Aukciós jelenlegi tétel részletes leirata
Képes Ujság 1860. január-december. II. kötet. 1-13. sz. / 1-32. és 34-39. szám. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: Vas Gereben.
Nem teljes évfolyam! (Hiányzik a 1860. II. kötet. 33. szám.)1860. január 1. - március 25. II. kötet. 1-13. sz.:
- 1860. január 1. / II. kötet. / 1. szám.
- 1860. január 8. / II. kötet. / 2. szám.
- 1860. január 15. / II. kötet. / 3. szám.
- 1860. január 22. / II. kötet. / 4. szám.
- 1860. február 5. / II. kötet. / 6. szám.
- 1860. február 12. / II. kötet. / 7. szám.
- 1860. február 19. / II. kötet. / 8. szám.
- 1860. február 26. / II. kötet. / 9. szám.
- 1860. március 4. / II. kötet. / 10. szám.
- 1860. március 11. / II. kötet. / 11. szám.
- 1860. március 18. / II. kötet. / 12. szám.
- 1860. március 25. / II. kötet. / 13. szám.
1860. április 1. - december 30. II. kötet. 1-32 és 34-39. sz.:
- 1860. április 1. / II. kötet. / 1. szám.
- 1860. április 8. / II. kötet. / 2. szám.
- 1860. április 15. / II. kötet. / 3. szám.
- 1860. április 22. / II. kötet. / 4. szám.
- 1860. április 29. / II. kötet. / 5. szám.
- 1860. május 6. / II. kötet. / 6. szám.
- 1860. május 13. / II. kötet. / 7. szám.
- 1860. május 20. / II. kötet. / 8. szám.
- 1860. május 27. / II. kötet. / 9. szám.
- 1860. június 3. / II. kötet. / 10. szám.
- 1860. június 10. / II. kötet. / 11. szám.
- 1860. június 17. / II. kötet. / 12. szám.
- 1860. június 24. / II. kötet. / 13. szám.
- 1860. július 1. / II. kötet. / 14. szám.
- 1860. július 8. / II. kötet. / 15. szám.
- 1860. július 15. / II. kötet. / 16. szám.
- 1860. július 22. / II. kötet. / 17. szám.
- 1860. július 29. / II. kötet. / 18. szám.
- 1860. augusztus 5. / II. kötet. / 19. szám.
- 1860. augusztus 12. / II. kötet. / 20. szám.
- 1860. augusztus 19. / II. kötet. / 21. szám.
- 1860. augusztus 26. / II. kötet. / 22. szám.
- 1860. szeptember 2. / II. kötet. / 23. szám.
- 1860. szeptember 9. / II. kötet. / 24. szám.
- 1860. szeptember 16. / II. kötet. / 25. szám.
- 1860. szeptember 23. / II. kötet. / 26. szám.
- 1860. szeptember 30. / II. kötet. / 27. szám.
- 1860. október 7. / II. kötet. / 28. szám.
- 1860. október 14. / II. kötet. / 29. szám.
- 1860. október 21. / II. kötet. / 30. szám.
- 1860. október 28. / II. kötet. / 31. szám.
- 1860. november 4. / II. kötet. / 32. szám.
- 1860. november 25. / II. kötet. / 34. szám.
- 1860. december 2. / II. kötet. / 35. szám.
- 1860. december 9. / II. kötet. / 36. szám.
- 1860. december 16. / II. kötet. / 37. szám.
- 1860. december 23. / II. kötet. / 38. szám.
- 1860. december 30. / II. kötet. / 39. szám.
Az újság április 15-iki számában olvasható egy, gróf Széchenyi István halálával kapcsolatos tudósítás, valamint a nagy államférfiról írt megemlékezés.
Megjelenik minden vasárnap másfél nagy íven. Számos szöveg közti, fekete-fehér képpel és két képtáblával illusztrált kötet. Néhány oldalon tulajdonosi bélyegzés látható. Kiadja és nyomtatja Werfer Károly Pesten.
Korabeli félbőr kötésben lévő példány feliratozatlan címfedéllel és hátlappal, aranyozott feliratozású, sérült, bordázott könyvgerinccel, sérült előzéklappal, mintázott lapélekkel.
A kötet kiadója és szerkesztője,
Vas Gereben [szül. Radákovits József] (Fürged, 1823. április 7. – Bécs, 1868. január 26.) ügyvéd, hírlapíró, író. Jogi tanulmányokat végzett, első írásai az 1840-es évek elején jelentek meg. Sajátos stílusa, tréfás, élcelődő modora kedvező visszhangra lelt. Ekkor kapta a Vas Gereben nevet is, amelyet aztán kizárólagosan használt. 1846-ban Pestre ment, számos pesti lapban publikált (pl.: Pesti Divatlap, Életképek, Jelenkor). A szabadságharc bukása után bujdosni kényszerült, majd a Falusi esték és a Nép barátja c. lapok szerkesztője lett. Népies életképei, szatirikus jellemrajzai és anekdotái révén a 19. század közepének egyik legnépszerűbb szerzője volt Jókai Mór mellett.
Előszó
A csárda vendégei.
Kiszorult a puszta derekára a nádtetejü csárda, ezer ut vagy egy sem vezet oda, legfölebb a kezes állat, mely ösztönénél fogva keresetlen is rátalál; hanem az éjnek éjszakáján a hájba dugott mécsbélnek pislogó világa kinéz az ablakon, mintha vendéghivónak tették volna oda.
A puszta, ez a nagy egyenességü föld, melyen a vándor néha vezértelenebben kószál, mint a hajós a tenger vizén, hol a világítótorony lángja mérföldekről tájékozza, mondom, ez a puszta elfeketedik a sötét éjszakában, s a jámbor utas addig járna ide s tova, hogy reggelre épen oda érne, a honuét nappal elinditá lovát, ha az a kis mécsláng ki nem pislogna a tenyérnyi ablaknak üvegén, s mint a jó szerencse, kéretlen nem vezérlené födél alá, a „Kedvetlen csárdába.“
Az éjnek veszedelme nem egy embernek juttatá eszébe azt az imádságot, melyet talán fogadásból sem tudna már elmondani, s ha a mogorva csárdás nem is várja vetett ágygyal, de kezet szoríthat vele a hozzá bevetődött utas, mert e pusztai remete hajlékot ad mindenkinek, s hálaképen néha még egy áldó szót sem kiván.
Néha napján pedig búcsujáróhelylyé válik a „Kedvetlen csárda,“ s minthogy a pusztában nem árulnak pénzért ezerféle szenvedélyt, hogy azt, mint a városi nép, minden pillanatban megvehesse, — meglát a puszták fia néhány czigányt, ki az egyik faluból a másikba egy huzamba nem tud elgyalogolni nyugvás nélkül, betereli a csárda pitvarába őket, egy pár vászoncseléd is kitelik az ételhozó népből, s megüli a maga piros pünköst napját, ha mindjárt nem azon napra nyomtatták is a pataki naptárba.
Hányszor támaszkodott az öles somfabotra, hogy a fönn csicsergő pacsirtának jó kedvét hallgathassa, hányszor szólamlott meg önkeblében is egy sirvarivó nóta, s minthogy ép szivébe a szenvedélyek kése még nem vagdalt oly mély csatornát, hogy azon kifolyt volna a jobb érzelem, mint a száraz fű a reggeli harmatot, megkívánja a nótát, hogy egy pár pillanatra ne csak a maga szivének dobbanását hallja.
Hangossá válik a hallgatag ember, — tán a kéretlen nézőt meg is döbbenti a hang, melyről azt hinné : egy emberben nem férhet meg, s elitélné magában a szilajságot; mert szűkké vált neki a csárda. Nem tudod, te, jámbor idegen, hogy a puszták fia hónapokig nem szól annyit, mennyivel te a szomszédodtól hitelre kikoldulsz egy divatfoszlányt; de mert az ő szivében is a vérnek melege csörgedez, összegyülekezik a fiatal életnek vágya, s megmegszólamlik benne az érzelem. Ekkor hangossá válik, mint az égdörgés, de a mint a felhő kisírhatta terhét, újra csöndes a láthatár, s még azt a madarat is meghallod énekelni, mely a kék fellegek közé legmagasabbra szállt.
Vissza