Fekete István: Zsellérek

Előszó

Ha az Őszi vásár című kötet a kiadói elképzelés szerint ,,még ez év harmadik harmadába bekerül, [akkor] kisebb példányszámban: felnőtteknek szól, ha átteszik 1962-re, »ifjúsági« lesz, de nagyobb példányszámban" - jegyezte fel Fekete István 1961. március 17-én a naplójába. Figyelemreméltó magyarázata szerint ,,ez a meghatározás, hogy »ifjúsági«, persze: ostobaság, mert [az Őszi vásár] nem az, ahogy egyik könyvem sem az, de ha nekik jó, hát én nem törődöm vele". Valójában nehezen törődött bele a címkézésbe, azonban semmit sem tehetett ellene. El kellett fogadnia, hogy újabb köteteinek közzétételére - egy-két kivétellel - az ifjúsági könyvkiadó vállalkozik. Természetesen nem a gyermek és kamasz olvasókat kifogásolta, hiszen a Bogáncsot, vagy a Tüskevár és a Téli berek című regényeket nekik is írta, inkább a közönség életkor szerinti meghatározása zavarta, és hogy ezzel lényegében az irodalomtörténet-írás érdeklődése is megszűnt életműve iránt.
Fekete Istvánt a Kele és a Lutra 1955-ös megjelenése előtt - bár első regényét, A koppányi aga testamentumát egy ifjúsági regénypályázatra írta - a kritika nem tekintette ifjúsági írnak. A vadászelbeszélések megújítójaként tartották számon, sikeres színpadi szerzőként a filmforgatókönyv-íróként ünnepelték, kinek nevéhez elgondolkodtató társadalmi-történelmi regények köthetők. A Kisfaludy Társaság tagságával is ezért tisztelték meg. Vissza

Fülszöveg

A könyveknek is sorsuk van, állítja a latin bölcsesség, és ez a Zsellérek esetében különösen igaz. Fekete István egyetlen alkotásához sem fűződik annyi mendemonda és tévedés, mint ehhez a korai regényhez. Szerzőjét országosan ismertté tette, kitartó rajongókat és engesztelhetetlen ellenségeket szerezve számára. A kritika is felfigyelt a Zsellérekre, mivel egyes epizódjai alkalmat adtak arra, hogy a megszólalók saját politikai nézeteikről beszéljenek. A regény 1939 és 1944 között hét kiadást ért meg, és több tízezer példányban talált olvasóra.
Talán legenda csupán, hogy Fekete István neve a magyar parasztságról és a Nemzeti Hadseregről írottak kapcsán a Corvin-lánc odaítélésekor is szóba került, az viszont valószínűnek látszik, hogy a második világháború után a forradalomról és a bolsevizmusról írottak miatt bántalmazta a politikai rendőrség. Bizonyos, hogy 1946 tavaszán a Zselléreket betiltották, és a kényszerű hallgatás hét szűk esztendejét "magyarázó" vádak között az első helyen szerepelt. Újabb megjelenésére egészen a rendszerváltásig kellett várni, ám ekkor is csupán csonkítva, az évtizedekig kifogásolt részletek elhagyásával látott napvilágot.
Címe ellenére a Zsellérek nem sorolható a népi írók alkotásai közé. A regény ugyanis nem a zsellérek, hanem Zsellérék vagyis Zsellér Péter és Ughy László életét mutatja be, barátságuk iskoláskori kezdeteitől az egyetemi éveken át egészen az önállóságukig. Mindketten faluról származnak, és ez a viselkedésüket és gondolkodásmódjukat egyaránt meghatározza. A jelképpé formált főszereplő, Zsellér Péter kezdetben sem otthon, sem pedig a városban nem találja helyét. Szeretne kitörni paraszti környezetéből, és tanult emberként tartalmas életet élni. Jellemet próbáló és formáló élmények nyomán talál rá végül hivatására.
Az önéletrajzi elemekkel gazdagított Zsellérek a hazatérés regénye. Vissza