Nagy-Tóth Ferenc: Régi erdélyi almák

Előszó

Az erdélyi régi gyümölcsök gyűjtésének és tanulmányozásának éveiben (1951- 1956) maradandó emlékezetű alkalmam volt egy asztalnál ebédelni a Bolyai Tudományegyetem étkezdéjében (ahol gyakran almát is adtak) Kelemen Lajos professzorral, Erdély történelmének legjobb ismerőjével és Köpeczi Sebestyén József művészettörténész-címertanossal. Mivel az erdélyi gyümölcsök múltjára vonatkozó adataim között olyan is akadt, amely azokat az egykori római provincia idejében létezhetők közvetlen leszármazottainak tekintette, megkérdeztem illusztris asztaltársamat, mi lehet igaz ebből a célzatos állításból. Szerinte a folytonosság kétséges még az ártatlan gyümölcsfák származásában is, s a honfoglaló magyarság nem volt olyan együgyű, hogy a gyümölcsfákat elpusztítsa vagy elkerülje, hanem tovább gondozta volna, ha egyáltalán léteztek volna. Sok semmiképpen sem lehetett, mert Erdély nagy részét abban az időben erdő borította. A gyümölcsészeti kutatások aztán abbamaradtak (csupán két rövid jelentés készült az adatokból), a velük s az eredetükkel kapcsolatos kérdések azonban más foglalatosságok közepette is mindvégig lappangtak, sőt időnkét gondolatokkal bővültek. A szinte egész Erdély területéről (a Mezőséget kivéve) begyűjtött anyag (amely valójában egyszeri, többé soha fel nem lelhető, mert az erőszakos államosítás nagyon megváltoztatta a tulajdonviszonyokat) értékes adata és képanyaga a Bolyai Tudományegyetem Növényélettani Intézetének hagyatékában kallódott. Az anyag feldolgozása (leírás, azonosítás, származás, csoportosítás, képanyagrendezés) akkor vált időszerűvé, amidőn az Erdélyi Múzeum-Egyesület újraalakult (1990. jan. 5 ) és az anyanyelvű tudományművelés megszervezését ismét elkezdte. Az EME elnöksége részéről tanúsított ösztönző érdeklődés és önzetlen támogatás azzal a reménnyel kecsegtetett, hogy az erdélyi régi almák bemutatása a Millecentenárium évének lesz az ajándéka. Az elvégzendő munka azonban több időt igényelt az előre elképzeltnél. Vissza