Diószegi Sámuel/Fazekas Mihály: Magyar Fűvész Könyv I-II. (Címlaphiány!)

Előszó

Imé itt vagyon a Magyar Fűvész Tudományból az első zsenge, azoknak számára, kik a növevényeket kedvellik, és azokkal esmérkedni kívánnak. A' Természeti dolgok között a' plántákkal való esmerkedés az, a' mellyel kiváltképpenn minden léptenn nyomonn kínál bennünket a' Természet. Az Állatok elmennek előlünk, és nem engedik hogy velek közelről bánjunk; az Ásványoknak nagyobb része nehéz hellyenn van, a' hegyek gyomrába rejtve: de a' plánták mindenütt a' főld színénn; erdőnn, mezőnn, kertbenn, hegyenn, vőlgyön, szárazonn, vízenn, víz alatt, előttünk állanak, és őket tetszésünk szerént vizsgálhatjuk. A' több állatoknak elég ha megtalálják ezekbenn az ő eledeleket; eszik azt a' mivel tápláltatnak, a' többit tapodják: de az emberbenn az esméretre törekedő ész, a' mit meglát, azt esmérni és nevéről nevezni kívánja. Talám nints is ollyan ember, a' ki ha meglát valamelly különös Fát, Fűvet, vagy Virágot; annak megnézésébenn valami gyönyörűségét ne találná, és ne kívánná tudni minek hívják azt? Sokaknak pedig mind a' Férjfi mind az Aszszonyi Nemből, különös vágyódások és természeti vonattatások vagyon erre az esméretre; abbann gyönyörködnének mennél többet esmérhetnének; készek tudakozódni másoktól; örömest veszik kezekbe a' plántákról szólló régibb és újabb magyar könyveket: de mikor tapasztalják hogy a' könyvek rajtok nem segítenek; a' másoktól való tudakolódás pedig nyűgös kerengő út, és bizonytalan tapogatás; minteggy elfáradva letesznek róla, és ezt a' vizsgálódást az úgy nevezett Fűves-Aszszonyoknak engedik. A' mi a' plántákról írott Magyar Könyveket illeti, hagyjuk meg mindenkinek a' maga betsét, és azt ne kívánuk tőle a' tzélja hogy a' plántát az olvasóval megesmértesse, hanem az, hogy a' nevénél fogva már nétalám esméretes növevénynek, orvosi erejéről beszéljen. A' honnan az Abéce betűinek rendi szerént hozza elő a' plánták neveit, hogy kiki az előtte esméretes nevű fűvet benne kikereshesse, és a' hasznáról olvashasson. Vissza