Aukciós tétel adatai
[Budapest], [1929], Genius, [8] p. + 152 p.
Aukciós jelenlegi tétel részletes leirata
Szerző által aláírt, számozott, bibliofil, Magyarország első könyvhete emlékére kiadott példány.
Madárka. Írta: Miklós Jenő.
A könyv hártyapapírral védett, aranyozott, kolofonszöveget tartalmazó előlapján a szerző, Miklós Jenő tollal beírt, jól olvasható aláírása látható.
"A Magyar Könyvhét a Magyar Nemzet értelmiségének ünnepe. Ennek a nemzeti ünnepnek célja az, hogy a magyar írót és a magyar olvasót a könyv szeretetének jegyében közelebb hozva egymáshoz, az egész magyar értelmiség széttörhetetlen egybeforrását előmozdítsa és ápolja. A magyar irodalom és magyar műveltség ünnepének emlékezetéül ebből a könyvből külön erre az alkalomra egészbőrkötésben összesen ötven példány kerül forgalomba, amelyből a 19. számú példányt ... [kitöltetlen] úrhölgynek, úrnak küldi a könyv szerzője: Miklós Jenő. 1929 május."
Kállay Miklós előszavával. A címfedél belső oldalára ragasztva egy számjelzést tartalmazó vignetta látható.
Kiadói aranyozott egészbőr díszkötésben lévő példány aranyozott feliratos, aranyozott kiadói emblémával díszített címfedéllel, aranyozott feliratos, aranyozással gazdagon díszített könyvgerinccel, aranyozott mintával díszített hátlappal, felül színezett lapélekkel, tiszta belívekkel, hiánytalan, jó állapotban.
A kötet szerzője Miklós Jenő (1878-1934) író, költő, kritikus, többek közt az Uj Nemzedék és a Magyarság munkatársa, az Egyetértés és a Világ szerkesztője, Kosztolányi Dezső és Harmos Ilona esküvőjének egyik tanúja.
"Miklós Jenő fiatalon is olyan öreges mélabúval ír, mintha hetvenesztendős aggastyán volna s amellett olyan naiv tud lenni, mint egy tíz éves gyerek. Nem is hinnők, hogy újságíró, ha maga meg nem vallaná egyik legszebb, legfinomabb írásában, melyben édesanyja képét rajzolja meg. [...] Nem lep meg, nem izgat érdekfeszítő mesékkel, csak elbeszél, ahogy a szíve diktálja, s mi nem ujjongunk, nem sírunk, csak csöndesen, szeretettel forgatjuk a meghitt lapokat, honnét egy érzékeny, túlfinomult, inkább álmainak és emlékeinek élő költőember könnyek közt mosolygó vallomása szól." (Irodalomtörténet, 1922, 117-118.)
Előszó
Miklós Jenő a ma élő írónemzedék legszenzibilisebb tagja. A portréját vörös őszi alkony pírjában borongó Mednyánszky-kép keretébe szeretném helyezni. Ez a háttér zendülne Stílusos összhangba azzal a lélekkel, amely az igazi naturalisták törvénye szerint a természet minden kis zugát a szive tranzparensén át látja. Miklós Jenő csupa érzelem, mindent a szivével lát és a látása csupa zeneiség. Mikor finom, ideges stílusával egymásután zendíti elénk a képek tarka polifoniáját, szinte az eolhárfára gondolunk, amely a legkisebb szellőre tündéri harangjátékba kezd, de a nagy viharok talán összeroncsolnák.
Miklós Jenő müveiben tehát soha nem hiányzik a költészet. De a mély és tiszta érzésű költőnek egyenjogú társa benne a megalkuvást nem ismerő művész, aki mindent pompásan összehangol s a hangulatai, a képei, az alakjai, a történetei közé olyan levegőt lehel, amelynek szines párájában valami szelid melánkólia harmóniájában olvad egymásba minden; az emberi sziv, a szivén trónoló szerelem, a vágyak dobogó hevületétől beteg táj, a bánatba bágyadt ég, a fájó szivek elringató szelid harangszava, a csönd.
Vissza