Aukciós tétel adatai
[Budapest], 1989, Magyar Világ Kiadó (Dabasi Nyomda), 93 p. + [2] p., ill.
Aukciós jelenlegi tétel részletes leirata
Szerző által dedikált példány. Első magyarországi kiadás. Börtönversek. 1950-53. (Az ávó pincéjében és Recsken). Írta: Faludy György.
A címlapon a szerző, Faludy György tollal beírt, névre szóló dedikációja olvasható: "K. Á.-nek Faludy György Bpest, 1989.".
Címlap és illusztráció: Kass János. A címlap Dormán László fotójának felhasználásával készült. Szöveg közti, feliratozatlan fotókkal illusztrált, valamint a szerző jegyzetével és részletes tartalomjegyzékkel kiegészített kiadás. Nyomtatta a Dabasi Nyomda.
Kiadói ragasztott papírkötésben lévő példány feliratozott, fényképpel illusztrált címfedéllel, feliratos könyvgerinccel, szöveges hátlappal, hiánytalan, jó állapotban.
A kötet szerzője, Faludy György (Budapest, 1910. szeptember 22. – Budapest, 2006. szeptember 1.) nemzetközi hírű magyar költő, műfordító, író. 1937-ben jelentette meg sajátos hangulatú Villon-átköltéseit, mely jó időre meghatározta pályáját. 1938-ban elhagyta Magyarországot. Franciaországba, majd Marokkóba, ezután az USA-ba menekült, ahol a Szabad Magyar Mozgalom titkára és lapszerkesztője volt. 1942-1945 között az amerikai hadseregben szolgált. 1946-ban hazatért és a Népszavánál dolgozott. 1949-ben hamis vádak alapján letartóztatták, internálták, majd a recski kényszermunkatáborba zárták. Az ÁVH börtöneiben, illetve a táborokban írt versei (Börtönversek) csak 1983-ban Münchenben jelenhettek meg. A Börtönversek hazai megjelenésére 1989-ig kellett várni.
Fülszöveg
Az itt közölt verseket 1950 és 1953 közt csináltam az Andrássy út 60. pincéjében, Kistarcsán és az ÁVO recski büntetőtáborában. A "csináltam" igét azért használom, mert Rákosi börtöneiben csakúgy,...
Tovább
Fülszöveg
Az itt közölt verseket 1950 és 1953 közt csináltam az Andrássy út 60. pincéjében, Kistarcsán és az ÁVO recski büntetőtáborában. A "csináltam" igét azért használom, mert Rákosi börtöneiben csakúgy, mint Hitler megsemmisítő táboraiban, papír és írószer nem állt a rabok rendelkezésére. Így ezeket a verseket "fejben csináltam"...
Legfőbb gondom az volt, hogy verseimet emlékezetembe véssem; eladdig mindig szenvedélyemnek ismertem a más verseinek megtanulását, de a magaméit figyelmen kívül hagytam. Ha az első négy sort elkészítettem, elmondtam magamnak nyolcszor-tízszer; a következő négy sorral ugyanezt tettem, aztán a nyolcat ismételtem ötször-hatszor, és így tovább, míg a napi, átlagos 40 sor penzummal elkészültem. Reggelenként felmondtam magamnak mindazt, amit addig írtam: száz sort, ötszázat, ezret...
A fogdáról egész kötet költeménnyel - ezzel a kötettel - fejemben jöttem ki. Ezek után számos rabtársam tanulta meg azokat a verseket, melyeket jobbaknak, vagy a legjobbaknak tartottam. A megtanulás indoka nemcsak a kölcsönös, törhetetlen szeretet volt, melyet akkor és azóta egymás iránt érzünk és nemcsak a magyar nép sajátsága, a költészet iránti, merem remélni múlhatatlan lelkesedés. Sőt még nem is az, hogy ezekből a versekből - akármilyen is legyen irodalmi értékük - erőt tudtak meríteni. Hanem elsősorban az a tény, hogy költeményeimet meg kívánták menteni az utókor számára. Az akkori helyzetben, gyönge fizikumommal rendkívül valószínűtlennek tűnt, hogy túlélem Recsket. A túlélést, számos társammal együtt, nemcsak annak köszönhetem, hogy Sztálin későn ugyan, de a számunkra legkedvezőbb pillanatban patkolt el, hanem elsősorban annak, hogy Nagy Imre lett a miniszterelnök, aki a büntetőtábort feloszlatta...
Vissza