mondhatom, hogy én nyitottam meg Gárdonyi Gézával együtt a szegedi államfogházat. Gárdonyit szintén párbajozásért ítélték el. Három évet töltöttem az államfogházban… Az udvaron gyönyörű parkot létesítettünk és különös játékokkal szórakoztunk. Szegény Gárdonyinak volt az ötlete a vadászjáték. Fürjeket hozattam be a fogházba, levágtuk szárnyaikat és fehérre meszeltük a madarakat. Gárdonyi volt a vizsla, én voltam a vadász. Gárdonyi négykézláb futott az udvaron a fürjek után, és ez a mulatság sok derűs órát okozott nemcsak nekünk, hanem a fogház tisztviselőinek is.” (Régi emlékeiről beszél a letűnt idők legendás párbajhőse. Vidats János híres gavellér halálosvégű és véres párbajsorozatai. 8 Órai Újság, 1934. aug. 19. 6.)
Amikor Gárdonyi a közös fogság után fél évtizeddel megjelent könyvét dedikálta „rabtársi üdvözlettel”, ezekre az időkre utalt.

Az Ygazság a földön 1896 karácsonyán a Szegedi Naplóajándékkötete volt olvasóik számára. Viszonylag nagy példányszámban készülhetett, mégis kevés maradt fönn belőle. Dedikált még kevesebb. Mindössze két dedikált példánya szerepelt az utóbbi évtizedekben árverésen: az egyik Béla Henrik hírlapírónak, a másik Kiss József költő-szerkesztőnek. Több más dedikációja szól szakmabelieknek, vagy kedves hölgyeknek – rabtársnak szóló ez az egyetlen ismert.
>
Könyvkötői félvászon kötésben lévő példány, feliratozatlan címfedéllel és hátlappal, feliratozott könyvgerinccel, tiszta belívekkel, hiánytalan állapotban.

A tanulmány Bíró-Balogh Tamás - irodalomtörténész - munkája.