Felföldi László/Pesovár Ernő: A magyar nép és nemzetiségeinek tánchagyománya

Előszó

Az utóbbi évtizedekben egyre szélesebb érdeklődés nyilvánul meg a néptánc, a népzene, a népművészetek és általában a hagyományos kultúrák iránt. Ezt az érdeklődést nem befolyásolták sem a földrengésszerű kelet-európai társadalmi-kulturális változások, sem a globalizálódó világkultúra újabb hullámai. Természetesen e dolgok nem maradnak hatástalanok egymásra, azonban e hatások nem egyértelműen negatívak, s nem is egyértelműen pozitívak. A könnyen befogadható, erős effektusokkal dolgozó világkultúra mindenütt háttérbe szorítja a helyi hagyományos kultúrákat, azonban a hagyományos művészetek eszköztelensége, természetközelsége, az örök emberi értékekhez való ragaszkodása, modernsége révén visszahat a globális kultúrákra, s esetenként a világkultúra része lesz.
A néptánc is része e nagyhatású folyamatoknak szerte a világban. Kelet-Európában, érdekes módon, Magyarország vált e folyamatok egyik izgalmas kísérleti műhelyévé. Szerte Európában tapasztalhatók a hagyományos kultúrák megőrzésére, védelmére irányuló törekvések. Azonban úgy tűnik, Magyarországon jött létre az a szerencsés összefogás a tudományos kutatás, a színpadi táncművészet és a közművelődés, közoktatás között, amely e törekvéseknek széles társadalmi hátteret, megfelelő szakmai és művészi színvonalat tudott teremteni. Ezáltal a hagyományos táncok művelése nem múló divat, hanem mai életünk részévé tudott válni. A néptánckutatás eredményei először a tágabb folklórkutatásban váltak közismerté, majd a színpadi mozgalmak folytán egy szélesebb táncos közösség általános műveltségének részévé lettek. Ma a táncházak közönsége révén a néptáncokra vonatkozó ismeretek nem csak a szorosan vett táncos szakemberek, hanem valamennyi érdeklődő számára is hozzáférhetők. A jövőben a Nemzeti Alaptanterv részeként a hagyományos kultúrák a közoktatásban is elfoglalhatják megérdemelt helyüket. E tanulmánykötet is e célt igyekszik szolgálni. Vissza

Fülszöveg

Szerte Európában tapasztalhatók a hagyományos kultúrák megőrzésére, védelmére irányuló törekvések. Magyarországon -a tudományos kutatás, a színpadi táncművészet és a közművelődés példás összefogásával - ezek a törekvések kiemelkedő szakmai és művészeti színvonalú támogatást, széles társadalmi hátteret kaptak. A táncházmozgalom révén a néptáncokra vonatkozó ismeretek nem csupán a táncos szakemberek, hanem valamennyi érdeklődő számára hozzáférhetők. E kötet is ezt a célt igyekszik szolgálni. Részletesen leírja a magyarság három, jól elkülöníthető táncdialektusának táncait: a dunántúliakat, az alföldi vagy tiszaiakat és az erdélyieket. Ezeket egészítik ki a szlovákok, a románok, a cigányok, a délszlávok, a németek táncairól írott tanulmányok. Vissza