Gundel Imre: Humorizálgatok, humorintok, tréfálkozom, viccelődöm /nevetgéltetek/ és a többi (Teljes kézirat, soha ki nem adott kötet!) (A kötetről írt irodalomtörténeti tanulmány a leírásban olvasható)

Gundel Imre: Humorizálgatok / Humorintok / Viccelődöm / (Nevetgéltetek) / és a többi

Gundel Imre a nemzetközi hírű Gundel-család tagja volt, Gundel Károly (1883–1956) fia. Apja, Károly alapította meg a városligeti híres (ma úgy mondanák: ikonikus) Gundel vendéglőt. Imre valódi nagycsaládba született, szülei tizenharmadik (!), s egyben legfiatalabb gyermeke volt. A felnőttkort megélt testvérek között volt Katalin [1910–2010], akinek gyermekei – azaz Imre unokaöccsei – Latinovits Zoltán, Frenreisz Károly és Bujtor István voltak, vagy Ferenc (1917–1984), akinek unokája a népszerű újságíró, sportriporter és televíziós műsorvezető, Gundel Takács Gábor (1964).

Imre, édesapjához hasonlóan szintén vendéglős és gasztronómiai író lett. Hol másutt, mint a Gundelben kezdte a vendéglátói munkáját, ezt az 1949-es rendszerváltás és államosítás szakította meg. Kitelepítették (Berettyószentmártonra), visszahelyezték, később több étterem vezetője is volt (pl. Pilvax, Royal), majd élete második felében a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum munkatársa lett. Húsz évig dolgozott itt, innen ment nyugdíjba. És az itt töltött évek alatt kezdett el írni.

Erről ő maga így nyilatkozott: „Muzeológus vagyok, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipai Múzeumnak – tudomásom szerint, a világ egyetlen ilyen összetett gyűjteményének – munkatársa. Mesterségemnek szerves része tehát az írás is. Sajátos szókincsem, persze, nem ok nélkül, nem gyökértelenül alakult ilyenné. Kiterjedt, sokféle tehetségű embert útra bocsátó családból származom.” (Nádor Tamás: Gundel Imre: Gasztronómiáról és Gundelekről. Könyvvilág, 1987. júl. 1. 5.)

A vendéglátáshoz és a gasztronómiához kapcsolódik Gundel Imre irodalmi munkássága is: 1979-ben jelent meg A vendéglátás emlékei című, Harmath Judittal közösen írt kötete, majd később, 1986-ban a Gasztronómiáról, Gundelekről. Ez az „önéletrajz, napló, memoár” (ez a kötet saját megnevezése) „Nagyon vegyes műfajú ez az írás. […] Mindemellett kultúrhistória is”, s „az egész könyv humorba ágyazva, anekdotaszerű »mazsolákkal«, igaz »pletykákkal« szaftossá téve ismertet társadalmi, politikai, gazdasági, várostörténeti, diplomáciai eseményeket, finoman ironikus kritikákkal, bölcs tanácsokkal körítve...”

Ez a humosos hangnem vezet át Gundel Imre következő könyvéhez – amely azonban már soha nem jelent meg. Ennek a soha ki nem adott, s így soha nem olvasott Gundel-kötetnek került most elő a kézirata.

A Humorizálgatok / Humorintok / Viccelődöm / (Nevetgéltetek) / és a többi című 131 lapos kézirat egy végigírt egész kötet. 1988-ban fejezte be a szerző, a bevezetés keltezése szerint: „Budapesten, a viccek fővárosában, az 1988. év Mindszent havában”.

A kötet előszavában Gundel leírja a kötet keletkezéstörténetét: „Már réges régen nem volt kezemben ilyesmi, de a közelmúltban gyors egymásutánban több, mint féltucatnyi vicckötet is megjelent. Mint afféle tréfakedvelő és csináló ember el is olvastam mindet, de bizony kedvenceim közül jó néhány hiányzott belőlük.

Elővettem hát kis füzetemet, melybe évtizedek óta feljegyeztem minden érdemlegesnek ítélt poént, hülyeséget. Sajnos csak nagyon röviden, s igy sok csattanóról már nem tudtam rekonstruálni magát a viccet, nyugodjanak békében.

Mikor azután végeztem a fogalmazással, gépeléssel is, újra végigolvastam az említett köteteket, és gyakran vérző szívvel bizony kihúztam azokat a vicceket, melyek már megjelentek, ezenközben azonban felötlött bennem körülbelül ugyanannyi, melyeket viszont én mulasztottam el feljegyezni kisokosomba.

Így született meg végre ez az összeállítás.”

A kötetben Gundel legkedvesebb vicceit írta le, gyűjtötte egybe, de mindezeket kiegészítette emlékeivel, humoros történeteivel, vendéglős múltjában gyűjtött emlékeivel.

A teljesesség igénye nélkül pár témakör (nem az összes!): politikai viccek, Kodály Zoltánról hallott humoros történetek, házassági, állatos, parasztokkal, Erdéllyel kapcsolatos viccek, „cigányokrúl, de nem rossz szándékbú”, zsidókról hallott viccek, papok, rendőrök, katonák, vadászok, vámosok és mávosok, részegek, orvosok, gyerekek, pincérek és szerelmesek, szeretkezők viccei, külföldi viccek.

És külön fejezetet kapott „A vendéglátás humora”.

Gundel az előszóban kitér a humor nyelvére is: „Csak egy megjegyzést szeretnék tenni. / Nemhogy híve lennék, de egyenesen ellensége mindennek, ami közönséges, trágár szó – a napi társalgás során. Ezt azonban a viccek birodalmában egyszerűen nem lehet kikerülni! Attól, hogy egy vicc disznólkodik, még lehet nagyon szellemes és nevettető. Igyekeztem ugyan kerülni vagy legalábbis tompitani a drasztikus kifejezéseket, vagy ezeket … pontokkal enyhíteni, de bizony vannak esetek, amikor ki kell mondani a nyers igazságot! Mert ha ez szépirodalmi munkákban, még a színház szentélyében is helyénvaló és elfogadott, hát még egy humorkötetben!...”

A 131 lapos géppel írt kézirat helyenként kivágásokkal, beragasztásokkal, betoldásokkal, autográf javításokkal, kiegészítésekkel és a szerző autográf rajzaival „tarkított”. Egyetlen példány készülhetett belőle. A szerző fűzte le egy irattartóba.

A kézirat keletkezési ideje 1988. És talán ez a dátum a magyarázata annak is, hogy miért maradt publikálatlan; megjelenését nagy valószínűséggel a Gundel Imre életében megélt második rendszerváltás (1989) sodorta el.

A páratlan értékű kézirat fontos művelődéstörténeti forrás, gasztrotörténeti fejezetekkel. Egy szó szerint vicces könyv, de korlenyomat is egyben, a Kádár-korszak legvégéről, a legismertebb magyar gasztrotörténeti család tagjától. 

Amatőr iratlefűzőben lévő példány feliratozatlan címfedéllel, könyvgerinccel és hátlappal, hiánytalan jó állapotban.

A tanulmány Bíró-Balogh Tamás - szegedi irodalomtörténész - munkája.