Mikszáth Kálmán: A jó palócok (Ágai Adolf részére dedikált példány) (A tételről írt irodalomtörténeti tanulmány a leírásban olvasható.)

Szerző által dedikált példány. Első kiadás. A jó palócok. Tizenöt apró történet. Írta: Mikszáth Kálmán.

A modern magyar próza egyik közvetlen előfutárának, Mikszáth Kálmánnak (1847–1910) kettős indulása volt. Először 1871-ben debütált, amikor valóban kezdő íróként megjelent első két kötete (A batyus zsidó lánya és Ami a lelket megmérgezi), melyet követett még több másik is, de az igazi áttörést – az új indulást – egy újféle stílus és téma hozta meg neki (melyhez talán kellett három évnyi szegedi újságíróskodás is 1878–1881 közt, benne az 1879-es Nagyvízzel és annak tapasztalataival). Szegedről visszatérve adta ki 1881-ben a Tót atyafiak című kötetét, amely augusztusban jelent meg, s melyet kevesebb, mint fél év múlva, 1882 januárjának elején követett a második átütő erejű elbeszélésgyűjtemény, A jó palócok. A két könyv együttesen hozta meg a várt sikert Mikszáthnak – mint ahogy erről lapja, a Pesti Hírlap is azonnal hírt adott: „Mikszáthnak A tót atyafiak fényes sikere után, mely művet — ami nálunk nagy ritkaság — kritika és közönség osztatlan tetszésben részesített, A jó palócok az első műve — mely méltán felkeltheti az olvasók várakozását és kíváncsiságát. / Minthogy azonban Mikszáth Kálmán lapunknak belmunkatársa, tartózkodunk véleményt mondani A jó palócok fölött, az a részrehajlatlan kritika dolga. Mi csupán a könyv kiállításának ismertetésére szorítkozunk. / Tizenöt kisebb elbeszélés van benne, nagy dísszel kiállított, finom velin papírú, elzevír betűkkel nyomatott könyvben s minden egyes elbeszéléshez két művészi kivitelű illusztráció Mészöly Géza, Dörre Tivadar, Karlovszky Bercitől stb. / Mind a 15 elbeszélés a palócokkal, szerző szülőföldjének kiveszni induló lakóival foglalkozik.” (Mikszáth Kálmán új könyve. PH, 1882. jan. 16.)  A saját lap tehát kritikát nem fogalmazott meg, ennek feladatát az elfogulatlan bírálókra testálta, de igaza lett: A jó palócok is sikeres lett, s ez a „siker” a mai napig tart.

Ennek a könyvnek egyik példányát dedikálta Mikszáth, feltehetően a megjelenést követő napokban, így:

Ágai Adolf urnak tisztelettel / Mikszáth Kálmán

Az ajánlás szűkszavúságában nem szabad fukarkodást sejteni: egyrészt Mikszáth soha nem volt bőbeszédű a dedikációkban, másrészt ő a „tisztelettel” szóba belesűrítette a gesztus lényegét.

A címzett a saját korában roppant népszerű volt, a Mikszáthot közvetlenül megelőző irodalmi generáció egyik, ha nem a legismertebb prózaírója. Ágai Adolf (Rosenzweig, 1836–1916) hírlapíró, szerkesztő volt. Orvosnak készül, de hamar átpártolt az irodalomra; pályáját fordításokkal kezdte. Első saját írása 1854-ben jelent meg – abban a Hölgyfutárban amelynek éppen akkor munkatársa volt Jókai Mór is –, 1865-ben teremtette meg a Porzó (ál)néven publikáló mását (melyet később még több álnév követett, melyek közül az egyik legkedveltebb a Csicseri Bors volt). Főmunkája azonban talán nem is a saját írásai voltak, hanem az általa alapított és szerkesztett Borszem Jankó című élclap, amelyben a korszak gyakorlatilag minden írója publikált, s amely évtizedeken átnyúlón jelentette a magyar újságolvasók számára az irodalmi jellegű közéleti humor legfőbb forrását. A hosszú életű lapban még Karinthy Frigyes is, a későbbi egyik „főmű”, a Tanár úr kérem több darabja itt jelent meg eredetileg.

Ágai és a nála fiatalabb Mikszáth már az 1870-es években publikálta együtt, egy folyóiratban, később pedig a másik által szerkesztett lapokban is. Jó munkakapcsolatuk egyik oka mindkettejük írásainak alapvetően humoros karakterisztikája volt – de kettejük közül Mikszáth jóval modernebb volt.

Ágai halálakor a Nyugatban az egyik legnagyobb tekintély, Schöpflin Aladár írt róla nekrológot. Cikkében többszörösen újítónak nevezte Ágait. Egyrészt mert ő ábrázolta először a magyar fővárost az irodalomban önértékén: „az ő írásaiban vált először Budapest, a város maga és élete érdekes, gazdag, változatos és szimpatikus témává. Szerette ezt a várost, amelyet oly sokan szeretnek, de öntudatlanul és oly sokan szidnak és csúfolnak, maguk sem tudják miért.” Másrészt mert munkásságával megteremtette azt az írótípust, amelynek később majd éppen Mikszáth lett az ikonikus alakja. Ahogy Schöpflin írta: „Ágai igaz gyermeke volt ennek a kornak, az ő korának. Ez a kor teremtette meg a modern zsurnalisztikát s ő ebben jelentékeny részt vindikálhatott magának. A mai zsurnaliszta író típusának egyik első megvalósítója volt: írói tehetségét a napisajtó szolgálatába állította s a napi sajtó segítségével szerzett hatást, népszerűséget, nyomatékot írói tehetségének.” (Schöpflin Aladár: Ágai Adolf. Nyugat, 1916. okt. 1. 495–497.) Mivel azonban Ágai egy minden tekintetben átmeneti korba született, s olyan sokáig élt, hogy körülötte gyakorlatilag minden megváltozott, így az irodalmi eszmény is, s mert Ágai a változásokat nem tudta, illetve nem akarta követni, elkerülhetetlen volt anakronisztikussá válása. Schöpflin élő egyenesben figyelte meg ezt: „A sorsa írói sors és újságírói sorsa befejezésében is, öregségére divatja múltán, az új generációk új ízléséből kimaradtan, mint elmúlt időknek egyik utolsó, félig elfeledett emléke járt köztünk. Csak most, hogy elmúlt közülünk örökre, eszmélünk rá újra, ki volt, mit jelentett az előttünk járt nemzedéknek.”

Amikor azonban Mikszáth dedikált neki, Ágai Adolf éppen karrierje csúcsán volt, és így bizonyos, hogy Mikszáth tisztelgő szava nem csak gesztus: valódi tiszteletet érzett Ágai felé. Aki, és erről még nem volt szó, nem mellékesen tagja volt az 1848-as március 15-i ifjaknak, sőt, azok legfiatalabbja. A tisztelet tehát az írónak, a szerkesztőnek és a történelmi hősnek egyszerre járt.

            (A kötet szerepelt korábban a Múzeum Antikvárium 2018 tavaszi árverésén, 187. sz. tételként.)

Könyvkötői egész vászonkötésben lévő példány feliratozatlan címfedéllel, aranyozott feliratozású könyvgerinccel, modern előzéklapokkal, hiánytalan állapotban. A kiadói két színű feliratozással ellátott borítófedelet a könyvbe kötötték.


A tanulmány Bíró-Balogh Tamás - irodalomtörténész - munkája.