Fenyő Miksa: Casanova (Fenyő Miksa által Ignotusnak dedikált példány) (A kötetről írt irodalomtörténeti tanulmány a leírásban olvasható)

Ignotusnak dedikált példány.

 „Az én történetem a Nyugat folyóirat megjelenésével […] kezdődik; minden, ami addig történt velem, előkészület volt erre az eseményre. S folytatódott, ennek bűvöletében hosszú esztendőkön át” – írta Fenyő Miksa egy visszatekintésében (Önéletrajzom. Látóhatár, 1968. 1. sz.), és bár Fenyő neve nem él olyan erősen a köztudatban, mint pl. Ignotusé vagy Osvát Ernőé, teljes biztonsággal kijelenthető, hogy nélküle nem lett volna Nyugat, vagy legalábbis nem abban a formában, mint ahogy ismerjük.

Fenyő Miksa (1877–1972) kritikus és szerkesztő, kritikákat és esszéket írt. Jogi végzettségét a budapesti egyetemen szerezte, és 1904-ben jogászként helyezkedett el: a Gyáriparosok Országos Szövetségének (GYOSZ) lett titkára. A „hivatalnoki” pálya mellett azonban már a kezdetektől a fiatal, modern művészet és kultúra nyűgözte le.

Több önálló kötetet is kiadott. Ezek közül az első volt a Casanova című „tanulmány”. Ebből az egyik legelső példányt munkatársának és barátjának, a Nyugat főszerkesztőjének, Ignotusnak (1869–1949) adta, ezzel a dedikációval:

Ignotusnak / szíves barátsággal és szeretettel / F. M. / 1912 junius 25

A tanulmányt először a Nyugatban publikálta folytatásokban 1912 áprilisától. Könyv formában ugyanazon év nyarán jelent meg; ekkor írta róla Laczkó Géza: „Öröm Fenyő könyvével átvágtatni ezen az életen. [Ti. Casanováén.] Alakok, helyzetek, nagy alakok és egyetlen helyzetek mozi-képgyorsasággal követik egymást e könyvben, melyet valami nagy érdeklődés benső izgatottsága, sietésében is teljességre törekvése, becsületes fölépítése, rehabilitáló készsége, finom hangja tesznek hasznos bevezetővé Casanova olvasásához.” (Laczkó Géza: Fenyő Miksa: Casanova. Nyugat, 1912. szept. 16. 469–470.) A kötet külcsíne is szép: „a finom artisztikus címlap” a Nyugat-könyvek gyakori borítórajzolója, Falus Elek (1884–1950) grafikus, iparművész „könnyű kezét dicséri”.

A Casanova Fenyő első kötete volt, de ez csak a nagyközönség számára jelentette az írói indulást. Fenyő valójában már a század első éveitől publikált, cikkei és versei (!) jelentek meg pl. a Magyar Salonban, a Magyar Géniuszban és a Budapesti Szemlében, 1905-ben pedig az Osvát szerkesztette Figyelő gárdájához csatlakozott, ahol széleskörű tevékenységet fejtett ki: nemcsak „teleírta” a lapot, hanem – mint levelezéséből kiderül – a szerkesztésben is tevékenyen részt vett. A   Figyelő a fiatal, modern irodalom fóruma volt, itt gyülekezett a Nyugat későbbi munkatársi köre. Fenyő ekkor már a GYOSZ elnökének titkára, így biztos egzisztenciája mellett tudta támogatni a lapot is, melynek nem volt szilárd anyagi bázisa, jórészt a szerkesztők és munkatársak állták a kiadási költségeket. A Figyelő azonban 11 megjelent lapszám után, még 1905-ben megszűnt.

1908. január 1-jén azonban elindult a Nyugat (az elején még mint a Figyelő új folyama), és ebben Fenyő már vezető szerepet töltött be, s neve is fölkerült a címlapra.

Több helyen, például a Wikipédián is, Fenyő mint „a Nyugat alapító főszerkesztője” szerepel (és innen több aukciós cég is átvette a tévedést). Ugyanezt szokták Osvát – sőt, Osváth (!) Ernőről is írni. Valójában persze egyikük sem volt soha a lap főszerkesztője, azt a szerepet 1929-ig éppen a dedikáció címzettje, Ignotus látta el. (Később pedig Babits.) A másik tévképzet, ami tartósan a köztudatban él – pl. a Magyar életrajzi lexikon szócikke miatt is –, hogy Fenyő a Nyugat mecénása. Természetesen ez sem igaz. A lap ún. mecénása Hatvany Lajos volt, de ő is csak 1912-ig, az Osváttal való vitájáig, ami után ki is vált a laptól. Ezt követően nőtt meg Fenyő szerepe: a cikkek és a tényleges szerkesztés mellett segítette a lap megjelenését, de nem mint mecénás. Ő maga nem volt gazdag, viszont az évek során lassanként a GYOSZ-nál lett olyan befolyása, „mely lehetővé tette, hogy a nagy iparvállalatok és bankok vezetőségénél szerény pausálét és rendszeres hirdetéseket biztosíthasson a Nyugat anyagi támogatására” (Vezér Erzsébet: Egy századeleji irodalmár portréja. Fenyő Miksa írói pályája a forradalmakig. Irodalomtörténet, 1974. 6. sz. 556–594. p.) Azaz nem adta, hanem előteremtette a megjelenéshez szükséges költségeket. Mindezzel együtt a lap „mindvégig nehéz küzdelmeket folytatott fennmaradásáért”. Fenyő tehát alapvető fontosságú, nélkülözhetetlen szereplője a Nyugat történetének, 1912 után az ő kapcsolati hálója volt szükséges a megjelenéshez. És amellett, hogy írt a lapba és szerkesztette, habitusa miatt „ő volt az, aki a Nyugat belső ellentéteit legtöbbször elsimította, nem ösztönös tapintattal, hanem tudatos diplomáciával” (Vezér: I. m.). Ady melletti állásfoglalása közismert.

A dedikáció írója és címzettje szoros barátságban és a legszorosabb munkakapcsolatban álltak. Fenyő többször is írt Ignotusról: 1924-ben a Nyugat ún. „Ignotus-számába” (1924. dec. 2.) Ignotus, majd a főszerkesztőnek a laptól való távozása után Az Ignotus-eset címmel (Nyugat, 1930. febr. 1.).

Fenyő más, későbbi könyveinek – pl. a Hitler (1934), Az elsodort ország (1946), a Följegyzések a „Nyugat” folyóiratról és környékéről (1960) és az Ami kimaradt az Odysseából (1963) – dedikált darabjai, ha nem is gyakran, de időnként fölbukkannak a hazai könyvárveréseken. A Casanova ezeknél meglehetősen ritkább: a magyar aukciók történetében mindössze négy példány cserélt gazdát (és ezek közül az egyik ráadásul jóval későbbi ajánlással).

Az Ignotusnak szóló dedikáció a 20. század irodalomtörténetének fontos dokumentuma, a Nyugat két vezető szereplője közti baráti kapcsolat bizonyítéka.

A kötetet nyomtatta: a Nyugat nyomdája.

Kiadói varrott papírkötésben lévő példány feliratozott, fekete-fehér képpel ellátott címfedéllel, feliratozott könyvgerinccel, sérült hátlappal, tiszta belívekkel, hiánytalan állapotban.


A tanulmány Bíró-Balogh Tamás - szegedi irodalomtörténész - munkája.