Takáts Gyula: Somogyi pásztorvilág

Előszó

Mint gyerek, szülőfalumban láttam először pásztorokat. Tab fűutcáján hajtották végig csürhéiket, csordáikat a legelőkre. Kora reggel és este láthattam csak őket. nem úgy mint a falu többi lakóját. Viseletben is különböztek - különösen a kanász -, falunk lakóitól. Később, diákkoromban Gönczi Ferenc, a Somogy Megyei Múzeum igazgatója és tudós néprajzkutatója mutatott nekem néprajzi tárgyaikon pásztorábrázolásaikat. Ma már úgy is mondhatnám olyan önportrékat, amelyeket a pásztorok, gulyások, juhászok és kanászok készítettek magukról. Karcolt, faragott, spanyolozott ábrázolások ezek botokon, kürtökön, dobozokon, só- és borotvatartókon. Érdeklődésem ezek láttán még jobban fölébredt a pásztorvilág iránt. És ahogyan az évtizedek múlásával szemlátomást szűkült ennek a pásztori életformának a területe és vele a pásztori életvitel stílusa, úgy vonzódtam egyre jobban a somogyi maradék pásztorság kihaló társadalmához és világához. Ahhoz a réteghez, amely még szinte a századfordulóig az erdős, berkes Somogyban a lakosság egy jelentős rétegét alkotta. Mégpedig egy erősen elkülönült társadalmi és szellemi világgal, mert hiszen ezek az emberek az év legnagyobb részét a falvak közösségén kívül a természetben, a legelőkön, az erdők-nádasok világában élték. Napi és évi munkájuk és életük menete is merőben más volt, mint a földműves parasztságé. Röviden, sokkal szabadabbak voltak munkabeosztásban és életformában is. Ezért aztán le is nézték azokat. Vissza