Woolf, Virginia: Orlando (Gyergyai Albert és Szávai Nándor fordítók által Kaesz Gyulának és Lukáts Katónak dedikált példány)

Előszó

VIRGINIA WOOLF VAJJON hogy fogadják nálunk Virginia Woolf híres könyvét, a szépséges, titokzatos, máig is kitalálhatatlan Orlandót? Mi lesz a sorsa ennek a fausti lendületű regény-költeménynek, ennek a majdnem négy századot átölelő históriának, amely egyetlen hős - vagy hősnő - változatos kalandjaiban az újkori Anglia minden nevezetes korát, az emberi távlatok és tájak minden fényét és árnyát elénkvetíti? Nem fogják-e besorolni a mai, sietős világban az angolszász nő írók érzelmes vagy mulattató fantáziái közé, csak mert szerény és csalókán igénytelen a fellépése s mert valóban érzelmes és mulattató? Nem vetik-e el, kevélyen, mint öncélú alkotást, mint pusztán művészi szeszélyt, mivel ma, tudvalevőleg, szeretünk mindent, még a legszabadabb, legegyénibb ábrándot is a hasznosság és céltudat vas- és betonkeretébe fogni? Vagy, ami ennél is veszélyesebb, nem lesz-e ez a lehelletes kis könyv nálunk is, mint a németeknél, a művelt mindent magyarázók bánatosan vergődő prédája? Semmi sem csábítóbb, tudjuk jól, mint az ész ama kísértése, hogy egyetlen jelenséget se hagyjon meg egymagában, hanem hogy - megértés, értelmezés, rendszerezés ürügén - azonnal valami kívülálló s tágabb jelenséghez kapcsolja, a művet más művekhez, az alkotót más alkotókhoz, a művészetet az élethez, az életet a korhoz és a környezethez, s így utazgatunk, fáradatlan, egy-egy megfejthetetlen mű, egy saphói töredék, Mona Lisa mosolya, Hamlet vagy Orlando körül, néha bizonyos önelégültséggel, néha sötét kételyekkel s olyankor még jobban belefogódzkodva a külső okfejtések láncsorába. Vissza

Fülszöveg

A modern regény "forradalmának" Proust mellett Virginia Woolf a legnagyobb alakja. Az "Orlando" immár klasszikus mű, túlemelkedett vitákon, irányok harcain, bevonult a remekművek örökkévalóságába, s ma már az egész világ kritikája úgy tartja számon, mint kivételes, meg nem fakuló értéket. "Orlando", aki a regény elején mint bájos ifjú korcsolyázik egy felejthetetlenül leírt jégünnepélyen, a regény végén mint ragyogó asszony végez bevásárlásokat a londoni áruházban s száll utána autójába: közben ötszáz esztendő telt el s "Orlando"-val mindössze annyi történt, hogy bejárta a világot, átélt néhány kort és férfiből nővé változott. Alakja az örökké áramló és örökké fiatal élet, a soha nem lankadó vitalitás jelképe, az a fáradhatatlan ifjúság, amelynek mi csak a vágyát hordozzuk magunkban. Láthatunk filozófiát is az "Orlando"-ban, de elsősorban költészetet kell látnunk benne, olyan ragyogó, elbűvölő, lehelletfinom és bűbájosan mulatságos poézist, amilyet csak egy lángelméjű asszony álmodhat. ha van az új világirodalomnak Proust monumentális műve mellett olyan remek, amelyet mindnyájunknak el kell olvasni, az "Orlando" ilyen remek. Csodálatos könyv, gyönyörű és felejthetetlen, tündöklő, játékos, magával ragadó tiszta költészet. Vissza