Tolkien, J. R. R.: A Gyűrűk Ura (Illusztrációk: Alan Lee)

Előszó

Ez a mese egyre nőtt mesélés közben, míg végül a Nagy Gyűrű-háború története lett belőle, sok utalással a megelőző idők még régebbi történetére. Nem sokkal azután kezdtem hozzá, hogy A hobbit már elkészült, de még mielőtt 1937-ben megjelent volna; ezt a folytatást mégis abbahagytam, mert előbb az Óidők mitológiáját és legendáit akartam kiegészíteni és rendbe tenni, miután már évek óta foglalkoztattak. Ezt puszta kedvtelésből csináltam, hiszen nem látszott nagyon valószínűnek, hogy másokat is érdekelhet a munkám - különösen, ha figyelembe vesszük, hogy elsősorban nyelvészeti ihletésből fakadt: a tünde-nyelvek ,,történetéhez" nélkülözhetetlen hátteret szerettem volna megrajzolni.
Miután azok, akiknek kikértem a véleményét és a tanácsát, a ,,nem nagyon valószínű" egybehangzóan ,,teljesen valószínűtlenre" módosították, visszatértem a folytatáshoz - erre biztattak olvasóim is, akik szerettek volna többet hallani a hobbitokról és kalandjaikról. De a történet mintegy a maga akaratából a régebbi világ felé kanyarodott, ennek a végét és elmúlását foglalta magába, mielőtt az elejét és a közepét elbeszélhettem volna. Ez a folyamat még A hobbit írása közben kezdődött, már ott is fel-felbukkant a régebbi anyag: Elrond, Gondolin, a nemes-tündék, az orkok, és más is, ami magasabb, mélyebb vagy sötétebb volt a felszínnél: Durin, Mória, Gandalf, a mágus, a Gyűrű. Csak fel kellett ismerni, mi a jelentőségük ezeknek az utalásoknak és a régi történetekkel való összefüggésüknek: máris feltárult a Harmadkor, valamint betetőzése, a Gyűrű-háború. Vissza

Fülszöveg

A Gyűrűk ura tündérmese. Mégpedig - legalábbis terjedelmét tekintve - alighanem minden idők legnagyobb tündérmeséje. Tolkien képzelete szabadon, ráérősen kalandozik a könyv három vaskos kötetében - vagyis abban a képzelt időben, mikor a világ sorát még nem az ember szabta meg, hanem a jót és szépet, a gonoszat és álnokot egyaránt ember előtti lények, ősi erők képviselték. Abban az időben, mikor a mi időszámításunk előtt ki tudja, hogy ezer, tízezer esztendővel a Jó kisebbségbe szorult erői szövetségre léptek, hogy a Rossz erőit legyőzzék: tündérek, féltündérek, az ősi Nyugat-földe erényeit őrző emberek, törpök és félszerzetek, erdő öregjei fogtak össze, hogy a jó varázslat eszközével, s a nagy mágus, Gandalf vezetésével végül győzelmet arassanak, de épp e győzelem következtében elenyésszen az ő idejük, s az árnyak birodalmába áthajózva átadják a földet új urának, az emberfajnak.
Különös világ ez az emberfölötti - vagy emberalatti - lényekkel benépesített Középfölde. Anyagi valósága nincs. Baljós, fekete várai, csodás fehér tornyai, fullasztó, sűrű erdei, gyilkos hegyei, sötét mélységei gondoskodnak róla, hogy egy pillanatig ne érezzük magunkat a fogható valóság közegében. Különös, hisz ebben a mesevilágban, ahol oly ékesen virágoznak a lovagi erények, véletlenül sem találkozunk az emelkedett esményeket hirdető kora középkori lovagvilág fonákjával, az eszmények máza alatt a könyörtelen társadalmi tagozódással, elnyomással, nyomorral, létbizonytalansággal; ebben a külsőre feudálisnak tetsző világban jó is, rossz is vele születik a szereplőkkel, ott rejlik a szívük mélyén; a könyv személytelen szereplője a morál, az pedig kiben-kiben belső parancs. Vissza